Lovely Nightmares ✘ Lashton ✘

× 7. Don't Playing With Me, Bro ×

LUKE

    Lassan egy hét telt el, mióta egymás ajkaira cuppantunk. Még mindig alig hiszem el, hogy tényleg smároltam Ashtonnal. Ráadásul nem is egyszer, és nem is akárhogy. Most is végigfut rajtam egy jóleső bizsergés, ahogy felidézem a pillanatot. Hihetetlen jó érzés Ashton puha ajkait falni.
   Arról nem is beszélve, mennyire beindít ez az „Apucis" énje. Jézusom... Napok óta csak ezen jár az eszem, hogy mégis milyen lehet, ha ténylegesen rákapcsol erre. Mi történhetett volna, ha nem futamodik vissza. Bele se merek gondolni, mert már attól feszülni kezd a farmerem.
   Semmi másra nem tudok figyelni, csakis Ashtonon kattog az agyam. Folyton csak bekúsznak az emlékképek, ahogy épp rajta fekszem, vagy, ahogy szenvedélyesen megcsókol, ahogy szorosan magához ölel. Vagy mikor a combomat markolászta... Ismét kirázott a hideg.
   Viszont azóta Ashton mintha megváltozott volna. Alig vesz rólam tudomást. Vagy ha mégis, akkor próbál ugyanúgy viselkedni, mint eddig. De néha nem tudja tartani magát, és elfeledkezve bámul engem. Aztán pár perc múlva ismét visszaáll minden a régi kerékvágásba. És persze, az sem látszik rajta, hogy meghatódott volna a múltkori csóktól. Abban a pillanatban érezhető volt, hogy neki is tetszett... de most már nem vagyok benne biztos, hogy nem csak hülyíteni akart. Lehet, hogy ez az „Apuci" dolog ebből áll? El akar hitetni velem dolgokat, szinte irányítani akar. De csak azért, hogy egy jót játsszon velem? Hiába szexi, mikor átkapcsol erre... ettől függetlenül nem tetszik, ha tényleg csak ezért kezdett ki velem. Alapjáraton, ha nincs ínyére a dolog, akkor mifaszért csókolóztunk? Tán, ha nagyon kanos, akkor teljesen mindegy neki, hogy kivel hancúrozik? Komolyan nem értem Asht. Teljesen összezavar.
   Én pedig továbbra is epekedve vágyom egy újabb csókjára... Bár, próbálok „normálisan" viselkedni, és nem kimutatni az érzéseimet. Hisz, úgy néz ki, tényleg csak egy irányúak. De így is, néha –mindig– mégsem tudom kontrollálni magam. Párszor arra eszméltem, hogy Ashton torkát köszörülve jelzi, ha stírölöm őt. Vagy ha éppen ajkamba harapva mérem fel a kicseszettül szexis testét. Ilyenkor azon agyalok, hogy vajon mit gondol rólam. Vagy a múltkori „smárolós napunk" után miket feltételezhet rólam. Lövésem sincs... de hiába vagyok rá kíváncsi, valamiért mégsem akarom tudni.
   Emellett vannak olyan pillanatok, mikor ténylegesen úgy viselkedünk, mint régen. Együtt hülyéskedünk, és röhögünk, illetve a másik két lököttel lógunk. És ilyenkor tényleg olyan, mintha semmi sem történt volna köztünk. Senki sem fogott gyanút. Talán még Michael sem, pedig múltkor nagyon úgy tűnt, hogy lebuktam előtte. De azóta sem tette szóvá. Kinézem belőle, hogy már el is felejtette.
   A legrosszabb, vagy inkább a legijesztőbb ebben az egészben, a mindennapossá váló rémálmaim. Nem ilyen vérengzős-gyilkolászós álmokra kell gondolni. Neem, leginkább Ashtonnal kapcsolatosak. De bármit is álmodok, rettentően rosszul érzem tőle magam. És ezért is tekintek úgy rá, mintha rémálom lenne. És ezek ráadásul, visszatérő álmok. Hol Ashtonnal cukiskodva bújunk egymáshoz, és csak ölelkezünk egy kanapén fekve. De volt már olyan is, hogy a tengerparton, egy sziklával elkerített kis zugban feküdtem a karjaiban. Ujjaink a hasamon összekulcsolva, hátamat a mellkasának támasztva. Miközben a nyakamat vagy a fejem csókolgatta. Én meg vigyorogtam, mint a tejbe tök. Végig totál szerelmesnek és boldognak éreztem magam. Nagyszerű érzés volt, egészen addig, míg fel nem ébredtem. Hisz rá kellett jönnöm, hogy ez csak egy álom. És a valóságban nem lehetek ilyen kibaszott boldog Ashyvel.
