Lovely Nightmares ✘ Lashton ✘

× 1. Who Knew ×

LUKE HEMMINGS

  Suli után fáradtan dőltem le a kolesz szobámban. Teljesen leszívta az agyam a késő délutánig tartó egyetemi óráim. Másra sem vágytam jobban, csak egy kis nyugira és ágyban tespedésre. Alig négy hónapja kezdtük el az egyetemet, de máris borzasztóan lefáraszt. Szellemileg is és testileg is. Néha már úgy vagyok vele, hogy feladom. Aham, ezt mondom már másfél éve. Ugyanis, másodévesek vagyunk a bölcsészegyetemen. Bár, sosem voltam oda a rengeteg tanulnivalóért. De hát nem tehetek mást, ha nem akarom az utcán való csövezéssel tengetni a mindennapjaimat.
  Legalább van egy jó oldala is. A három legjobb haverommal jöttünk ide, akiket még a nashville-i gimnáziumban ismertem meg. Most pedig San Francisco egyik egyetemén szívjuk magunkba a tudást. Remélem, érződik a szarkazmus. Elég messzire jöttünk az otthonunktól. Akkor jó bulinak tűnt, hisz a szüleink nem tudtak naponta ellenőrizni, hogy mit is csinálunk. Mostanában kicsit kezd feszélyezni a dolog. De nem gáz annyira.
  Idén, sajnos ketté kellett válnunk a haverokkal. Mivel átalakították a kollégiumot, így egy blokkba két szoba tartozik. Én Ashtonnal kerültem össze, míg a szomszédos blokkon Michael és Calum osztozik. Szerencsére le tudtuk szervezni, hogy legalább egymás szomszédságában legyünk. Hála Ashton megnyerő mosolyának.
  Fejemre tettem a fejhallgatómat és telefonomon benyomtam a kedvenc lejátszási listám. Ahogy felcsendültek a 'Makeshift Love' első akkordjai, egyből elnyomott az álom.
  Épphogy kezdtem elmerülni az álomban, valaki finoman a vállamat kezdte böködni. Mikor kinyitottam a szemem, Ash mosolygós arcát pillantottam meg. Levettem a fejemről a fejhallgatót.
  - Bocsi, hogy felébresztelek, Lukey. – egy újabb mosolyt nyomott le. – Arra gondoltam, hogy főzhetnék valamit vacsorára. Hm? Ehhez pedig le kéne ugrani boltba.
  - Ez jól hangzik. – megköszörültem a torkom. – Szeretnéd, ha elkísérnélek? – elnyomtam egy ásítást miközben felültem.
  - Ha van hozzá kedved? – a félhomályban barnábbnak tűntek szemei.
  - Hát persze, hogy van. – rámosolyogtam, és szemeimből kidörzsöltem az álmot.
  - A nappaliban megvárlak. – miután bólintottam, kisétált a szobámból. Felpattantam az ágyról és nyújtózni kezdtem. Teljesen elgémberedtek a végtagjaim. Telefonomat a farzsebembe csúsztattam. Fekete pólómra felkaptam egy kék inget. Beletúrtam a hajamba, hogy azért álljon is valahogy. Aztán csatlakoztam Ashtonhoz.
  - Mehetünk? – vigyorogva nézett rám.
  - Aha. – viszonoztam a mosolyát. Mikor kiléptünk a folyosóra Mikeyval találkoztunk.
  - Csá, mi a helyzet? – lepacsiztunk egymással.
  - Megyünk, beszerzünk valami kajának valót. – kuncogott Ashton.
  - Ah, ne is mondd! Majd' éhen halok. – nevetett a zöldeskék hajú. Igen, Michael mindig is ilyen színes hajú punk volt. – Remélem, Cal már rendelt pizzát. – vihogott tovább. Erre az említett máris kidugta a fejét az ajtójukon.
  - Hé, felveritek az egész épületet.
  - Ugyan már. Ennyivel nem teszünk túl Zack csörtetésén. – kuncogott a göndör. Múltkor Zack és a haverjai eléggé be voltak állva, így végig üvöltötték az egész folyosót. Ráadásul, övék az utolsó blokk.
  - Ez is igaz. – vállat vont Calum.
  - Jut eszembe. Valamikor a héten nem lenne kedvetek kiengedni a fáradt gőzt? – nézett végig rajtunk a kékhajú.
  - Hohó, dehogyisnem! – ördögi mosollyal az arcomon egyeztem bele. – Én akár holnap is mennék.
  - Ja, jó ötlet. – bólogatott Hood.
  - Király, akkor holnap este csapatjuk. Oké? – Michael Ashre nézett.
  - Nem is tudom. – elhúzta a száját.
  - Jaj, Irwin, ne gyere azzal, hogy csak csütörtök lesz és tanulnod kell. – győzködte.
  - Pedig... - akadékoskodott.
  - Ash, ne merd kihagyni, mert kizárlak a blokkból. – fenyegetően néztem rá, majd elnevettem magam.
  - Jól van, benne vagyok. – szemeit forgatta. – Amúgy sem tudnál kizárni, nagyokos. Te szoktad elhagyni a kulcsaidat. – vigyorgott, Hoodék meg csak röhögtek rajtam.
  - Nem nevet, együtt érez. – felhúztam az orrom. – Akkor majd holnap este kilenckor indulunk, jó? – mindhárman bólintottak. – Reggel találkozunk. – vigyorogtam rájuk. – Most pedig menjünk kajáért. – Asht könyökénél fogva fordítottam az ellenkező irányba.
