Lovely Nightmares ✘ Lashton ✘

× 22. Boyfriends, I Guess ×

ASHTON

   Mióta Luke bevallotta két haverunknak, hogy meleg, azóta Michael folyamat engem basztat. Teljesen rá van mozdulva arra a témára, hogy miért akadtam ki az egyetem előtt, mikor rajtakaptuk Luke-ot smárolni a „pasijával". Azt hiszi, „bánt" a dolog, hogy Luke miket művelhet azzal a sráccal. Állandóan azzal jön, hogy miért vagyok mindig dühös, ha megjelenik nálunk, vagy ha csak szóba jön Wesley. Ennyire látni rajtam, hogy megesz a féltékenység? Pedig próbálom minél jobban elrejteni előlük.
   És persze, még mindig nem hagyja nyugodni a tény, hogy Luke miért engem „részesít előnyben", ha fontos dolgokról van szó. Hiába magyarázom neki, hogy én vagyok Luke legjobb barátja. És így természetesen velem beszéli meg a dolgait elsőként, és nem vele, vagy Calummal. De ő akkor sem hisz nekem. Érdekes, Calt egyáltalán nem zavarja ez. Sőt, még ő is mondogatja Mike-nak, hogy ez így van rendjén. De neeem! Michael kitalálta, nyilván azért, mert van köztünk valami. Hülyeség! Már az előtt is én voltam számára az első fontos barát, mielőtt kialakult volna köztünk ez az extra izé.
   Még, hogy én vagyok a féltékeny, mi? Kezdem úgy érezni, hogy Clifford is irigy vagy féltékeny. Nevetséges, de komolyan. Csak tudnám, miért csinálja ezt. Eddig nem viselkedett így. Leginkább azóta, mióta Luke lebukott Wesszel.
- Tudod, Michael, kezd egyre röhejesebbé és idegesítőbbé válni, amit csinálsz. – szembe fordultam vele, ahogy az egyetem felé haladtunk. Igen, az utcán neki álltunk vitatkozni.
- Így gondolod, Ashton? Tán neked sem kellene tagadnod pár dolgot.
- Mégis mit, Clifford?
- Mi van közted és Luke között? – kérdezett rá hirtelen.
- Mi lenne? – akaratlanul is kerültem a tekintetét. – Semmi olyan, amiről nem tudnál. – hja, csak titokban kefélgetem.
- Oh, igazán? Nekem nem úgy tűnik!
- Nem tudom, mégis mi a faszra gondolsz, de... szerintem felejtsd is el, de kurva gyorsan. – kezd felszínre törni a dühöm.
- Tisztán látszik rajtad, hogy féltékenykedsz, ha Wesleyvel van.
- Ugyan miért lennék féltékeny rájuk?
- Mit tudom én, Ash. – széttárta karjait. – Kétlem, hogy a szimpla barátok így reagálnának, ha az egyik fél bepasizik.
- Te jó ég! Hallod, mit beszélsz? – feljebb vittem a hangom.
- Egyre inkább azt hiszem, hogy többet érzel iránta, mint egy havernak kellene.
- Te teljesen meg vagy húzatva! – megráztam a fejem, és arrébb léptem. Ám ő megragadta a karom, és visszarántott.
- Baszott furák vagytok ti nekem. – mélyen a szemeimbe nézve mondta. – Az utóbbi fél évben meg pláne. Eddig is tudtam, hogy bensőségesebb a barátságotok. De többről van itt szó.
- Marhaság. Nem tudom, újonnan mit szívsz, de szerintem még időben le kellene vele állnod. Durván hallucinálsz, baszod.
- Hah! Olykor, ha nem figyelsz, vicces is tudsz lenni. – idegesen felnevetett. Megforgattam a szemeim. – A lényeg, hogy túlságosan is össze vagytok nőve. Mintha csak...
- Mintha csak, mi, Gordon? – egy darabig csak hallgatott. – Egyébként is... - szólaltam meg. - Veled mi a helyzet, háh? Te, mi a fenéért irigykedsz a barátságunkra? – kissé váratlanul érhette, mert szoborrá dermedve meredt rám.
- Én... én nem.