   Aztán a másik fajta rémálmok egyike: Faye és Ash románcával kapcsolatosak. Mindegyikben féltékenységi rohamot kapok, amint megpillantom őket csókolózni, vagy csak ölelkezni. Sírva fakadok, és erőtlenül rogyok le egy sarokban. Aztán arra ébredek, hogy igazából is folynak a könnyeim. Megvisel őket így látni. Hisz nem elég, hogy a valóságban, de még az álmaimban is együtt vannak.
   És van a harmadik fajta, azaz a „legszörnyűbb"... amitől ténylegesen megrémülök és megőrülök. Vagyis, Ashtonnal hancúrozunk az ágyban, a fürdőben, a kanapén, a konyhapulton, az egyetem mosdójában, vagy az egyik termében... Bárhol, bármilyen körülmények között képesek vagyunk egymásnak esni. És ez azóta még élet hűbbé vált, mióta megcsókoltam. Számtalanszor álmodtam már ezt, és... egyszerűen nem értem a miértjét. Jó, nyilván azért, mert iszonyúan vágyom Ashton csókjaira, az érintéseire... egy szóval, Rá. De attól még nem kellene ennyire valósnak lennie. Szinte érzem az érintéseit és csókjait... meg persze, ahogy magáévá tesz. Kegyetlenül valóságos. Nem egyszer nehezítette meg a reggeljeimet egy ilyen forró álom. És az még nem elég, hogy álló cerkával ébredek, erre még szabályosan folyik rajtam az izzadtság. Illetve, mintha érezném csókjainak nyomát az ajkaimon át egészen a hasamig.
Nagyon nem értem, mi váltja ki belőlem, hogy ilyesmit álmodjak. Ráadásul ilyen kibaszott részletesen és élethűen. Teljesen felemészt.
   És, hogy fokozzuk a bajaimat, ennek tetejébe még jönnek az érzelmeim. Hiába akarom leplezni vagy figyelmen kívül hagyni, egyszerűen nem megy. Néha sikerül, de többnyire nem. Pláne nem úgy, hogy szobatársak vagyunk. Így folyton látom őt. Viszont képtelen lennék szobát cserélni Calummal. Látni akarom Ashtont. Tudni akarom minden egyes kis mozzanatát, hogy mit csinál. Nem akarom szem elől téveszteni. Tudom, beteges, de... Ha nem lehetek vele, vagy a közelében, úgy érzem, megőrülök. Asszem kezdek átcsapni fanatikusba. Vagy őrült és egyben beteges rajongóba. Lehet, hogy máris a rögeszmémmé vált Ash?
   Úgy érzem, kezd nyilvánvalóvá válni számomra, hogy pontosan mit is érzek iránta. Mostanra már odáig „fajult" a dolog, hogy nem csak hosszasan bámulom őt. Vagy fantáziálok róla... Nem-nem. Sokkal mélyebb lett ez a vonzalom. Minden viccén röhögök, még akkor is, ha totál nem vicces. Ha csak meglátom őt, vagy ha felhív, a gyomromban megannyi pillangó kel életre. Illetve, a szívem eszeveszettül kezd kalapálni. Néha még levegőt is elfelejtek venni. Belül elönt valami kellemes meleg és jóleső érzés. Képtelen vagyok levenni róla a szemem. Tökre úgy nézhetek ki, mint egy elvakult rajongó tini lány. Csak még nem kezdtem el visítozni, mintha fangörcsöt kaptam volna... Még. Nagyon is tudom magamról, hogy totálisan elbűvölten és szinte csodálva bámulom őt. Remélhetőleg, senki nem vette ezt még észre. Nagy balhé lenne ebből, ha kitudódna.
