Lovely Nightmares ✘ Lashton ✘

× 14. Old & New Scars ×

LUKE

- Egy héttel később -

   A múltkori kiborulásom óta egyre rosszabbul viselem, ahogy Ashton Faye-el enyeleg. Szinte a hányinger kerülget már, ha meglátom őket. Az elmúlt hétben párszor felhozta szobára, és hát tökéletesen lehetett hallani, mit is műveltek a szobájában. Ez pedig még inkább kiakasztott. A szívemen újabb repedés, vagy inkább árok keletkezett. Feltéve, ha van még a szívemen üres hely az ilyesmik számára. Rettenetesen fáj ez az egész. Amíg ő el van a kis barátnőjével, addig én csendben a sarokban szenvedek a románcuk miatt. Szenvedhetek Ashton iránt érzett szerelem miatt. Kibaszott érzések miért is kellenek az embernek? Mikor mindig csak rosszat hoznak ránk.
   Egyik délután, mikor megint hangoskodtak a hancúrozás közben, eléggé mélypontomra kerültem. Én vagyok a hülye, hogy nem mozdulok ki ilyenkor a szobámból. De ha akartam volna se tudtam volna kimenni, hisz a nappaliban szórakoztak. És nem igazán szerettem volna látni őket akció közben. Főleg nem Asht, amint máson ügyködik, helyettem... És ebben a pillanatban, a sarokban, felhúzott térdekkel ücsörögve sírtam, mint valami nyálas, hős szerelmes tini. Aztán hirtelen „viszketni" kezdett a csuklóm, a régi hegeim helyén. Ezt a betegségem idején is, akkor éreztem, ha rám jött a „vagdalkozás". Most is folyton azon voltam, hogy valamivel ejtsek a csuklómon, vagy bárhol egy rohadt vágást.
   A szobámban fel-alá járkáltam, mint egy elmeháborodott, valami éles tárgy után kutatva. Borotvát nem találtam, hisz azokat a fürdőben tárolom. És ehhez meg ki kéne mennem, a nappalin át... Így inkább folytattam a keresgélést a szobában. Kissé felforgattam azt, mire találtam egy biztos tűt. Eszelősen ültem le a padlóra és bal csuklóm fölé tartottam a kis fémtárgyat. Bőrömhöz nyomtam a tűt, és mielőtt bármit is csinálhattam volna, megremegett a kezem. Baszki, nem lehetek ennyire gyenge! Nem hagyhatom, hogy felülkerekedjen rajtam ez a hülyeség. Két éve tiszta vagyok. Nem eshetek vissza egy ilyen miatt. Mély levegőt vettem és eldobtam a tűt. Fejemet a falnak döntöttem és hosszan kifújtam a levegőt.
 
   A következő napokban próbáltam tudomást sem venni a kis párosról. Magamba fojtottam az érzéseim. Senkinek sem akartam kimutatni sem a fájdalmam, sem pedig a haragom. Ha a külvilág nem is érzékel ebből semmit, de belül én ugyanúgy szenvedek. Így viszont érzem, hogy ez kezd felemészteni. Főleg a mardosó érzés, ami a mellkasomban uralkodik, ha meglátom Ashtont. Még mindig fájó számomra a hozzá fűződő szerelmem. Nem tudom túltenni magam ezen a reménytelen érzésen. Pláne úgy, hogy egyre jobban látszik, milyen jól meg van Faye mellett. És ez még borzalmasabbá teszi a helyzetem.
   Feltűnt, hogy a napok múlásával egyre kevesebbet eszem, már-már teljesen elment még az étvágyam is. Van, hogy egész napra bezárkózom a szobámba, és csak elmerülök a gondolataimban és az önsajnálatban. Sokszor azon kapom magam, hogy a csuklóimat kaparászom. Pont, ahogy régen is tettem. Csak akkor fel tudtam kaparni a sebeimet, hisz frissek voltak. Most viszont ebből szerencsésebb vagyok, hisz a hegeim már két évesek. És a körmeim meg nem élesek ahhoz, hogy felsértsem a bőröm.
   Ezen felül a rémálmaim sem hagynak nyugodni. Mostanában egyre többször vannak visszatérő rémálmaim. Hasonló a múltkori suliban menekülősre. Csak volt, hogy sokkal szadistább és borzalmasabb. Általában Ashton kényszerít arra, hogy lecumizzam. Vagy ami még rosszabb. Durván meg is erőszakol. Kikötöz az ágyhoz, vagy valahová, és erőszakoskodva közösülünk. Többször is kést szegezett a torkomhoz, vagy miközben bennem mozgott kisebb-nagyobb vágásokat ejtett a bőrömön. Nem egyszer sírva riadtam fel, vagy órákat bőgtem miatta. Persze, ügyeltem arra, hogy a szomszéd szobában levő göndör pasi ne hallja meg. Nem akartam magamra vonni a figyelmét. Nem akarom, hogy megtudja, milyen szörnyűségeket álmodok.
   Sokszor már úgy vagyok vele, hogy rettegek az alvástól. Így egyre jobban fárad a testem, és a lelkem is. Karikásak a szemeim, beesett az arcom. Úgy nézek ki, mint egy zombi, hisz alig alszom, és még csak nem is eszem. De még akkor sem fekszem le aludni, ha már leragadnak a szemeim. Nem-nem. Inkább fogom a gitárom és pengetni kezdem. Vagy annyira eluralkodik rajtam a düh és a fájdalom, hogy ilyenkor pedig törni-zúzni lenne kedvem. De inkább nem teszek semmit, mivel nem akarom felkelteni ezzel is a figyelmet.
   Ha tehetem egész nap a szobámban punnyadok, alig beszélek bárkivel is. Michael és Calum folyton hívnak bulizni, vagy Fifázni, de mindig valami nevetségesen béna hazugsággal próbálom lepattintani őket.
Emellett a pánikrohamaim is előjöttek. Elég, ha csak az alvásra gondolok, vagy ha meglátom „Fayton" párost. Ha az egyetemen vagyunk, sokszor kötök ki a mosdóban, hogy legyűrjem a bajom.