Lovely Nightmares ✘ Lashton ✘

× 29. Fuckin' Missed You ×

[Little smutty at the end *smirk*]

LUKE

Három napja, mintha megváltozott volna valami Wesleynél. Néha elég furán viselkedik. Jobbára azóta az este óta, mikor egy klubban véletlenül találkoztam Ashtonnal. Mintha érezte volna, hogy beszélgettem vele, és ezzel megakarná mutatni, hogy ő a pasim, hogy hozzá tartozom. De akár még az is lehet, hogy csak én képzelem ezt be. Minden esetre tényleg furább néha.

Azon az éjszakán, mikor hazaértünk elég durva volt velem. Főleg, mikor az ágyában kötöttünk ki... Derekamon, a csípőmön, a combomon és a karjaimon még most is meglátszanak a nyomai. De ez nem jelenti azt, hogy félnék tőle vagy valami. Mert alapjáraton ugyanolyan kedves és jófej, mint eddig. Csak... nem tudom. Lehet, hogy tényleg látott Ashtonnal beszélgetni? És ez hergelte fel, esetleg tette féltékennyé? Lehetséges.

A néhai elkattanását leszámítva, voltak pillanatok, mikor igazán jól éreztem magam Wesley társaságában. De voltak olyanok is, mikor csak azt tettettem, hogy boldog vagyok. Valójában pedig nem így volt. Okolhatnám emiatt Ashtont, de felesleges lenne. Mivel a múltkori találkozás ismét ráébresztett, hogy mennyire hiányzik. Bármennyire is el akartam felejteni őt, megint tett ellene, hogy ne tudjam. Ezzel együtt felszínre törtek a hozzá fűződő érzéseim. Képtelen vagyok túltenni magam rajta.

Mikor beszéltünk, rettenetesen jól esett, hogy láthattam az édes mosolyát, hogy hallhattam a hangját. De leginkább az, hogy megérinthettem őt. Őrülten hiányzik már, ahogy én is neki. És úgy érzem, meg tudnék neki bocsájtani. Ha nagyon akarnék.

Viszont megint rá kell jönnöm arra, hogy valójában miért is akartam őt elfelejteni. Vagyis ismét oda lyukadnánk ki, hogy mi a fenéért nem vallja be, miként is érez irántam. Ez az egyetlen egy dolog, amit úgy látszik, sosem fogok megtudni. Biztos vagyok benne, hogy most sem fedné fel a lapjait. De ettől függetlenül muszáj valamikor találkoznom vele.

Eme három nap alatt folyton csak Ashtonon járt az agyam. Hogy végül is a történtek után hogyan érzek iránta. Leginkább azon töprengtem órák hosszat, hogy érdemes-e megbocsájtanom neki vagy sem. Érdemes lenne ismét együtt lógni, még úgyis, hogy el kell fojtanom az iránta érzett szerelmem? Vagy mindezt inkább felejtsem el? És tényleg Wesleyre koncentráljak helyette?

De bármennyire is próbálom elfojtani az érzéseimet, egyszerűen képtelen vagyok rá. Elég csak meghallanom a nevetését, vagy látnom az arcát, vagy szimplán a jelenléte, máris visszatér belém az iránta érzett szerelmem. Bármit is próbálok tenni ez ellen, nem megy. Akaratlanul is hevesebben kezd verni a szívem. Mellkasomat átjárja a melegség, gyomromban pedig repdesni kezdenek a pillangók. Már-már lehetetlen szavakkal leírni valójában mit is érzek iránta. Ilyet soha senki iránt nem éreztem. És tudom, hogy nem is tudnék. Wesley iránti érzéseimmel még csak össze sem tudnám hasonlítani. Ahogy az exeimről nem is beszélve.

Úgy érzem, Ashton életem szerelme. Ő az, aki mellett le tudnám élni az életem, aki mellett szívesen ébrednék reggelente. Akivel együtt töltenék minden egyes percet, csak azért, hogy ne halasszam el a legjobb pillanatait. Akit viccen kívül, örökké tudnék szeretni. Bármennyire is hangzik nyálasan, ez az igazság. Ashton számomra a „nagy Ő". Ezen soha senki nem fog tudni változtatni.

Lehet, hogy a csillagok is egymásnak szántak minket. Erre mondják, hogy nincsenek véletlenek, igaz? Vagyis okkal lettünk osztálytársak, okkal lettünk barátok a gimiben. Még akár az is lehetséges, hogy direkt kell átélnem ezt a sok szenvedést, ami az utóbbi fél évben történt, hogy ráébresszen minket arra, mennyire vagyunk fontosak egymásnak. Hogy bármit is akarunk tenni, a sors akkor is megmutatja nekünk, hogy mi összetartozunk.