My life (Befejezett)

20.fejezet

Ne kövezzetek meg tudom hogy régen volt rész, de beteg voltam.

Elérkezett az Olaszországi verseny napja. Már 2napja itt vagyunk és egyszerűen csodás ez a hely.
Reggel gyorsan felvettem a verseny ruhámat és már indultunk is a versenyre. Piros zakó, fehér ing, fehér nadrág, fekete kobak, fekete bőr csízma.
Az istállóban Tündért már nyergelték. Gyorsan ellenőriztem hogy hibátlan-e a szerelés, és már mentem is megnézni  a pályát.
-Sera végre hogy megtaláltalak!-hallottam egy ismerös hangot a hátam mögül. Megfordultam, és egy ezek szerint Sera nevű lányhoz beszéltek. Eszembe jutott az hogy nincs itt Mike és ez elég rosszkedvre derített. Szomorúan néztem végig az akadályokat. Bár ki volt írva mindenhol hogy az hányas tehát nem volt nehéz dolgom.Visszamentem Tündérhez, és elvittem bemelegíteni. Szomorúan ügetgettünk a pályán, mikor valaki megfogta a lovat.
-MIKE! Szia-ugrottam a nyakába
-Szia!-köszöntött forró csókkal. Mike nyakába ugrottam, és a fejemet a vállába furtam. Nagyon örültem neki.
-Futás melegíteni. Utána még átnézzük a pályát együtt. Tündér nagyon furcsán emelte a jobb első lábát. Tudtam hogy ezt sürgősen meg kell nézetni. Bementünk az istállóba és felemeltem a lábát. Kisebb sokk ért a kinézetétől. Tele volt kaviccsal. Kipucoltam a patát, majd átnéztem a többit is. Mind katasztrófálisan nézett ki. Tele voltak kaviccsal. Miután istálló lányt játszottam, visszamentünk melegíteni.
A verseny hihetetlenül izgis volt. A 6.versenyzőként indultam.
-Ügyes legyél. Itt a kabalád! Nyerd meg!-Bíztatott Mike
Magabiztosan lovagoltam el a zsűri előtt. Tündért a szokásosnál jobban kellett fognom, mert nagyon ideges volt. Rápillantottam Mikera aki a kezeivel mutatta hogy nyugodjak meg. Szépen nyugodtam megidultunk az első akadály felé. Nagyon szépen vettük. Minden akadályt nagyon szépen csináltunk. Az utolsó elött egészen megrendült Tündér. Éreztem rajta a az ijedtséget. A lábát pedig nagyon furcsán emelte. Kezdtem én is félni. Az akadály elött pár méterrel a kezembe vettem a kabalát. Szorítottam a kantárt, és azt a lovas medált. A szemeimet lehunytam, és megvártam ameddig belerohanunk az akadályba. Kipillantottam Mikera de már mindegy volt mert a fejét fogta. Mi pedig száguldottunk a haláunkba. Mikor még lovagolni tanultam mindig úgy tanítottak hogy fogjam meg a nyerget. Már csak 5 lépés volt. Belemarkoltam a szárba, a nyerget megfogtam, és beleültem a nyeregbe. Tündér elrugaszkodott, bár az első lábát már alig bírta emelni, de átugrotta.  A földetérés után meg sem vártam azt hogy mit szólnak a bírák, vittem le a pályáról.
-Mike. Én annyira féltem. Azt hittem hogy belerohanunk és végünk.-sírtam és közben befúrtam a fejem Mike nyakába.
-Sssh. Semmi baj. Minden rendben!-nyugtatott
Bevittük a lovat a boxba, és hívtunk egy állatorvost. Megvizsgálta Tündér lábát, és azt mondta hogy patagyulladása van. Örüljek hogy nem lett baj a futam alatt.
A versenynek ezek alatt a vizsgálatok alatt vége is lett, és kezdődött az eredmény hirdetés.
2.helyezettek lettünk. Tudtam hogy ez ezen a versenyen egy hatalmas szám. De nem tudtam örülni neki egy beteg ló mellett. Nyereménynek kaptunk egy meghívót jövő ilyenkorra, és pénz jutalmat.
A hazaút jól telt. Tündér 3hónapig nem dolgozhat, mert olyan szintű a gyulladás. Sokat kell jártatni, és nem lehet rajta patkó.