Teen Wolf Preferences

5. Novella

Az ötödik és egyben utolsó novella is elkészült! Heni0925 remélem tetszeni fog! Köszönöm mindenkinek, aki rendelt, imádtam írni az egészet! Igyekszem még beiktatni egy pár ilyet a jövőben, de egy ideig nem lesznek. A részekkel viszont igyekszem, csak a suli mellett nincs olyan sok időm. 

All my love,
Rydel
XxXx

Veszélyben

Sophia tüdejéből minden levegő kipréselődött, ahogy a kemény talajnak csapódott. Hallotta, ahogy valaki a nevét kiáltja, de a levegőhiány és az oldalába hasító fájdalom miatt nem volt ereje válaszolni. Sziszegve fordult az oldalára, miközben távolról hallotta a pisztolylövéseket. Vadászok. 
Lassan feltornázta magát, majd vérző csípőjére szorított kézzel felállt. Látása elhomályosult, ahogy megszédült és kis híján megint elesett. Imbolygó alak tűnt fel előtte, ahogy közeledett Sophie Scottot ismerte fel benne.
A fiú csúszva fékezett le előtte, majd hangosan zihálva végigmérte az eltorzult arcú lányt. Elhúzta a száját és közelebb lépett, de félpercenként tekintgetett a háta mögé.
- Jól vagy? - morogta a fiú.
Válaszul a lány megajándékozta egy "Ezt most te sem gondolod komolyan?" tekintettel és kezét jelentőségteljesen felemelte a sebéről.
Scott felsóhajtott, majd megrázta a fejét.
- Igazad van - nézett az előttük sorakozó fákra, majd újra a háta mögé.
- A főútnál lehetünk - sziszegte a lány - Azért tűntek el.
Scott fáradtan pislogott, majd intett a fejével és átkarolta a lányt, ezzel is támogatva őt.
- Derek nem fog örülni - morogta halkan Scott.
- Ne is mondd! - nyögött fel a lány, ahogy elindultak a fák között szlalomozva.

- Teljesen megörültél? - rontott be Derek az állatklinika ajtaján.
Deaton, Scott, Sophia és az időközben csatlakozott Stiles egyszerre kapták fel a fejüket. A férfi mellkasa szaporán emelkedett és süllyedt, szemei szikrát szórtak, ahogy ökölbe szorította a kezeit.
A lány elhúzta a száját, majd jelentőségteljesen a többiekre nézett, akik tapintatosan kisétáltak a teremből, magukra hagyva őket.
- Jól vagyok Derek, köszönöm kérdésed - grimaszolt gúnyosan a lány.
- Minek mentél oda? - sziszegte a férfi, ahogy tekintete a lány bekötözött csípőjére tévedt.
- Mit vártál mit csinálok? - kérdezte Sophie ingerülten - Ölbe tett kézzel fogom nézni, ahogy lemészárolnak minden fellelhető vérfarkast Beacon Hills-ben? Hatot öltek meg, Derek! Hatot! - csattant fel dühösen.
- Miattuk nem kell, hogy megölesd magad! - rázta meg a fejét hitetlenkedve a férfi.
- És nem is haltam meg - lépett előre a lány - Itt állok ellőtted, épen és egészségesen.
- Ja, és a csípődet csak hobbiból szoktad bekötözgetni - forgatta a szemeit Derek - Most már mindent értek.
- Ne, csináld már Derek! - morgott a lány - Ne mondd azt, hogy te nem mentél volna el idővel.
Derek makacsul összeszorította az állkapcsát. Sophie megfogta és ezt a lány is tudta. Arcán apró kis diadalittas mosoly jelent meg.
- Akkor is hülyeség volt - tartott ki makacsul.
- Igen, Derek tisztában vagyok vele - sóhajtott frusztráltan a lány - Leakadhatnál a témáról.
- Nem fogok! - fonta össze kezeit a mellkasán makacsul a férfi - Megsérültél. Meg is...
- Halhattam volna? - vonta fel a szemöldökét Sophie.
Derek az ajkába harapva figyelte a lányt, majd lassan elindult feléje. A lány kíváncsian várta, hogy mit fog tenni a férfi. Derek tétován előre nyúlt, majd gyengéden megérintette a kötést a lány bőrén. Sophie ledermedt, majd félve nézett fel az előtte álló férfire, aki zöldes szürke szemeiben furcsa csillogással nézte őt.
- Aggódtam érted - motyogta a férfi - Féltem, hogy... - gyorsan elharapta a mondatot, majd félve pillantott fel a lány arcára.
Ami azt illeti Sophia sohasem tudta, hogy hányadán állnak a férfival. Volt olyan idő, amikor utálták egymást, aztán barátok lettek. Néha úgy viselkedtek, mintha egy pár lennének, de ahányszor csak valaki megemlítette ezt, ők csak jóízűen nevettek rajta. De egy ideje Sophia azt vette észre, hogy teljesen más szemmel néz Derekre. Észre vette, hogy a férfinek mennyire szép szemei vannak, mennyire markáns az állcsontja és, hogy milyen jól áll neki a fekete. Próbálta elfojtani magában ezeket az érzéseket, de minél erősebben próbálta az érzései annál intenzívebbek lettek.
És most, ahogy a férfi itt áll előtte, keze a csípőjén és érezte bőre forróságát. Gondolatai teljesen összekuszálódtak és egy normális kérdést sem volt képes kinyögni. Félve pislogott, majd zavartan lehajtotta a fejét és úgy szólalt meg, halkan, suttogva:
- Mitől féltél? - hallotta saját cérnavékony hangját.
- Attól, hogy elveszítelek - motyogta Derek.
Sophia szíve örült tempóval kezdett el dörömböni a mellkasában és előre hulló haja rejtekében megengedett egy apró örömteli mosolyt. Nem tudta, hogy mit mondjon, ezért egy pár másodpercnyi kínos csönd állt be.
Amint megérezte a gyengéd ujjakat az álla alatt, szíve még gyorsabban kezdett el verni, nem gondolva, hogy ez egyáltalán lehetséges. Óvatosan nézett a férfi szemeibe, amik még mindig azzal az ismeretlen fénnyel csillogtak.
A következő pillanatban az ajkuk összeért és Sophie úgy érezte, mintha felrobbant volna valami a mellkasában. Kezeivel átkaroltaba férfi nyakát, még közelebb húzva őt magához. Derek egyik keze még mindig a kötésen pihent, a másik a lány hátán.
Amikor elváltak egymástól, a lány szorosan Derek mellkasához bújt. A férfi pár másodpercnyi hezitálás után átölelte a lányt.
- Nem veszítettél el - suttogta halkan a lány - És nem is fogsz.
Derek puszit nyomott Sophia feje bubjára, majd így szólt:
- Tudom.
Miközben ezek a szavak elhangzottak, az odakint leskelödő Scott és Stiles arcukon ördögien elégedett mosollyal, diadalmasan összeütötték az öklüket.