Teen Wolf Preferences

1. Novella

Kész is lettem az első novellával, remélem tetszeni fog! Jó olvasást! 

Itt kell lennem... 

- Nem hagyhatjuk csak úgy ott! – fakadt ki Liam, miközben kezét tördelve járkált fel és le a szobában.

- És nem is fogjuk! – lépett előre Scott, tekintetét idegesen járkáló bétájára szegezve, aki azonban, mintha meg sem halotta volna a szavait – Liam!

A fiú megpördült és sziszegve mély levegőt vett, majd tekintetét kétségbeesetten az idősebb fiúra szegezte. Kék szemeiből a megsemmisültség szilánkokra tört darabkái csillogtak, ahogy tehetetlenül lerogyott a kanapéra és eltorzult arccal megcsóválta a fejét.

- Ott voltam, Scott – motyogta olyan halkan, hogyha barátja nem rendelkezne átlagon felüli halló képességekkel biztosan nem hallja meg – Ott voltam és nem tehettem semmit.

- Nem a te hibád – ült le mellé Scott és megszorította a fiú vállát – Mindhárman ott voltak. Együtt sem mehettünk volna semmire, és te egyedül voltál. Megtettél minden tőled telhetőt.

- Csakhogy az nem volt elég, Scott – nézett alfájára, majd megrázta a fejét és a kezeire meredt – Azt sem tudom látom-e még valaha...

- Látni fogod! – felelte határozottan Scott – Megígérem!

A fiú tekintete az ajtóra tévedt, ahol Stiles állt. Intett a fejével, mire Scott, megütögette Liam vállát és felállt, majd kisétált a helyiségből.

Liam, arcát a kezébe temette és dühösen dörzsölte meg, majd nagy levegőt véve lehunyta a szemeit. Bárcsak ne tette volna...

Az emlék olyan élénken tolakodott elő az elméje mélyéről, mintha most élné át. Tisztán hallotta az eső kopogását a kemény betonon, hallotta saját dübörgő szívverését és érezte a tüdejébe áramló hideg levegőt. Lábai minden egyes lépésnél hangos csattanással találkoztak a város mellékutcájának aszfaltjával. Ő volt az egyetlen, aki kint tartózkodott a viharban. Vagyis nem csak az egyetlen...

Lábait még gyorsabb tempóra ösztökélte, nem törődve a szúró fájdalommal az oldalában. Az eget villám hasította ketté, egy pillanatra megvilágítva a rohanó fiút. Liam magában számolt: egy, kettő, három, négy, öt, amikor fülsértő csattanással megdördült az ég. A vihar ereje öt mérföldre van.

Csúszva érkezett meg, az erdő pereméhez és miközben mély levegőt vett, zihálva nézett körbe. Elvesztette a szagot, az eső elnyomta. Elfogta a páni félelem, amit az iszonyatos düh követett. Felordított, majd dühösen rúgott bele egy nagyobb kavicsba, ami átszelte az utat és az erdő sötétjébe hullott.

Citrom, vanília és mentol. Összetéveszthetetlen. Újonnan ébredő reménnyel függesztette sárgán izzó szemeit a távoli sötétségbe. Az ereiben száguldó adrenalinnak köszönhetően villámgyorsan kezdett szaladni a fák mentén, amíg meg nem hallotta a lépéseket.

A lány volt az. Épen és egészségesen szaladt felé. Liam, egy pár pillanatig megkönnyebbülten lassított, de amikor meglátta a lány arcát újra hatalmába kerítette a rettegés. Samantha, keményen csapódott a fiú mellkasának, aki megtántorodva lépett hátra, de átölelte a lányt. Karjait védelmezően köré fonta, mintha ezzel meg tudná védeni, az elkerülhetetlentől. Hallotta a lány dübörgő szívverését, érezte a belőle áradó pusztító rettegést.

Lenézett a lány arcára és kisimította az arcába hulló vizes hajtincseket, majd megnyugtatóan végigsimította az arcát. Még így is gyönyörű, gondolta a fiú. Sam, lehunyta a szemeit és remegve felsóhajtott.

- Itt vannak... - motyogta elhaló hangon.

