Teen Wolf Preferences

2. Novella

Elkészült a második novella is! Jó olvasást és remélem tetszeni fog!

Bizonytalan

A Beacon hillsi gimnáziumban mára véget ért a tanítás. Az épület kihalt folyosóira beszűrődött a délutáni napfény, békés hangulatot varázsolva. A szilárd csendet egy hangos csattanás törte meg. A hang lassan elhalt, mígnem újra csend telepedett az épületre. A második emeleten tartózkodó lány hangulata azonban közel sem volt ilyen békés.

Hosszan kifújta az eddig bent tartott levegőt, majd miközben megtörölte a szemét elfordult a szekrényétől, amit az előbb dühösen becsapott. Nekidőlt a kék ajtónak és a kezeire meredt. Tenyérrel felfele tartotta őket, majd miközben megmozgatta az ujjait elfordította a kezeit, így ezúttal a kézfejére meredt tanácstalanul. A fény megcsillant feketére lakkozott körmein, ahogy ökölbe szorította őket, csakhogy aztán egy sóhajtás kíséretében ernyedten maga mellé ejtse. Még mindig élénken éltek benne a pár perce történtek: ahogy beteszi a biológia könyvét a polcra, és amikor elhúzza a kezét, nyoma sincs a feketén csillogó körmeinek, helyette pár centis karmok villognak, mire rémülten becsapta a szekrénye ajtaját. Frusztráltan söpörte ki barna haját a szeméből, majd kipislogott egy könnycseppet és ellökte magát a szekrénytől.

Tekintetét egész végig a földre szegezte, miközben végigsétált a folyóson és befordult a sarkon, ráhelyezve lábát az első emeletre vezető lépcsőre. Edzőcipőbe bujtatott lába minden lépésnél hangos csattanással találkozott a kemény márvánnyal. Csak akkor nézett fel, amikor már csak három lépcsőfok választotta el a padlótól. Tekintete riadtan akadt meg a szekrényében turkáló fiún és mozdulni is elfelejtett. Akkor is úgy állt ott, amikor a fiú a zsebébe süllyesztette az inhalátorát és becsukta az ajtót.

Sophia, végig futatta a tekintetét a fiún: fekete farmert viselt, edzőcipővel, amit egy a farmer színével, megegyező atlétával társított, rajta egy zöld kockás flannel inggel. Napbarnított bőre kidolgozott felsőtestet és karizmokat takart. Rövidre vágott, kávébarna haja sötéten csillogott, ahogy felemelte a fejét és mély, csokoládé barna szemeit a dermedten álló lányra szegezte. Arcán egy pillanatig zavarodott kifejezés suhant át, majd barátságosan elmosolyodott és intett a kezével.

