Ijedten felraktam a kezeim.
-Ott! Maradj ott! Ha hozzám mersz érni, nem viccelek tökön rúglak-mondta a bal agyam. Miért is hagytam hogy megszólaljon?
-Ez már fenyegetés-bólogatott elismerően.-És ha azt mondom hogy a te hibád lesz, gondoskodj a következményekről?
Elképedve meredtem rá.
-Van neked két kezed, oldd meg te-legyintettem, majd kikerülve őt az ágyára ugrottam, és a párna alá fúrtam a fejem.
-Ez fájt-mondta.
***
-Nem hatot dobtál, hanem hármat. Az én bábummal léptél. És azt a kártyát én már elhasználtam-meredtem rá hitetlenül. Ha ezt tudom, meg sem próbálkozom a társassal. Lehetetlen volt rávenni hogy ne csaljon. Ha még ezzel lett volna a baj. De az orrom előtt! Könyörgöm, miféle vicc ez?
-Nem akarok játszani, mindig kiszúrod ha csalok-duzzogott.
-Ömm. Nem kéne csalni?-tártam szét a karjaim, ő meg belesöpörte a dobozba a dolgokat, és az ágy alá tolta. A két másik mellé. A házunkban összesen egy játékról tudtam, a sakkról. Louis talált három társast meg egy malmot. Hogy a viharba, nem tudom.
-Na, mit csinálunk? Ha már végigcsaltad az összes játékot-forgatta a szemeit.
-Ó, te hogy tudod elviselni magad?-akadtam ki, majd a konyhába mentem hogy igyak vizet.
-Hát én és én remekül kijövünk-közölte a nappaliból beszélve hozzám.
-Komolyan Louis, szia-intettem, majd az emeltre mentem. A szobámon keresztül a fürdőmbe vándoroltam, lezuhanyoztam, és magamra tekerve a törölközőm készen voltam arra hogy kivegyem a pizsim a szekrényemből. Csakhogy mikor átléptem az egyik privátpáncélomból a másikba, Louis az ágyamon ült. Csak arra tudtam gondolni hogy biztos felvettem-e a bugyit és a melltartót. Igen, biztos. De akkor még mindig akadt pár probléma. A legnagyobb Louis volt.
-Te mi a szart csinálsz itt?-szorítottam a mellkasomhoz a törcsit.
-Gondoltam ha te láttál egy szál anyagban, én is láthatlak téged-mosolygott.
-Te hülye vagy-léptem a szekrényhez, majd kivettem egy pólót, meg egy rövid virágos pizsinacit. Felhúztam magamra a nadrágot, majd áthúztam a fejemen a pólót, és mindenhonnan előhuzogattam a törcsit.
-Ez nem ér-mutatott rám Louis.
-Évek óta így öltözök-vigyorogtam. Louis kiakadva feküdt el az ágyamon.
-Te mekkora szűz vagy!
-Nem mondod?-horkantottam, majd elindultam a vendégszoba felé, ami akkor az övé volt. Utánam is jött, pont ahogy gondoltam.-Nézd-mutattam az ágyra.-Ott kell aludnod. Jóéjt-csuktam be az ajtaját, és reméltem hogy már nem látom aznap. Sem meztelenül, sem félmeztelenül, sem bundába öltözködve.
***
Nos, ez sikerült. Csakhogy éjfél után nem sokkal egy orbitális dörrenésre ébredtem, amit egy villámlás követett, ami bőven bevilágította a szobát. Ha akkor nem sírom el magam, soha. Igen, rettenesen rossz volt, komolyan elkezdtem könnyezni, és azt sem tudtam mit csináljak. Felálljak és becsukjam az ablakot? Akkor belém csap az a kibaszott villám! Aludjak? Hogy a francba tudnék visszaaludni? Sírjak? Az megy a dolgok csinálása közben is. Átmenjek Louishoz? Meg sem mertem mozdulni, nemhogy a folyosót átszabni. Behunytam a szemeim, és próbáltam a takarót úgy a füleimre szorítani hogy a dörgést, és a saját sípolásom is kizárjam. Végül annyira zavart hogy abbahagytam a visítást, és már csak az eget hallottam dühöngeni. Annyira koncentráltam, hogy észre sem vettem hogy Louis beslisszolt a szobámba és becsukta az ablakot, majd lehúzta a redőnyt és behúzta a sötétítőket. Csodálkozva fordultam a másik oldalamra.
-Azt vártam mikor jössz-emelte fel a takaróm, majd becsúszott mellém. Ó, megint együtt alszunk? Jaj.
-Meg se mertem mozdulni-vágtam rá, Louis pedig szokásosan kiröhögött.
-Gondolom az első villám óta itt fetrengsz.
-Ha nem a nulladik óta-húztam le a fejemről a takarót, felfedve a tökéletesen elsírt szemeim.
-Sírtál is? Mit mondanának a szüleid? Egy ágyban fekszünk, sírtál is, ahogy hallottam sípoltál is, meg a hajad is kócos-sorolta, majd amint kiejtette a szavakat, a hajamhoz kaptam.-Jaj ne kezdd!-fogta meg a kezem a levegőben és a testem mellé engedte.
-Hülye-csak ennyit mondtam, és lehunytam a szemeim.
-Megmentem az életed és ennyi?
-Egy óra múlva rászedtem volna magam hogy lehúzzam a rolót-vontam vállat.
-Ez nagyon bátran hangzott-nevetett fel, majd láttam hogy kitárja a karjait.-Itt maradjak?
-Légyszi-motyogtam.
-Akkor idegyere-tolta be a kezét a fejem alá, az egész testem pedig közelebb húzta a sajátjához.
Ez rövid lett, de csak mert a következő nagyon hosszú lesz, eskü, viszont nem is szabadna gépeznem mert tanulnom kéne holnapra mert angolvizsga lesz és meg fogok halni ha még többet tanulok, szóval nagyjából egy hete ugyanazokat a témákat lesegetem. Na a lényeg, hogy: szurkoljatok holnap 10:35-től 12:15-ig. Köszönöm:)
Sírok.
Puszi és sok sikert az év végéhez mindenkinek.
::::::Vivi