Liam felkapta a fejét, ahogy meghallotta az ismerős hangot, ahogy az elektromos áram szikrázik és a halk pattogást. Az egyikük abból az irányból jött, amelyből Samantha, míg a másik az ellenkező irányból lépdelt feléjük. Liam, először a bot kopogását hallotta meg, mire az útra kapta a tekintetét, szembesülve a harmadik Doktorral. Mindhárman ott voltak. Körülvették.

A fiú maga mögé lökte Samanthat és sárgán villogó szemeit a vele szembe jövő Doktorra függesztette. Karmait végig húzta a mellkasán, nem törődve az enyhe árammal, ami végig futott a kezén. A Doktor egyetlen legyintésére volt szükség és máris pár méterrel arrébb, a földön fekve találta magát. Érezte az arcán végigfolyó meleg folyadékot, de nem törődött vele.

A vérfagyasztó sikolyra azonnal felkapta a fejét és még látta, amint a térdre kényszerített lány nyakába beszúrják a higanytól ezüstösen csillogó tűt. Samantha, szemei tágra nyíltak, ajkai néma sikolyra nyíltak a fájdalomtól. Tisztán látta, az ezüstös könnycseppet lefolyni a lány arcán. Amire látása kitisztult egyedül feküdt a földön. Látta a földbe csapódó villámot, amit rögtön a mennydörgés követett. Egy. A vihar pont akkor érkezett meg, amikor Liam előtt minden elsötétült.

Az emlékből Scott hangja szakította ki. Felkapta a fejét és várakozóan nézett az ajtóban álló fiúra.

- Megtaláltuk! – bólintott, mire Liam azonnal felpattant – Indulunk!

Samantha, érezte az alkarjába hasító fájdalmat, ahányszor megmozdult. Egyedül volt a hangok mégis úgy visszhangoztak a fejében, mintha mellette állnának, és a fülébe suttognák. A helyiség kísérteties zöld fényben úszott és hallotta a víz csöpögő hangját. Haja csapzottan lógott az arcába, ahogy az oszlopnak dőlve elfordította a fejét. A mozdulatot heves fájdalomhullám követte, mire lehunyta a szemeit és összeránduló arccal felszisszent. A kezéből egy átlátszó cső lógott ki, amiben ezüstös anyag csordogált a bőre alá. A csípőjén is egy ugyanilyen cső foglalt helyet, amiből vörös folyadék folyt, egy hozzá kötött tartályba. Nem a víz csöpögött, hanem a saját vére, amint belefolyik az üvegtartályba.

A lányt elfogta a pánik és erőtlenül kapott a cső után, majd teljes erejéből megrántotta, kitépve a csípőjéből. Felsikoltott a heves fájdalomtól és kezét gyorsan a vérző sebre nyomta. Éget, lüktet, szúr. Fáj.

Emlékezett a hangokra, tisztán fel tudta idézni a szavaikat: „Az állapota ígéretes". Lehunyta a szemeit, ahogy a szavak újra és újra ismétlődtek az elméjében.

- Samantha! – hallotta meg azt a hangot, amit sehol sem tudott volna összekeverni. A hangot, ami a biztonságot és a boldogságot jelentette számára.

Torka kiszáradt, minden levegővétel sípolva áramlott a tüdejébe. Kezét elvette a csípőjéről és az alkarjában levő csőhöz emelte, majd megrántotta. Összeszorította az ajkát és nem sikoltott fel. A cső puffanva esett a földre, a higany egy kisebb tócsában kezdett gyűlni körülötte. Erőtlenül dőlt a falnak, miközben tekintete teljesen elhomályosodott. Lépteket hallott, majd Liam arca kúszott be a látókörébe. Elmosolyodott és mély levegőt vett.

- Sam? Jézusom, mit tettek veled? – hangjából sugárzott a düh, ahogy tekintetét a csövekre kapta.

- Túl veszélyes... - motyogta a fájdalomtól kábultan a lány – Miért vagy itt?

- Itt kell lennem – nézett mélyen a lány szemébe, majd óvatosan a karjaiba vette – Ott kell lennem, ahol te vagy. Másképp nem megy – suttogta a fiú, miközben gyengéden a lány hajába puszilt.

- Tudom – suttogta Samantha, majd a fiú meleg mellkasának dőlt és érezte, ahogy a fájdalom elszivárog a testéből – Liam... - suttogta még elhalóan, majd mély álomba merült a fiú biztonságot nyújtó karjai között.