My life (Befejezett)

44.fejezet

Kinga és Tomi összejöttek. Egèsz nap együtt lovaznak, sétálnak, vásárolnak.
Krisszel ma kimentünk megúsztatni a lovakat. Paloma nagyon élvezte a fürdést. A visszafele úton nem lovagoltunk hanem csak sétáltunk kézen fogva.
Edzésen az ugrást gyakoroltuk. Egy-két akadályt vertünk de viszonyalg jól teljesítettünk. Krisszel kimentünk sétálni a rétre.
-Holnap nem leszek itt.-mondta Krisz
-Miért?-kérdeztem
-Verseny lesz.-mondta szomorúan
-Kérlek ne menj. Nekem most csak te vagy.-mondtam suttogva, elfojtva a sírást
-Nyugi.Hamar jövök.-mondta
-Kivel mész?-kérdrztem
-Tomi és egy edző.-mondta
-Gyere menjünk.-hívott vissza
A délutáni edzés terepen volt, mert délelött fellocsolták a pályánkat.
Másnap
Reggel korán felkeltünk Kingával hogy el tudjuk búcsúztatni szerelmeinket. Sajnos nekik időben el kellett indulni, ezért nem találkoztunk velük. Mint késöbb kiderült ez az edzőtábor kihelyezett versenye. A délelötti edzésen voltak gondok. De mindent csak sorjában.
Paloma a nyergelésnél nagyon ideges volt. Toporgott, csipkedett,sunyított. A pályán pedig épp elég volt visszafogni. Amikor ugrani kellett volna megtorpant majd felágaskodott. Mivel nem bírtam olyan hirtelen pózt váltani leestem. Próbáltam esés közben a legkisebbre összehúzni magamat, mert tudtam hogy az akadály csak pár centire van a fejemtől. Éreztem ahogy a lábam földet ér, majd a fejem is lekoppant. Hirtelen összezártam a szemeimet, és ki sem nyitottam őket. Ne tudom mi történt körülöttem. Elájultam. A kórházban ébredtem. Kinga az ágyam mellett ült.
-Holnap utazunk haza.-mondta
-De még csak 4napja vagyunk itt.-mondtam
-Kómában voltál. Az életedért küszködtek.-mondta és elsírta magát.
Beszélgettünk még egy kicsit, majd bejött egy orvos, egy beteg szállító és egy ápoló nő. Megfogták az ágyamat éd elekzdet tolni. Egy mentő helikopter vitt a Pesti kórházba. A helikopteren, elaludtam. Pesten keltem fel a kórházi ágyamban. Anya jött be hozzám.
-Szia!-köszöntött
-Szia.-mondtam erőtlenül
-Van számodra egy meglepetésem.-mondta
Az ajtó kinyílott és Mike lépett be.
-Szia.-köszönt
-Figyelj nekem ez így nem megy. Lassan egy éve eljöttünk Amerikából. Én én hülyeséget csináltam. Nekem azóta van barátom. Kérlek ne haragudj.-sírtam
-Ez teljesen normális. Nem kérhetlek, és nem is foglak arra, hogy rám várj. Nem mondtuk ki, de szakítottunk. Nagyon szerettelek.-mondta és adott egy puszit. Nem a számra adta, csak az arcomra. Felálltam de annyira szédültem, hogy vissza is zuhantam az ágyra.
-Na nyugi. Pihenj. Itt maradok melletted. Bárki jön.-mondta
-De lehet jön Krisz is a barátom.-mondtam
-Nem baj. Most feküdj le, és aludj. Holnap haza engednek.-mondta
Válasz helyett visszafeküdtem, és elaludtam. Éjjel kettőkor felébredtem. Mike még midig ott ült. Csak aludt éppen.