Köszönöm a díjakat EsztyTomlinson-nak, alkoholosgumimaci-nak, és m3dv3cukor-nak.:)
Ha felébredsz és palacsontaillatot érzel, arra számítasz hogy lefutsz a lépcsőn és vagy öt darab vár rád egy tányéron. Ha Louis vigyáz rád, ez úgy működik hogy megcsinált egyet, azt elégette, szóval türelmetlenül várta hogy felébredj, hogy végre ehessen. Szóval én sütöttem palacsintát.
Miután betermeltük majdnem az összeset, elővettem egy dobozt hogy elrakjam a maradékot, de valahogy úgy jött ki, hogy nagy boldogan fordultam, szinte le sem lehetett törölni a mosolyt az arcomról, de arra nem figyelt egyikünk sem hogy Louis épp akkor közeledett a mosogató felé fogalmam sincs miért, a doboz pedig koppant Louis arcán. Fogalmam sincs hol érte, de az orrát fogta.
(True story alapjan, es szegeny apaval tortent)
Most mit csináljak? Úr isten, csak áll ott, és az orrát fogja, most eltörtem az orrát? Vagy nem is az orra volt? Dehogynem, hát mekkorát koppant!
-Nagyon fáj?-kérdeztem rettegve a választól. Esetleg kiabál, esetleg nem. Összeszorított szemekkel bólógatott. Kábé fél percig néztem még ahogy leül a székre.-Ugye nem törött el?-megrázta a fejét, de még így is határozottan visszafogtam a levegőmet.-Inkább...nem rakom el a maradékot-tettem le a dobozt a palacsintatésztás pultra, majd az emeletre sétáltam, és kitörtek belőlem a könnyek.
Mi van ha ideges? Én aztán nem akarok veszekedni, úgyis mindig én leszek a hibás mindenért a végén, ráadásul komolyan ez az első eset hogy Louis a sértett, leszámítva a kiérdemelt pofonokat amiket már kiosztottam neki egyszer-kétszer. Konkrétan arconcsaptam egy műanyag doboz sarkával, ő pedig szerintem éppen azt tervezi hogy hogyan temesse el a hullámat miután halálra vert ugyan azzal a dobozzal amivel szereztem neki élete legfájdalmasabb három percét. Ha jól belegondoltam, már azt sem tudtam hol voltam. Konkrétan olyan szobában voltam aminek az egyik sarkában egy gitár volt, a közepén egy zongora, a szoba végében egy mikrofon, erősítők, és egy laptop, mellette pár számomra azonosíthatatlan tárggyal.
Valamennyire megnyugodtam, de a könnyeim ismét folyni kezdtek ahogy hallottam Louis hangját. Keresett. Lehet hogy egy konyhakéssel a kezében. Csendben körbepillantottam, és akkor láttam hogy van egy sarok, amit nem lehet látni az ajtóból, de előtte van egy létra a falnak döntve, felette pedig egy csapóajtó, nyilván a padlás lehet. Feltettem a lábam a létrára, hogy lássam nagy zajt csapok-e vele ha felmegyek rá. Meg sem nyikkant, szóval a kezemmel felhúztam magam rá, és felültem az egyik fokra. Néma csendben gondolkoztam, néha szipogtam is mellé, mert hát hogy néz az ki mikor lóg a fika az orrodból és összefolyik taknyod, nyálad? Na, kiábrándítóan. Megtöröltem a szemem, majd az ölembe ejtve a kezeim mégegyszer alaposan szemügyre vettem mindent. Letisztult. Mintha nem is Louist tükrözné a szoba, hanem egy teljesen más embert. Minden egyes hangszer vajszínű volt, a falak csakúgy, a padló pedig krémszínűre volt mázolva, egy világos szőnyeg pedig a mikrofon mögött terült szét. Egyedül a mikrofon és az állványa volt fekete a szobában. Visszatérve a szőnyegre: Olyan puhának tűnt hogy megfogadtam hogy nem megyek ki onnan amíg rá nem léptem a felhőre mini kiadásban. Komolyan.
Végül negyed óra magány után-mikor már kezdtem élvezni a csendes, valószínűleg zajszűrő szobát-Louis kinyitotta az ajtót, és belépett. Mikor nem látott-gondolom én-beljebb jött, és benézett a sarokba ahol ültem. Meglepetten pillantott a plafon felé.
