Teen Wolf Preferences

3. Novella

A harmadik novella is elkészült, valahogy. dylanlarkinisthebest remélem elnyeri a tetszésed! 

Váratlan fordulatok

- Ennél jobban nem megy? - hallatszott a keserű gúnnyal teli hang, ahogy Maisie zihálva megtorpant.
A lány sziszegve tapasztotta egyik kezét az oldalára, arca eltorzult a beszorult levegő okozta szúró fájdalom miatt. Így is elég borzalmas napja volt, rá a legkevésbé sem volt kíváncsi. Nem volt elég, hogy egy új vadász családra bukkantak rá, akik a közelben telepedtek le, még ő is itt van. Grimaszolva fordult meg, hogy szembetalálja magát a Földkerekség legutálatosabb, legarrogánsabb, legbeképzeltebb emberével. De azt még ő sem tagadhatta le, hogy elképesztően jóképű.
A fiú az ajtókeretnek támaszkodott, kezeit összefonta a mellkasán, arcán az a tipikus kiállhatatlan vigyor terült el, ami folyamatosan arra késztette Maisie-t, hogy behúzzon neki egy isteneset.
- Talán szükségem van egy kis motivációra - zihálta a lány, miközben kihúzta magát - Mondjuk, ha helyet cserélnél a bokszzsákkal, az elég lenne.
Brett kedélyes mosollyal lökte el magát az ajtókerettől, majd lassan elkezdett felé sétálni.
- Ha így akarsz rá venni arra, hogy levegyem a pólóm, csak kérned kell - mosolygott arrogánsan, ahogy Maisie fölé magasodott.
- Seggfej! - sziszegte összeszorított fogain keresztül, mire a fiú felnevetett.
- Gyere! - kerülte ki és helyezkedett támadó állásba - Hadd lássam mit tudsz! - hirtelen mozdulattal áthúzta pólóját a fején, majd félrehajította.
Maisie tágra nyílt szemekkel bámulta Brett kidolgozott felsőtestét, elégedett nevetést csalva ki a fiúból.
- Tetszik amit látsz? - vonta fel kacéran a szemöldökét a fiú.
Maisie kábultan, magában átkozódva gondolkodott valami frappáns visszavágáson.
- Álmodozz csak - morogta, ahogy ő is felvette az alapállást.
Brett azonnal támadott, egy balossal indított, ami elől a lány könnyedén kitért és egy oldalrúgással próbálkozott, de Brett még időben elhajolt. Zihálva kerülgették egymást, ezúttal Maisie indította a támadást, egy fordulatrúgással, de a fiú hárította. A következő mozdulatot a lány már előre kitervelte. Jobbra lendült és amikor a fiú készen volt hárítani az ütést, villámgyorsan félre ugrott és sípcsonton rúgta, ezzel kibillentve egyensúlyából. Elégedetten nézte a földön heverő Brettet. A fiú azonban hirtelen megragadta a lány lábát és magára rántotta.
Maisie tüdejéből minden levegő kipréselődött, ahogy a fiú kőkemény mellkasának csapódott. Meleg kezeket érzett a hátán, majd egy szokatlanul gyengéd hangot a fülébe suttogni:
- Minden oké? 
Maisie meglepetten kapta fel a fejét, szembesülve azzal, hogy körülbelül tíz centiméter távolság van a fiú arca és az övé között. A gyomra görcsbe rándult és szaporábban kezdte venni a levegőt. Brett szokatlanul komolyan nézett rá és felnyúlt, hogy kisimítson egy hajszálat a lány arcából. Ujjai alig érintették a bőrét és máris kellemes bizsergés futott végig a lány testén. Tágra nyílt szemekkel pattant fel, majd a meglepett Brettre nézve, hátrálni kezdett és amilyen gyorsan csak tudott kifutott az épületből. Egyenesen a közeli erdőbe.
Nem gondolkodott tisztán. Az érzések amelyeket a fiú közelsége váltott ki belőle összezavarták. Olyan gyorsan szaladt, amilyen gyorsan csak tudott. Úgy érezte ki kell tisztítania a fejét, mielőtt bármi hülyeséget csinálna. Soha ezelőtt nem nézett úgy  Brettre, mindig csak a kiállhatatlan, arrogáns énjét ismerte.
De az a két halkan elsuttogott szó a fiú egy olyan énjét mutatta meg neki, amelyről nem is tudta, hogy létezik egyáltalán. És ez az énje hatással volt rá.
Megint érezte az oldalában szúró fájdalmat, ezért csúszva lefékezett és hátát neki vetette egy közeli fa törzsének. Zihálva vette a levegőt és körbenézett. Bármerre fordult csakis fákat látott, amik nem segítettek a tájékozódásban, tekintve, hogy az egész egyformán nézett ki. Fogalma sem volt arról, hogy hol lehet.
Az erdő csendjét hirtelen halk lépések hangja törte meg, majd egy fémesen súrlódó hang. Maisie az utolsó pillanatban bukott le, majd halálra váltan figyelte a szomszédos fa törzsében rezegve megálló nyílvesszőt. Amikor újra meghallotta a fémes hangot megpördült és szaladni kezdett. Remélhetőleg a jó irányba.
Hirtelen éles fájdalom hasított a combjába, amitől megbotlott egy faágban vagy egy kiálló gyökérben (maga sem tudta pontosan) és gurulva ért földet. A fájdalomtól kábultan kúszott tovább, amikor meghallotta a dulakodás hangjait. Tekintete a combjára tévedt és grimaszolva felszisszent, amikor meglátta a belefúródó nyílvesszőt. Homályosan érzékelte, hogy valaki a nevét motyogja, majd Brett arca rajzolódott ki előtte. El akart húzódni, nem akarta, hogy a fiú közelsége megint hatással legyen rá, de a fájdalomtól kábán nem volt ereje hozzá.
Végül hagyta, hogy Brett óvatosan a karjaiba vegye és, miközben feje ernyedten a fiú vállára billent elsötétült előtte a világ.