- Michael, akkor mégis miért pattogsz itt nekem, hogy veletek nem oszt meg semmit? Meg, hogy miért engem részesít mindig előnyben? Talán erre vannak a kibaszott legjobb barátok, nem? – böködni kezdtem a mellkasát. – Tudtommal, te is így vagy Calummal. Mi a fa...
- Oké-oké! Ashton nyugodj le, a fenébe is! – védekezően maga elé tartotta kezeit.
- Ha nem baszogatnád az idegeimet, talán nyugodt is lennék.
- Beszedted a...?
- Igen, csak hála az ilyen kurva „jó barátoknak", sikerül még így is felcseszniük az agyam. – pár másodpercig farkasszemet néztünk. Aztán sarkon fordultam, és faképnél hagytam Michaelt. A körülöttünk lévők megbámultak minket. Nem meglepő, hisz eléggé kiabáltunk egymással.
   Súlyosabb a probléma, mint hittem. Eddig ezt nem vágta a fejemhez, hogy sejt valamit. Jézusom... ha ezt elmondom Luke-nak, tuti elkapja a pánikroham.
   Amint beértem az egyetemre, megkerestem a szöszkét. Szerencsére közös óránk lesz, Caltől és a seggfejtől külön. Ám Mike még mindig a nyomomban volt. Amíg ide nem értünk, addig is néha-néha mondta a magáét. Csak figyelmen kívül hagytam.
- Ash, nem végeztem veled, ugye tudod?
- Michael! – megtorpantam, így majdnem belém ütközött. – Nem tudnál tovább lépni? És hanyagolni ezt a kurva témát, hm?
- Nem igazán. Nem tudok elsiklani mellette, mert... - elém állt. – Mert eléggé nyilvánvaló, hogy...
- Mi a nyilvánvaló, Clifford? – szúrósan néztem világoszöld szemeibe.
- Hogy van köztetek valami. – elkaptam farmerkabátja gallérját.
- Ha még egyszer ezen a hülyeségen jártatod az agyad, én esküszöm...
- Jézusom, Ashton! – Luke riadtan húzott el a lila hajútól. – Mi a fenét műveltek? – értetlenül nézett végig rajtunk.
- Drága haverodnak elgurult a gyógyszere.
- Te meg egy segg vagy. – morogtam rá. – Jobban tennéd, ha jó gyorsan elhúznád a csíkot. Nem akarom látni a rusnya képed. – fintorogva vetett rám egy pillantást, majd elindult.
- Mégis mi a franc volt ez? – Luke értetlenül nézett rám, miután a punk hallótávon kívül járt már.
- Áh, semmi... csak hülye. – legyintettem.
- Ash... - megfogta a karom. – Min vesztetek össze? – mélyen szemeimbe fúrta kékségeit. Amik most még kékebben ragyogtak, mint általában. Elbűvölően szép ez a srác. – Ne mondd azt nekem, hogy semmin. Ez minden volt, csak nem „semmi". – szólalt meg, miután kábé fél percig csak gyönyörködtem benne.
- Öh... Michael egy seggfej. – meglepődve vonta fel szemöldökét.
- Miért is?
- Mert egy segg és kész. – megvontam a vállam.
- Ash, ne csináld már. Mondd el, mi volt. – úgy nézett rám, mint egy elhagyott kiskutya. Képtelenség ellenállni neki.
- Mióta... mióta bevallottad nekik, hogy... - csak bólogatott. – Azóta folyamat cseszeget.
- Mégis minek?
- Azt hiszi, hogy... – megráztam a fejem. Nem számolhatok be neki mindenről. Hisz még csak azt sem tudja, hogy kisebb dührohamot kaptam, mikor rajta kaptuk őt Wesleyvel. – Tudod, folyton azzal jön, hogy engem fontosabbnak tartasz, mint őket. – lényegében ez is benne volt. De nem ez volt a fő szempont, amiért rám szállt Mike.
- Persze, hogy fontosabb vagy nekem. – picit szorított karom fogásán. – Mindig is az maradsz, Ashy. – rám mosolygott, amitől mintha görcsbe rándult volna a gyomrom. – Még akkor is, ha nem... - most ő rázta meg a fejét, és a padlóra nézett. Ha mit nem? Luke, mondd ki!
