Mindent megvettél?-sóhajtott Aaron. Ő volt az áldozata annak a kérdésemnek, hogy ki szeretne velem eljönni boltba. Beth edzeni ment, Louis dolgozni, Aaron pedig...persze hogy kapható volt ilyenekre. Akkor még örült, fél órával később már kicsit lankadt a lelkesedése, rá még fél órával szegény azt kereste hogy hova tudna leülni. Nem, nem ruhát vásároltam. Naptej, újság, ilyenek. Meg persze nekik kaját. Ahogy ismerem Aaront, képes lenne 7 napon keresztül pizzán és kínain élni, de még rosszabb hogy nem menne el érte, csak megrendelné. Kinek kell a testmozgás?
Nekem. Nekem kéne.
A lényeg: meg sem lepődnék rajta. Aaron egész életében ilyen volt. Lusta, szerencsétlen, de vicces, és a legjobb barátom úgyhogy inkább dícsérem. Mindig imádtam. Mindig is fogom. Azt hiszem ezt azzal jeleztem felé hogy összeköltöztem vele és bemutattam Bethnek. Ő mit tett értem? Chilit tett a levesembe amitől majdnem megfulladtam.
Visszatérve a komolyságra: sok mindent! Voltak az életemben olyan pillanatok mikor elment az eszem. Neki szerencsére a helyén volt és nem hagyta hogy hülyeséget csináljak. Legtöbbször.
A bolt után mikor hazamentünk ott volt Drew. Miért? Nem tudom. Hobbijává vált csak úgy random kivenni egy-egy nap szabit és az én életemet csodásabbá tenni. Persze zárójelben megjegyzem hogy köze sincs ahhoz a sok látogatásnak hogy még mindig két barátnője van és az egyikük sejt valamit, ezért azt mondja hogy velem van annyit, és ezért van az hogy néha tényleg felbukkan.
Drew, Drew, Drew. Mindig bajkeverő volt. Belőlem is azt csinált. Szerencsére Matty nem követte a példánkat. Mindig együtt randalíroztunk a házban. Könyvekbe rajzoltunk, a falra firkáltunk, mert az végülis nagyobb egy vászonnál is, nem? Sokkal jobb ott rajzolni.
Együtt fürödtünk, ha úgy volt kicsit túlhabzott a víz mint kellett volna, mindig fűből és homokból, krétából és vízből csináltunk "levest", és sosem szégyelltük eltáncolni a szüleinknek a macarenat. Pontosan naponta háromszor tettük meg. Reggel, délben, és lefekvés előtt. Matty sokáig csak arra tudott elaludni. Fura belegondolni hogy mennyivel fiatalabb nálunk. Pedig mi egészen egy időben születtünk Drewwal.
Drew felajánlotta hogy elvisz anyáékhoz hogy elmondjam nekik hogy elutazok egy hétre, aztán majd ha túlélek mindent jövök, úgyhogy persze hogy mentem. Ahogy várható volt, anya nem volt túl lelkes, de csak mert hirtelen jött. Megkérdezte hogy mi lesz majd ha terhes leszek. A szülőszobából fogok FaceTimeozni hogy nagymama lesz? Haha. Bár elég vicces lenne, olyan hat hónapon keresztül elég meredek akadály lenne kerülni anyát, tekintve hogy minden harmadik nap jönnek hozzánk.
Anya. Bonyolult lenne elmagyarázni. Szeretem. Persze. Mindenki szereti az anyukáját. Ezt nem lehet leírni. Mindenki tudja hogy nem lehet leírni a vitákat, mikor egymással üvöltve csapkodjuk az ajtót. Mikor esetleg megtép egy kicsit mert olyat csinálsz amivel egy szép kedd hajnalon fel tudod cseszni az agyát. Mikor történik valami és megvigasztal, mikor beteg vagy de őt nem érdekli és megölel, puszit ad a homlokodra és önzetlenül rád szánja minden idejét. Nehéz leírni, és nehéz felfogni, de minden mozdulatát a gyerekeiért csinálja. Minden mozdulatában ott van a szeretet. Talán nem veszed észre, de igen. Azért mos hogy fel tudd venni a kedvenc pólód. Azért mosogat hogy legyen miből enned. Azért fárad el a munkában hogy el tudjon tartani. Azért takarít hogy neked kényelmes legyen. Nem értékeltem ezeket a dolgokat. Nagyon sokáig. De ez volt a dolgom. Egyszer rájönni hogy mindent miattam, vagyis miattunk csinál.