Sűrűn pislogva ébredt fel. Maisie a szoba homályos fényei alapján késő délutánra vagy estére tippelt. A combja tompán lüktetett, de seb már nem volt rajta, csak egy kis rózsaszín heg maradt. Ilyenkor adott hálát a vérfarkas gyógyulásnak. Elhúzta a száját, majd óvatosan ülő helyzetbe tornázta magát. Amikor felállt a sok fekvés miatt a kis szoba forogni kezdett vele és minden elhomályosult. Amint mindent újra normálisan látott, tétova lépésekkel elindult az ajtó fele.  
Lassan kibotorkált a folyósora, de mivel senkit nem talált ott arra a következtetésre jutott, hogy bizonyára este lehet. Ez be is bizonyosodott, amikor elhaladt az első ablak mellett és megpillantotta a sötétkék, csillagos eget. Elhatározta, hogy szív egy kis friss levegőt, ezért a második emeleti erkély fele irányította lépteit. Legnagyobb meglepetésére nem ő volt az egyetlen, akinek friss levegőre volt szüksége.
A fiú a korlátra támaszkodva nézett lefele, válla fel és le emelkedett, ahogy mély levegőt vett. Frusztrált mozdulattal túrt bele a hajába, majd görcsösen szorongatta tovább a korlátot. Maisie meglepetten felvonta a szemöldökét, amikor megérezte a fiúból áradó érzelmeket. Félelem, düh, aggódás.
- Brett? - szólalt meg halkan, de tudta, hogy a fiú úgyis meghallotta.
Brett hátranézett a válla fölött, majd amikor észrevette a lányt, tágra nyílt szemekkel megpördült és a rá meredt. Szemei alatt sötét karikák húzódtak, arca nyúzottnak tűnt, haja kócos volt. Maisie zavartan vonta össze a szemöldökét és tétován lépett egyet előre.
- Aludtál te valamit? - kérdezte halkan, előre félve a választól.
- Nem igazán - felelte halkan, kezét újra végigfuttatva a haján, ami így még kócosabb lett.  
- Miért? - suttogta Maisie, le sem véve tekintetét az előtte álló fiúról.
- Én... - motyogta tehetetlenül - Aggódtam érted.
Maisie gyomra görcsbe rándult és megmagyarázhatatlan melegség áradt szét a mellkasában. Alig tudta megállni mosolygás nélkül, de uralkodott a vonásain és halkan megkérdezte.
- Meddig voltam eszméletlen? 
- Majdnem két napig - sóhajtott fel a lány arcát fürkészve.
Maisie elmosolyodott, majd gondolkodás nélkül átszelte a kis távolságot kettejük között és megcsókolta a fiút. Brett pár másodpercig dermedten állt, de ami után ráeszmélt, hogy mi is történik pontosan, lelkesen visszacsókolt. Amikor elváltak egymástól mindkettejük arcán egy-egy halvány mosoly pihent. Brett szólalt meg először:
- Gondolom ez azt jelenti, hogy már nem utálsz - vonta fel a szemöldökét, ahogy arcára felkúszott a megszokott arrogáns mosoly.
- Ó, fogd már be! - nevetett a lány és a fiú mellkasának döntötte a fejét.
Ott álltak az erkélyen, szorosan egymást ölelve a telihold ezüstös fényében.