   Nem tudom megállni, hogy ne gyönyörködjek benne. Kibaszott helyes, cuki és egyben szexi is. Ha csak rám néz, azonnal elveszek a gyönyörű zöldes barna szemeiben. Az irtó cuki mosolya meg teljesen levett a lábamról. Imádom az aranyos és többféle nevetését, ami mindig jobb kedvre derít. Az illatától elolvadok. A szexi izmai látványától, a szélesedő hátától pedig egy pillanat alatt begerjedek.
   Néha, ha háttal áll nekem, alig tudom visszafogni magam, hogy ne öleljem meg hátulról, és ne halmozzam el apró puszikkal a nyakát és a vállát. Arról meg nem is beszélve, hogy iszonyúan bizsereg a szám, ha csak csókolni való ajkaira pillantok. Állandóan arra vágyom, hogy csók közben a szőkésbarna, kissé göndör hajába túrhassak. Hogy szorosan hozzábújhassak, ő pedig derekam köré fonja karjait. Miközben a nyakába fúrom a fejem, hogy beszívhassam csábító illatát. Na jó, ez irtó nyálas volt.
   Ezek a gondolatok, csakis egy dologra utalnak. Azt hiszem, én... hihetetlen, hogy ezt mondom, de... asszem, belezúgtam a legjobb haveromba. Nagyjából olyan érzésem van, mint alig három hónapja. Bár utólag belegondolva, amit Kelsey iránt éreztem, az fele sincs annak, amit most Ash iránt érzek. Nem tudom, olyan fura ez az egész. Eddig full azt hittem, hogy szerelmes voltam Kelseybe. De most rá kellett jönnöm, hogy nem teljesen volt az így. Szerettem, de nem határtalanul. És lehet, hogy ezért is szakítottam vele. Mert nem éreztem azt az „elsöprő" érzést, amit várna az ember, ha szerelemről van szó. Hiába jártunk több, mint fél évig, ha az utóbbi egy hónapok már olyan semmilyenek voltak. Meg rengeteget kezdtünk veszekedni. Féltékenykedtünk egymásra. Főleg ő rám. Azt hitte, hogy minden csajt meghúzok, akivel csak találkozok. Még azzal is gyanúsított, hogy a húgát is megfektettem. Eszem ágában sem volt Janellel kikezdeni. Pff... mellesleg egy időben Calum fűzögette. És nálunk ez főszabály, hogy haverok csajaival nem szórakozunk. Szóval, szép lassan kiszerettem ebből a szőke szépségből.
   Szerencsére kevesebb, mint két hónap alatt ki is hevertem a szakítást. És úgy érzem, marha jól döntöttem. Jó, mondjuk az első hetekben szükségem volt egy kis haveri pátyolgatásra. Amit a srácoktól meg is kaptam. Persze Ash többet foglalkozott velem, hisz mégiscsak együtt lakunk. Baszki! Most jövök rá... már akkor baromira tetszett, hogy leste minden kívánságom, és próbált felvidítani. Hihetetlenül nagy törődést kaptam tőle. Néha ki is használtam szegényt, hogy magam mellett tudhassam. Nem tudom, hogy ez eddig mifaszért nem tűnt fel! Lehet, hogy már akkor kezdett kialakulni bennem ez a vonzódás? De miért nem vettem észre magamon? Meg kell hagyni, szerettem, ha megölel, és puszilgatja a fejem, vagy a homlokom. Bár ekkor tényleg nem tulajdonítottam ennek komolyabb ügyet. Kár... ha előbb észreveszem, lehet hogy...
   Mindegy. A lényeg, úgy érzem magam, mint aki szerelmes. De nem lehetek az. Egyszerűen nem és kész! Nem lehetek szerelmes a legjobb barátomba. Ez egyszerűen... helytelen.
   Hajamba túrva pattantam fel az ágyamról, ahol eddig kényelmesen lustálkodtam, ezeken agyalva. A szekrényemhez léptem, hogy magamra kapjam egyik szürke kapucnis pulcsit. Hiába van december, szerencsére San Franciscóban még mindig klassz idő tombol. Jó, azért néha hűvösebb van –ahogy most is–, de azért nem olyan elviselhetetlen, mint Nashville-ben.
