Lovely Nightmares ✘ Lashton ✘

× 28. Lover vs Boyfriend ×

ASHTON

   Már lassan két hete nem hallottam Lukey felől. Sem a hívásaimra, sem az üzeneteimre nem válaszol. Az egyetemen is kerül engem. Jobbára, nemcsak engem, hanem a két lükét is. Totálisan elszigetelte magát tőlünk. Értem én, hogy egy tuskó voltam vele, amiért hazudtam neki az érzéseimről. De azért ennyire nem lehet berágva rám, hogy még a barátainkkal is megszakította a kapcsolatot. Csakis azért, ahogy én bántam vele.
   Hogy őszinte legyek, rettenetesen hiányzik. Hiányzik az elbűvölő mosolya, a meseszép kék szemei, ahogy arcomat pásztázza. A gyönyörű pofija, az angyali énekhangja. Szimplán a közelsége, az illata. Puha aranyló hajával való babrálás. De legfőképpen a szobánkat betöltő nevetése. Istenem, de rég hallottam azt az édes nevetését. Mit meg nem tennék, hogy újra megnevettethessem.
   Egy szóval, a jelenléte hiányzik, de veszettül. Még a reggeli morgolódó és nyűgös nyafogása is hiányzik. Vagy a mindennapi bénázásai, ahogy megbotlik a saját lábában, mikor sietősen kapkodná a lábára a cipőjét. Vagy mikor mindenért neki áll panaszkodni. Majd hisztizni kezd egy fagyiért, vagy hogy főzzek neki valamit.
   Emellett még a legidegesítőbb szokása is hiányzik, vagyis mikor rászáll az emberre és az istenért sem lehet lekoptatni. Folyton ott lábatlankodik az ember mellett és ilyenkor rájön a szófosás is. Ami még ennél is irritálóbb, mikor nem szól semmit csak megállás nélkül bámul. De szemeiben látszik, hogy azt várja, mikor kezdhet beszélni, amivel még inkább a sírba kerget. Ezt rendszerint vizsgaidőszakokban játszotta el. Bármikor leültem tanulni vagy a laptopomon beadandókon dolgozni, ő azonnal lehuppant mellém és azt figyelte mit csinálok. Majd pár perc múlva eléggé kényelmetlenné vált, ahogy bámul. Szerintem pislogni is elfelejt ilyenkor, csakhogy még bizarrabbá és idegesítőbbé váljon. Aztán, ahogy találkozik a tekintetünk rögtön neki áll beszélni, és csak löki ezerrel a hülyeségeit. Hiába tettettem azt, hogy hülyét kaptam ettől, azért titkon imádom, mikor ezt csinálta. Olyan kis aranyos tud lenni ilyenkor, mikor elkapja a kisfiús buzgóság, ahogy osztja az okosságait.

   - Kicseszettül hiányzol, Lu. – sóhajtva fordultam hasra az ágyamon. Ahogy hazaértem az utolsó órámról, egyből ledobtam magam az ágyamra. Az agyam azóta is a szöszkén kattog. Vagyis cirka három órája csak rá gondolok. Mint ahogy a hét minden napján, órájában, percében. Képtelen vagyok kiverni a fejemből, mennyire megbántottam őt, és hogy mekkora egy seggfej voltam vele. És, hogy mennyire elbasztam a kapcsolatunkat. Nemcsak barátság terén, de az esélyemet is.
   Elővettem a telefonom, hogy írjak neki egy újabb üzenetet. Bár tudom, hogy ez már vagy a századik, és hogy úgysem fogja elolvasni, de sosem lehet tudni. A hátterem láttán görcsbe rándult a gyomrom. Ha belegondolok, mikor ezt a fotót készítettem róla akkor is miattam volt olyan szörnyű állapotban. Már akkor is miattam bőgött akár órákig is. Mert én hülye nem figyeltem az apró jeleire, amivel burkoltan jelezte, hogy bejövök neki.
   - Bassza meg! – ha nem lettem volna ekkora fafej, Luke már lassan fél éve az enyém lehetne. Felültem az ágyon és idegesen dobtam arrébb a mobilom.
   - Hohó, Ashton, haver! Minden oké? – Michael meglepett hangja engem is váratlanul ért, így ijedtemben összerezzentem picit.
   - A szívbajt hoztad rám, te... - felé fordultam, mivel eddig háttal voltam neki.
   - Bocsi. – kuncogott.
   - Mióta ácsorogsz már itt?
   - Úgy egy perce? – értetlenül sandított rám. – De miért haragszol arra a szerencsétlen telefonra?
   - Csak... folyton lefagy. – egy vállrándítással hazudtam neki. Utóbbi időben Michael legalább nem basztat. Leginkább csak sejtelmesen néz rám, mintha tudna valamit. Jó, néha szóvá is teszi, hogy furcsállja Luke hirtelen kiköltözését. Pláne, hogy egy szó nélkül lépett le. Arról meg nem is beszélve, hogy Mike milyen gyanakodva sasol minket. Mintha csak olvasni akarna a gondolatainkból. És persze azt is ügyesen kiszúrta és összerakta, hogy valami gáz van Luke és köztem. Hogy hetek óta nem beszélünk, illetve elszigetelte magát tőlünk. De furcsa módon, Cliffo többnyire megtartja magának a mondandóját és felfedezéseit. És nem ugrik rögtön a torkomnak, ha új infót eszelt ki.
   - Az enyémet is elkapja néha a hülye. – rám vigyorgott. – Te... Calummal hamarosan megyünk bulizni. Nincs kedved velünk jönni? Már rég csapattuk együtt, meg mostanában úgysem mozdulsz ki sehová. Szóval, lenne kedved?
   - Nem is tudom, Mikey.
   - Ne kéresd itt nekem magad. – ingatta a fejét. – Tíz percet kapsz! – fenyegetően nézett rám és kitolatott a szobámból, miközben mélyen a szemeimbe nézett. Vigyorogva pattantam fel az ágyról és a szekrényemhez mentem. Magamra kapkodtam a tetszőleges ruhákat, amik a megszokott feketék voltak. Majd beletúrtam az amúgy is kissé kócos hajamba. Telefonommal a kezemben caplattam ki a szobámból. A nappaliban a mobilját nyomkodó Michael várt rám.
   - Mehetünk? – csak bólintottam és már el is hagytuk a szobám.