Apa úgy búcsúzott el tőlem mintha örökké mennék, bár azt nem garantálom hogy nem láncolom magam oda egy fához hogy esetleg mégis örökre ott rekedjek. Az apai szeretet és az anyai szeretet majdnem ugyan az. Mindenki ezt mondja. Az anyai szigorról és az apai szigorról már mindenkinek megvan a saját véleménye. Persze hogy minden családban megvan akitől el kell kéreckedni. Nálunk ez itt apa. Apa, aki gyerekkorom hőse. Nem hazudnak akik azt mondják hogy minden lány szerelmes az apukájába. Miért ne lennék? Ő az én hősöm. Szintén azért izzad minden nap hogy meg tudja mutatni, hogy ő bizony felnevelte a gyerekeit és mindig megadott nekik mindent amit lehetett. Míg Matty és Drew anyások, én mindig apa felé hajlottam. Apához mentem ölelésért, apához bújtam duzzogni, apával viccelődtem, és apának törtem el az orrát. Ez nem minden, apa igazán mindenre felkészített. Mindentől féltett, és mindenhez joga volt. Panaszkodtam valaha? Igen. Naponta minimum kétszer, ha nem többször. Sokszor mondtam olyan dolgokat neki amiket nem akartam. Ő is. A különbség hogy nekem bocsánatot kell kérnem. Neki nem. Miért? Nem tudom. Úgyis elfelejtem. Talán lesz néhány dolog amikre mindig emlékezni fogok, de sose fog annyira bántani a dolog hogy sírva fakadjak.
Miután a több órás beszélgetés után Drew kirakott a lakásnál, már semmihez nem volt kedvem csak aludni, úgyhogy úgy döntöttem így fogok tenni. Egy gyors zuhany és sminklemosás után már az ágyban is feküdtem, és azon gondolkoztam hogy hol lehet az egyetlen és pótolhatatlan barátom. Abban a pillanatban be is lépett a szobaajtómon, és ledobta a kulcsait, majd a földre ejtette a dzsekijét és a pólóját. Lerúgta a cipőit, utána valahogy leszenvedte a farmerját, végül két perc zuhanyzás után visszatért a szobánkba, majd lefeküdt mellém.
-Milyen volt a napod?-simogatta a hajam.
-Jó-vontam vállat fáradtan.-És a tiéd?
-Nagyszerű. Aludjunk. Korán indulunk-pillantott a bepakolt bőröndjeinkre. Utoljára felkelt lekapcsolni a villanyt, majd szorosan magához húzott és elaludt.
☺️
A nyaralás csodás volt. Minden sarkon képet csináltam, és majdnem minden másodpercben leesett állal közlekedtem. Nem, nem, én nem az a turista vagyok aki magabiztosan közlekedik mint Louis. Én mindenen elcsodálkozok és nem hiszem el hogy ott vagyok. Szóval majdnem az egész szigetet bejártuk, na jó hazudok. Az a hely kicsinek tűnik. Mindent megnézni egy hét alatt lehetetlen. Főleg ha élvezni is akarod. Minden parton egy napot el kell tölteni ahhoz hogy igazán meg tudd csodálni. Louis is mindig képeket csinált, de neki a fél galériája rólam szól mostanra. Elküldött rólam egy csomó képet Niallnek, Harrynek és Liamnek, akik majdnem ott voltak velünk minden nap. Louis persze hogy mindig írt nekik. Helyzetjelentések, mit láttunk, mit nem. 20kép rólam, 5kép a tájról.
Az éjszakák? Tényleg. Kíváncsiak lehettek hogy mi történt. Megtörtént? Szerintetek tudtam volna nemet mondani mikor elhozott ide engem? Felteszem ez volt a legfőbb célja. Louis csodálatos. Mostmár azt is tudom hogy az ágyban is. Eddig is sejtettem, de szeretnék még egy párszor megbizonyosodni róla.
Louis?
Ő tényleg hihetetlen.
Hihetetlenül laza, és néha érthetetlen amit csinál, de mégis tudja mindenki a miértjét.
-Én emlékszem arra mikor először találkoztunk-mondta az erkélyen ülve. A tengert néztük és felidéztük hogy hol is kezdődött ez mind.
-Én is-biccentettem visszaemlékezve.
-Meglepődtél rajtam-nevetett.
-Mert valami okos emberre számítottam.
-Köszi, jól esik hogy így bókolsz-jegyezte meg cinikusan.
-Nincsmit. Másról se tudtál beszélni csak hogy jól nézel ki.
-Te meg megállás nélkül oltogattál!-háborodott fel.
-Csak a szeretet jele-horkantottam fel.
-Hát. Azt észrevettem-kacsintott.
Szóval Louis Tomlinson.
Megnyerő személyiség, az biztos.
Engem megnyert.
Remélem titeket is...