   Kíváncsian vizslattam hibátlan arcát. Legszívesebben végigsimítottam volna álla vonalán. Majd tarkójára csúsztatnám a kezem és közelebb húznám egy hosszú és lassú csókra. Lövésem sincs, hogy miért gondolok folyton erre, ha vele vagyok.
- Azt hiszi, hogy van köztünk valami. – böktem ki végül.
- Te-tessék? – tágra nyílt szemekkel nézett vissza rám. – Most ugye csak viccelsz?
- Bárcsak azt tenném. De nem, halálosan komolyan mondom, Lu.
- De... egyáltalán hogyan?
- Nem tudom... - megvontam a vállam. – Elkezdett kombinálni, hogy miért is vagyok én neked olyan fontos. Tudod, hogy nekem kapásból válaszolsz az üzeneteimre.
- Csak ezek miatt?
- Aham. Meg talán azért is berágott, mert nekik később mondtad el, hogy...
- Hát de... régen is ezt csináltuk. Mindig is veled osztottam meg minden bajom. Te vagy a támaszom. És tudtommal ezt sosem titkoltuk.
- Én is így gondolom. De neki meggyőződése, hogy ez mást jelent nálunk. – leblokkolva nézett.
- Konkrét dolgot is mondott?
- Csak azt, hogy szerinte több van köztünk, mint átlag barátok között kellene lenni.
- Mikor bukhattunk le előtte?
- Szerintem, semmit sem látott vagy hallott.
- És szerinted bevette, hogy Wesleyvel kufircoltam, és nem veled?
- Remélem, igen.
- És ha mégsem? És ha... ha tegyük fel, tényleg látott valamit? Mondjuk, a múltkori buliban, mikor velük mentünk? Mi van, ha meglátott minket smárolni?
- Luke, mi az emeleten voltunk. Nem láthattak ott minket.
- Sosem tudhatod. – mélyen a szemeimbe nézett, amikben gyűlni kezdtek a könnyek. – Ezt nem hiszem el, hogy tényleg... – idegesen beletúrt a hajába és elfordult tőlem. Szaporábban kezdte venni a levegőt. Jaj, ne! Baby, ne ess pánikba!
- Lukey... - mögé léptem és a füléhez hajolva suttogni kezdtem. – Nyugodj meg, kis Pingvinem. Oké? – egyik kezemet derekára csúsztattam. – Nem buktunk le, minden rendben. Senki sem tudja, hogy igazából mi is van köztünk. – mondandóm hallatán ellazult, légzése is normális lett. Vállára nyomtam egy lágy csókot. Picit oldalra fordította a fejét, így ajkaink csak milliméternyire voltak egymástól. Nagy erőfeszítés kellett hozzá, hogy ne csókoljam meg. Ugyanezt láttam rajta is. – Khm... megnyugodtál? – kérdeztem rá, miután megfordult.
- Igen, hála neked. – rám mosolygott, amitől jobb kedvem lett. Hirtelen derekam köré fonta karjait és szorosan hozzám bújt. Fejét nyakamba fúrta. – Köszönöm, hogy mindig segítesz lenyugodni. – vigyorogva öleltem át.
- Ez csak természetes, Hemmo. – finoman cirógatni kezdtem a hátát. – Mindig itt leszek, hogy segítsek neked átvészelni a bajokat. – motyogtam a fülébe.
- Irtó hálás vagyok ezért. – éreztem, hogy végig mosolyog. Fejére nyomtam egy puszit, amitől halkan nevetni kezdett. – Ashton? – elhúzódott tőlem, de csak annyira, hogy szemeimbe tudjon nézni.
- Hm?
- Tudod... ma lesz egy újabb randim Wesleyvel. – és lőttek a jókedvemnek. – És kicsit parázok tőle.
- De miért? Kedvelitek egymást, akkor mitől félsz?
- Nem tudom. – megvonta a vállát.
- Luke, minden rendben lesz. Jól fogod magad érezni vele. – megsimogattam a felkarját.
- Ha te mondod, akkor még el is hiszem.
- Figyelj, Ba... Lukey, ne görcsölj rá, lazulj el. Erre a Michaelös dologra még csak ne is gondolj, oké?
- Megpróbálom. – apró mosolyra húzta telt ajkait. Ajkamba haraptam, hogy visszafogjam magam, nehogy megcsókoljam.
- Mikor is találkoztok?
- Hét körül. – csak bólogattam.