  Az utcán sétálva nem igazán szóltunk egymáshoz. Látszott rajta, hogy valamin nagyon agyal. Mindig elmélyül a gondolataiban. Szemöldökét összevonta, így komolyabbnak hatottak vonásai. A naplementében zöldesebbnek tűntek szemei. Elképesztő milyen színváltós a szemszíne. Hol zöld, mint egy macskáé. Hol pedig aranybarna, akár egy "Cullen" szeme. Mosolyogva figyeltem őt. Világosbarna haja picit belelógott a szemébe. Pont úgy, ahogy tini korában is. Így megint kisfiúsnak hat az arca, holott idén lett húsz.
  Utóbbi időben, szépen kiizmosodott, amit nem rest megmutatni a nagyérdeműnek sem. Most is egy trikóban és farmermellényben feszít. Ajakpiercingembe harapva felmértem dudorodó izmait.
  - Mi az? – egy halvány mosollyal az arcán néz rám.
  - Öh, semmi... - inkább sietősen befordultam a bolt fotocellás ajtaján. Jézusom! Hát lehetett volna ennél is gázosabb? És különben is, Luke mi a fasz ütött beléd? Miért bámulod így Asht?
  A boltban kissé lemaradt tőlem a göndör, én meg automatikusan a behűtött energiaitalokhoz léptem. Miközben kivettem kettőt, az előbbi szitun tűnődtem. Remélem, Ash elfelejti, és nem fog ezzel csesztetni.
  - Hey, szöszi, ne rohangálj már! – nevetve lépett mellém.
  - Nem is rohangálok. – magamra kényszerítettem egy mosolyt. A kezében levő kosárra néztem, és beletettem az energiabombáimat. – És... - ráakartam kérdezni, hogy nem érzi-e furának az előbbit. De inkább meggondoltam magam. – Mit akarsz főzni?
  - Spagettire gondoltam. De ha van egyéb kívánságod, akkor, nosza rajta. – zöld szemeit belefúrta az enyémbe. Állát finom borosta szegte, ami adott egy kissé férfiasabb megjelenést neki. A neonfény megvilágításában kegyetlen helyesnek tűnt. Luke, állj le! Mi a fenén jár az eszed? Nagyot nyelve meredtem a távolba.
  - Jó lesz a spagetti. – gyengéden rámosolyogtam.
  - Nagyszerű. – széles mosolyával szinte bearanyozta a napom. Máris a húspult felé vette az irányt. Értetlenül néztem utána. Mintha csak tőle várnám a válaszokat. Megráztam a fejem, hogy elhessegessem a fura gondolataimat.
  A húspulttól nem messze, három lány ácsorgott és minket bámultak. Lányok, azért legalább ne ennyire feltűnően gyönyörködjetek a látványban. Bár teljes mértékkel megértem őket. Pár évvel fiatalabbak lehettek nálunk. Annyi biztos, hogy mind gimnazista. Két barna hajú és egy szőkés. Habár az egyik barnának volt pár rózsaszín tincs a hajában. Egy dögös félmosolyt villantottam rájuk. Amitől halkan sikongatni és vihogni kezdtek. Hát igen, az ellenállhatatlan Hemmings csáberő, most is hatásos volt. Vigyorogva fordultam Ashtonhoz. Előttünk volt még egy házaspár, akiket épp most szolgálnak ki.
  Még mindig magamon éreztem a három lány tekintetét. Azért én kíváncsi lennék, mire gondolnak éppen? Az egyik biztosan azt pedzegeti, mennyire jó pasik vagyunk. A másik pedig azt szajkózhatja, hogy milyen cuki meleg pár vagyunk, hisz főzni készülünk. Ismét rájuk pillantottam, összedugott fejjel sutyorogtak. A rózsaszín tincses épp Ashton seggét stírölte.
  - Te, Ashton. – vállára tettem a kezem.
  - Hm? – rám emelte tekintetét.
  - Van egy hódolód. – fejemmel a lány felé böktem. Ash pedig a lányok felé nézett.
  - A rózsaszín tincses? – hangjából ítélve vigyorgott.
  - Aham.
  - Kis édes. – széles mosolyt villantott rá, amitől a lány láthatólag is elolvadt. Arca vörössége egy homáréval vetekedett. Ash kuncogva fordult vissza. – Téged melyik szemelt ki? – közben megkaptuk a husinkat, amit Ashton a kosárba dobott. Elnéztem mellette a csajokra. A szöszke erőteljesen vizslatott.
  - A szőke. – válaszoltam a göndörnek.
  - Ugye nem akarod szobára vinni?
  - Dehogyis. – alaposan végigmértem a lányt. Hm, egész csinos. Kék szemeiben meglobbant a szenvedély lángja. Ash, nem is rossz ötlet.
  - Hemmo, ha elvinnéd egy körre, akkor szólj, és addig átugrok Mikeyékhoz. Hm?
  - Áh, nem. Tényleg nem akarom. – rámosolyogtam.
  - Ahogy érzed. – megvonta a vállát. – Gyere, kell paradicsom. – a lányok mellé érve mindketten bevetettük a legcsábosabb mosolyunkat. Én még rájuk is köszöntem. A lányok pedig vigyorogva olvadoztak tőlünk.