   Farzsebembe csúsztattam a tárcám és a telefonom. Felkaptam kedvenc fekete csizmám, és átcaplattam a nappaliba. Ahol rögtön Ashtonnal találtam szembe magam.
   - Oh, hey, szia. – köszöntem rá.
   - Szia. – féloldalas mosolyt villantott. – Hova sietsz? – végigmérve bökött felém állával.
   - Öhh... nem is tudom. – megvontam a vállam. – Talán járok egyet.
   - Értem. – hosszasan néztünk farkasszemet. – Esetleg, veled tarthatnék? – zöld szemei sötétebbnek hatottak kitágult pupilláitól.
   - Ha szeretnél. – rámosolyogtam, aprót bólintott. Majd sarkon fordult és eltűnt a szobájában. Hosszasan kifújtam a levegőt. Egy egyszerű fekete póló volt rajta, de még ebben is kegyetlen szexi. Főleg, ahogy rátapad a testére, kiemelve az izmait.
   Mikor visszatért a nappaliba, épp fejébe húzta fekete cipzáras pulcsijának kapucniját. Aminek baloldalát egy fehér felirat díszítette. Szőkésbarna tincsei homlokába hulltak, amitől cuki és egyben szexi megjelenése lett. Mindketten a megszokott fekete feszülős farmerünket viseltük. Ő pedig fekete fűzős bakancsot párosított hozzá.
   - Mehetünk? – halvány mosollyal lépett elém.
   - Persze. – bólintottam, majd megindultam az ajtó felé. Miközben a lifthez sétáltunk nem igazán szóltunk egymáshoz. A csók óta kicsit feszélyezve érzem magam mellette. Mivel még mindig nem tudom, hogy mit gondol rólam. Kissé kezd az agyamra menni ez a tudatlanság. Viszont rákérdezni meg félek. Nem akarom hántolgatni, jobb a békesség.
   - Luke... - kezdte, ahogy a kampusz udvarán haladtunk egymás mellett.
   - Igen? – ránéztem.
   - Hamarosan itt a karácsony. Azon gondolkodom, hogy... - hirtelen megtorpant, és megfogta a karom, hogy megállítson. – Te hazamész a szünetre? – szembefordultam vele, és mélyen a szemeibe néztem.
   - Nem tudom. Még nem agyaltam rajta. Te?
   - Négy hónapja nem találkoztunk a családjainkkal. Max skype-on keresztül láttuk őket. Nem igaz?
   - Dehogynem. Jó lenne, de nem is tudom. – zsebre vágtam kezeimet.
   - Szerintem, mindkettőnkre ráfér, hogy hazalátogassunk.
   - Meg vagyok én itt is, Ash. – rámosolyogtam.
   - Kicsit sem hiányoznak?
   - Én ezt egy szóval sem mondtam, öregem.
   - Figyelj, legalább karácsonyra gyere haza. Biztos vagyok benne, hogy szörnyen hiányzol nekik. – vállaimra tette kezeit. Meglepve pillantottam a kezére, majd vissza rá.
   - Igazad van. Nekem is szörnyen hiányoznak. – belegondolva, tényleg így van.
   - Na, ugye. – szélesen rám vigyorgott.
   - Viszont, szilveszter után lógok is vissza. – furcsállva nézett rám. – Most mi az? Magányra vágyom.
   - Értem. Ha nem bánod, én is csatlakoznék a magányodhoz. – csillogó szemei teljesen megzavarták lelki nyugalmam.
   - Öhh... persze, hogy nem. De miért gondoltad meg magad?
   - Én sem mondtam, hogy az egész szünetet otthon tölteném. – rám kacsintott, aztán elindult. Már megint kezdi.
   - Várj, komolyan? – lelassította lépteit, hogy utol érjem.
   - Ühhüm. Elmehetnénk együtt szilveszterezni. Akár Nashville-ben, akár itt. Mit szólsz?
   - Örömmel piálnék veled. – felnevettem.
   - Nagyszerű. – vigyorgott. – Nos, hová is megyünk? – körbe pillantott, majd rám nézett.
   - Üljünk be valahová enni. Szörnyen éhes vagyok. – vigyorogva egyezett bele.