Sophia megrázta a fejét és megeresztett egy mosolyfélét, majd lelépdelt az utolsó pár lépcsőfokon és a keleti kijárat fele vette az irányt.
Semmi kedve nem volt hazamenni, hogy találkozzon diktátor édesanyjával, aki azóta szenved irányításmániában, amióta Sophie apja három hónappal ezelőtt elhagyta őket egy agyonsminkelt modellért, majd rá két hétre volt még annyi bőr a képén, hogy postán küldje el a válóper papírjait. A levél a cím szerint a Fülöp-szigetek egyik festői tengerpartjáról jött, amint azt a mellékelt képeslap is illusztrálta. Az említett papír két órával később fekete hamuként tündökölt a nappali kandallójában.
Az emlék hatására megrázta a fejét és szaladni kezdett. Nem gondolhat az apjára, az anyjára, a boldog családi képekre, amik a csomag megérkezése után a falhoz vágva végezték, a keserves zokogásra, ami minden este felhangzik édesanyja szobája felől, amikor azt hiszi, hogy lánya alszik, holott ő is álmatlanul forgolódik az ágyában, vagy a Holdat bámulja az ablakon keresztül.
Nem, sikoltotta egy kis hangocska a fejében, ahogy átvágott a parkolón.
Nem gondolhat ezekre, nem engedheti, hogy eluralkodjanak rajta az érzelmei, mert akkor nagyon rossz dolgok történnek.
Amikor már nem bírta tovább és úgy érezte a tüdeje mindjárt felrobban, megállt és a térdére támaszkodva kifújta magát. Ha futott az mindig segített lenyugtatnia a mostanában gyakran feltörő érzelem hullámokat.
Amikor körbe nézett meglepetten vette észre, hogy a lacrosse pálya közepén áll. Kisöpörte az arcába hulló sötét hajtincseket és kezét lüktető homlokára helyezve, lehunyta égő szemeit. Remegve fújta ki a levegőt, majd a lelátó fele irányította lépteit. Sóhajtva dobta le magát a legalsó padsorra és kezeit tördelve meredt a közeli erdő fáira. Az erdő.
Ne, kiáltotta a kis hang a fejében, de már késő volt az emlék megrohamozta és, mint általában most is az volt a célja, hogy a padlóra küldje őt.
Sötét este volt, azok az esték egyike, amikor édesapja távozása miatt álmatlanul feküdt az ágyban és már nem bírta hallgatni édesanyja szívszaggató zokogását. Kipattant az ágyból, felkapta a ruháit és hangtalanul távozott a lakásból. Maga sem tudta miért választotta az erdőt, de pár perccel később már a turista ősvényen szaladt. Hirtelen a semmiből csapódott neki a férfi, keményen neki lökve őt egy fának. Szőke haja a szemébe lógott, vörösen izzó szemei gonoszul csillogtak, ahogy befogta Sophie száját mielőtt a lány bármit is felelhetett volna, majd keményen neki vágta a lány fejét a fának.
Amikor Sophie felébredt csak a sajgó fájdalom az alkarjában emlékeztette a férfire. A harapás nem volt nagy, viszont mély, de szerencsére a vérzés már elállt. Zavartan támolygott haza, azt hazudva anyjának, hogy összefutott egy kutyával, hiszen még ő maga sem tudta, hogy mi is történt. Egészen addig, ameddig másnapra a seb be nem gyógyult. Az első telihold alkalmával az erdőben ébredt, az alkarja teljesen véres volt, a lábán apró karmolások éktelenkedtek, amik a szeme láttára gyógyultak be.
Másnap az újság címlapján ott virított a férfi arca. Holtan találtak rá az országuton. Állattámadás áldozata lett a bank tulajdonos fia.
Abban a pillanatban felrohant a szobájába és ami után lecsillapodott a légzése, remegő kézzel megnyitotta a böngészőt és bepötyögte a rettegett szót: vérfarkas.
Egész nap oldalakat nyitott meg oldalak után, mígnem az egyik használhatónak nem bizonyult. A férfi szemei vörösek voltak, ami azt jelenti, hogy a vérfarkasok legerősebbjével találkozott össze; egy Alfával; az egyetlennel, aki képes harapásával másokat is vérfarkassá változtatni.
De ha egy Béta megöli az Alfáját, akkor megkapja az erejét, ami a vörösen izzó szemekkel társul.
Ezután addig ült a tükör előtt, addig próbálkozott, ameddig fel nem villantak aranysárga szemei, amelyek a rettegés mellett, mélyen megkönnyebbüléssel töltötték el. Nem ő ölte meg a férfit.
A lépések hangjára tért vissza a valóságba. Feszülten figyelt, hallgatta a puha puffanásokat, ahogy felé közelednek, majd megérezte a szagot: kellemes parfüm, bőr és valami érdes, mégis ismerős illat, amit nem tudott beazonosítani. Nem sokára egy fiú lépett a délutáni napfényben fürdő pályára. Kezében lacrosse ütő, a másikban egy labda. Ugyanaz a fiú volt az, akivel összefutott a folyóson.
A fiú megfordult és összehúzott szemöldökkel mérte végig Sophiat. Amikor a lány fáradtan rá mosolygott, mire ő is ugyanígy tett és lassan, mintha nem akarná elijeszteni felé kezdett lépkedni.
- Szia! - ült le mellé, miközben ütőjét nekitámasztotta a padsornak, majd a labdával kezdett játszadozni - Hát te? - vonta fel a szemöldökét, szeme sarkából a lányra pillantva.
- Ugyanezt kérdezhetném én is - tért ki a válaszadás alól.
- Gyakorolni jöttem - biccentett ütője fele - De ugyanez nem mondható el rólad - fordult teljesen Sophie felé.
- Tudod, mostanában mindenhol szívesebben vagyok, mint otthon - húzta el a száját.
- Családi gondok? - kérdezte kíváncsian.
- Enyhén szólva - motyogta a füvet nézve a lány.
- Mit szólnál, ha segítenék elterelni a gondolataidat? - pattant fel, kezét nyújtva a lánynak, aki mosolyogva fogadta el.
- Scott - mutatkozott be mosolyogva a fiú, mire a lány magában megállapította, hogy elképesztően aranyos, amikor mosolyog.
- Sophia - viszonozta a mosolyát.
- Gyere! - intett Scott a pálya fele - Lacrosseoztál valaha?
Sophie mosolyogva rázta meg a fejét, miközben lassan Scott fele sétált.

