Lovely Nightmares ✘ Lashton ✘

× 15. Lie A Little Better (+18) ×

LUKE

   A kollégium szobánk küszöbén ücsörögtem, ugyanis reggel késésben voltam – alig volt életkedvem kikelni az ágyból, amiből Ashton rángatott ki –, és elfelejtettem eltenni a kulcsaim. Ezzel pedig másfél órája szembesültem, mikor az ajtóhoz érve keresgélni kezdtem a táskámban és a zsebeimben a kulcsot. De legalább a belépőkártyám nálam van, így be tudtam jönni az épületbe.
   Ma nem együtt végeztünk a szobatársammal, így azóta is rá várok. Írtam neki üzenetet, hogy várok rá az ajtóban ülve. Erre csak három vihogó emojit küldött. Majd hozzátette, „Szegény Lukey fiú, hamarosan haza érek. Úgyhogy nem kell sokáig várnod rám".
   A percek szinte óráknak tűntek, így ráértem a telefonommal babrálni. Végignéztem a képeket a telefonomon. A szemem pedig megakadt pár Ashtonnal közös képen. Még karácsony előtt készült, mikor együtt mentünk hamburgerezni. Még csak most tűnt fel igazán, hogy az egyik képen szívszemekkel nézem őt. A másikon viszont ő nézett így rám. Összefacsarodott a szívem a képek láttán. Ezek még az előtt készültek, hogy ennyire belezúgtam volna. Jó, már akkor éreztem iránta valamit, de nem voltam még biztos abban, hogy ténylegesen szeretem őt. Illetve, akkor még nem feküdtünk le egymással. Rá egy másfél héttel viszont igen.
   Megint összetört a szívem, ahogy eszembe jutott, hogy juthattunk el idáig. Ebbe a reménytelen helyzetbe. Alig két hónap alatt ismét visszaestem az önpusztításba. Holott két évig teljesen tiszta voltam. Most viszont? Csak azért kezdtem el ismét vagdosni magam, mert beleszerettem a legjobb haveromba. Ráadásul ő nem is viszonozza az érzéseimet. Szimplán csak a „szajhájának" tekint. És ez a legfájóbb az egészben. Meg persze az, hogy még csak be se merem vallani, miként érzek iránta. Mert... lehet, hogy ellökne magától és egy hülye kis buziként tekintene rám. Bár talán nem lenne ilyen tapló, hisz ő is vonzódik a pasikhoz.
   A legutóbbi alkalom óta nem vágtam meg magam újból. Csak két nap telt el azóta, és még mindig élénken látszik a combomon az a három heg. De különösebben nem érdekel. Úgy érzem, hogy jól cselekedtem. Azt viszont nem tudom, hogy ezentúl mi lesz. Hogy ismét meg fogom-e vágni magam, vagy csak egyszeri alkalom volt ez. Lövésem sincs.
   Szipogni kezdtem, ahogy gondolkodtam ezen az egész Ashton ügyön. Könnyeim is legördültek az arcomon. Miért ilyen kicseszett nehéz és bonyolult a szerelem?
   Egy nyávogást hallottam, és az ölembe mászott egy hófehér, hosszú szőrű macska. Gyorsan letöröltem a könnyeimet, és megsimogattam a cica fejét.
   - Helló, Hógolyó! – gügyögni kezdtem a macseknek, miközben simogattam selymes bundáját. Purrogott és folyamatosan hozzám bújt. Nagyon édes. – Egyedül kóricálsz a koleszban, hm?
   - Oh, hát itt vagy, te kis mocsok? – nevetve trappolt mellém egy barna copfos lány. Vagyis a pár szobával odébb lakó Diana. Ráemeltem a tekintetem. – Hey, szia, Luke. – vigyorogva térdelt le.
   - Szia, Diana. – magamra erőltettem egy mosolyt.
   - Bocsesz, hogy Golyó...
   - Ugyan, semmi baj.– az ölemben doromboló szőrcsomóra néztem. Végigsimítottam rajta, majd állát cirógattam. – Irtó cuki. – mondtam, anélkül, hogy a lányra néztem volna. Majd letöröltem szemem sarkában kibuggyanó könnyem. Talán nem veszi észre.
   - Ugye? – vigyorgott.
   - Többször is gondoltam rá, hogy én is szívesen tartanék cicát. Csak hát, ott van Ash.
   - Utálja őket?
   - Nem, csak allergiás. – megvontam a vállam, Hógolyó pedig tenyerembe dugta a fejét. Látszik rajta, hogy érzi rajtam a szomorúságot. Mindig is csodáltam, hogy az állatok ennyire érzik az emberen, ha valami gáz van velük.
   - Jaj, szegény. – mosolygott. – Amúgy, miért ülsz itt kint?
   - Nincsenek nálam a kulcsaim. – hangosan felnevetett.
   - Jézusom, megint elfelejtetted? – csak bólintottam.
   - Hja, szokásom, hisz feledékeny vagyok.
   - De miért nem mész le a portára?
   - Inkább megvárom Asht. – megint megvontam a vállam.
   - Mióta vársz rá? – legszívesebben azt mondtam volna, hogy négy hónapja várok arra, hogy bevalljam neki, miként érzek iránta.
   - Talán két órája? Nem tudom... De elvileg, nemsokára vége az esti órájának. – hét körül végez. Diana barna szemei nagyra nyíltak. Halvány mosolyra húztam a szám. Szótlanul bámulta az arcom. – Mi az?
   - Vörösek a szemeid, és beesett az arcod. Jól vagy, Luke? – aggódóvá vált a tekintete.
   - Persze, kutya bajom. – megráztam a fejem. – Tudod, sok a tanulnivaló.
   - I-igen, tudom... - mély levegőt vett, és szólásra nyitotta a száját. Ám inkább csendben maradt. A cicára néztem és tovább cirógattam a pocakját. Lassan mancsait kezemre tette és becsukta szemeit, ahogy vakargatni kezdtem a nyakát. Magamon éreztem Diana tekintetét. Nem tudom eldönteni miért bámul ennyire. – Bocsi, nem akarok tolakodó lenni, de biztos, hogy minden oké? Olyan gondterheltnek tűnsz. Meg betegnek.
   - Jól vagyok, Di. – kedves mosolyt villantottam rá. Hitetlenkedve nézett.
   - Hetek óta ilyen zombiként mászkálsz a koliban, meg az egyetemen. Nem ilyen szoktál lenni. Hanem mindig vidám és mosolygós. Történt valami, ami ennyire megviselt, vagy... Persze, nem tartozik rám.
   - Bukásra állok az egyik főtárgyamból, és hát... most gürizek, hogy feljebb hozzam a jegyem. – ez persze nem teljesen igaz. Jó, Ashton iránt érzett szerelem eléggé lefáraszt, így rontottam a jegyeimen. De azért még nem állok bukásra.
   - Oh, ez érthető. – vigyorgott, viszont az a gyanakvás még mindig ott volt a tekintetében.