*két hónappal később*

- Szívem, megjött Scott!
Édesanyja hangja zökkentette ki a mélázásból. Sophie arcára mosoly kúszott, ahogy meghallotta a fiú nevét. Felpattant az ágyról és vetett magára egy utolsó pillantást a tükörben, majd letrappolt a lépcsőn. Mielőtt belépett volna a nappaliba végig simított fehér ruháján és mély levegőt vett.
Scott a díványon ült és Sophie mostohaapjával, Patrikkel beszélgetett.
Sophie imádta Patriket, kedves volt, megértő, védelmező, vicces és okos; vagyis minden, ami Sophie apja nem volt. De ami a legfontosabb: mindennél jobban szerette az édesanyját, és Sophie-ra is saját lányaként tekintett. Nem erőltette, hogy apának hívja, de a lány szája pár hét után ráállt a kifejezésre.
Scott azonnal minden figyelmét a lánynak szentelte, amint belépett a helyiségbe, mire a két felnőtt összemosolygott.
- Szia - mosolygott rá a fiú, mire Sophie arcára is fülig érő vigyor kúszott.
- Szia - köszönt vissza, majd mellé lépett, összekulcsolta az ujjaikat és puszit nyomott a fiú arcára.
- Ezúttal hova mentek? - lépett előre Eveline, lányára nézve.
- Csak sétálunk - vont vállat a lány - Dupla randi lesz.
- Ez esetben jó szórakozást! - karolta át a nő karcsú derekát Patrik - De figyelmeztetlek, fiam... - villant fenyegetően zöld szeme, ahogy Scottra kapta a tekintetét.
- Apa! - szólt közbe Sophie és, mint minden alkalommal, amikor így szólította a férfi arca felragyogott.
- Ne aggódjon Mr. Wilson! - mosolygott Scott - Épségben haza hozom!
- Szívem, ismered Scottot - paskolta meg a férfi karját Eveline - Keresve sem találhattál volna jobbat a lányodnak!
Kintről dudálás hangja hallatszott, mire Sophie elbúcsúzott a szüleitől és kézenfogva kisétált a házból.
Stiles dzsipje ott parkolt a ház előtt, mire Sophia mosolyogva rázta meg a fejét.
- Azt hittem sétálunk - nézett Scottra, aki megvonta a vállát.
- Változott a terv - mosolygott rá a fiú.
Kezét a lány csípőjére csúsztatva húzta közel magához, majd csókolta meg. Sophie átkarolta a fiú nyakát és mosolyogva csókolt vissza. Szíve össze-vissza kalimpált, a tüdeje feladta a normális szolgálatot és csak időközönként műkődott.
- Gyerekek, nem érünk rá egész nap! - üvöltött Stiles.
Sophia húzódott el először és mosolyogva vette szemügyre Scott égő vörös szemeit.
- Én nyertem! - nevetett, miközben elindult a dzsip fele.
- De csak azért, mert telihold van! - segített neki beszálni a járműbe - Visszavágót követelek!
- Később! - nevetett, amikor szemébe akadt az anyósülésen virító vörös lobonc - Lydia?
- Sziasztok! - fordult hátra a lány.
- Hát te? - kérdezte, mire Scott mellette halkan felnevetett első találkozásukra emlékezve. Ő is ugyanezt kérdezte a lacrosse pályán egymagában ücsörgő lanytól.
- Stilinski, te nem mondtad el nekik, hogy randizunk?! - fordult szemrehányóan a volánnál ülő fiú fele.
- Annyira magánkívül volt az örömtől, amiért igent mondtál, hogy elfelejtette elmondani - karolta át Sophie vállát Scott.
- Scott, ezzel nem segítesz - sziszegte barátjának Stiles - Meglepetésnek szántam! - fordult Lydia felé, aki hitetlenkedve megrázta a fejét.
- Gyerünk, Lyds! - indította el a kocsit Stiles.
- Ez most nekem szólt vagy az autónak? - kapta rá haragos tekintetét a lány.
- Hé, ne sértegesd Roscoet! - vette védelmébe a dzsipet.
- Hosszú este lesz... - sóhajtott mosolyogva Sophie, miközben Scott mellkasának dőlt.
A fiú védelmezően köré fonta a karját és a Holdra pillantott az ablakon keresztül.
- Ne is mondd! - nevetett halkan és belepuszilt a lány hajába.
A dzsip hamarosan elindult és az utcákon kanyarogva neki vágott egy nagyon hosszú teliholdas éjszakának, ami eredetileg egy normális dupla randinak indult, cseppet sem hétköznapi tinédzserekkel.