Nagyjából négy hónapja, hogy utoljára láttam Dean Winchestert. Miután elhajtottam a motelből, és biztonságos távolságba értem, lecseréltem a mobilomat, a bankkártyámat... csináltattam új hamis igazolványokat is. Nem akartam, hogy bármi miatt is úgy érezze, érdemes rá pazarolni az idejét. De a számát elmentettem a saját telefonomban, bár semmi okom nem volt rá, hogy azt higgyem, ő nem cserélte le a számát. Bár az övét többen ismerték, mint az enyémet. Azóta egyedül szelem az utakat, moteleket. Néhány ügyet csináltam, de lehetőség szerint próbáltam minél messzebb kerülni attól a helytől, ahol utoljára találkoztunk. És Sioux Fallstól is, ahol Bobby élt. Arra gondoltam, talán haza mehetnék Lake Citybe, de ebből az ötletből ismét nem lett semmi.
Tragaccsal épp egy büfé parkolójában álltam, a rádiót hallgattam. A létezésemnek semmi célját nem láttam, olyan voltam, mint egy szellem, aki céltalanul bolyong a földön. De még a szellemeknek is több céljuk volt, mint nekem. A kormányt szorongattam, nem tudtam, merre induljak. A fejemet a kormányra támasztottam, és úgy hallgattam az új dalt a rádióban. Kellemesen lassú country dal volt, de a szövege összetörte a lelkem maradványait is.
And I just wanna tell you / It takes everything in me not to call you. / And I wish I could run to you. /And I hope you know that every time I don't / I almost do, I almost do.
Baszki - gondoltam magamban, és éreztem, ahogy a könnyek elkezdik égetni a szemem. Nem bírtam őt kiverni a fejemből. Nem telt el nap, hogy ne gondoltam volna rá. Minden nap azokkal a képekkel kínoztam magam, amiket a telefonommal csináltunk. Minden éjjel vele álmodtam, és azon gondolkodtam, vajon gondol-e még rám néha. Vajon jól van-e. Samet sem hívtam fel azóta. Nem akartam, hogy hazudnia kelljen a bátyjának miattam. Közben a rádióban az énekesnő folytatta a dalt:
Oh, we made quite a mess, babe. / It's probably better off this way. / And I confess, babe, / In my dreams you're touching my face / And asking me if I wanna try again with you. / And I almost do.
Kikapcsoltam a rádiót és elhajtottam. Talán sosem voltam még ilyen magányos. Egyszer Dereket is felhívtam - az új számomat nem tudta automatikusan kinyomni, mivel nem tudta, hogy én vagyok. A telefon háromszor kicsöngött, mire Derek felvette.
- Haló? Itt Derek Lawson.
Nem szóltam bele a telefonba, szóval pár másodperc múlva ki is nyomta a hívást. De valahogy jó érzéssel töltött el, hogy hallhattam a hangját. És, hogy tudtam, még él. Ledőltem az ócska motelszobám ágyára, és beletemettem az arcom a párnámba. A dal járt a fejemben, és Dean. Azon gondolkodtam, vajon jó döntést hoztam-e. Ilyenkor mindig eszembe jutott az összeroncsolódott válla, és az álmom, amiben holtan találtam a földön. Úgy döntöttem, így lesz a legjobb.
Most, ha belegondoltam, hogy ez az életem: ócska motelszobák, helyes kis kifőzdék, kedves felszolgálók és erős kávék, már nem hangzott annyira vigasztalóan. Nem volt benne remény. Sokszor gondolkodtam azon, hogy Deannel talán kiszállhatnánk. Lehetne egy normális otthonunk, összeházasodhatnánk. Lehetnének gyönyörű zöld szemű gyerekeink.
Úgy döntöttem, elég lesz az önsajnálatból, és elhajtottam a legközelebbi bárba. Ideje volt egy kis felejtésnek. Felkaptam a bőrdzsekim, a bakancsom, meg a kedvenc farmerem, és már úton is voltam. Nem kellett messze vezetnem, általában az ilyen lebujok közel vannak a lepukkant motelekhez. Ilyen-olyan okokból.
Besétáltam a bárba, és leültem a pulthoz. A pultos lány odajött hozzám, és megkérdezte, mit kérek. Egy whiskey-t kértem, bár iszonyúan utáltam. Lerakta elém a poharat, én néztem egy darabig, aztán lehúztam.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
- Ezt a finom whiskey-t kár így pazarolni - szólalt meg mellettem egy férfi. Harminc körüli volt, fekete, kócos hajjal és borostával. Volt benne valami furcsa.
- Nos, hasson, nemde? - kérdeztem közömbösen, és intettem a lánynak, hogy kérek még egyet. Nem volt kedvem beszélgetni.
- Szívfájdalom? - kérdezte az idegen.
- Ha nem haragszol, ezt igazán nem veled szeretném megbeszélni. Sőt, senkivel. Szóval, megtennéd, hogy egyedül hagysz?
- Ne légy ilyen morcos, kislány - mondta, és megfogta a felkaromat. Nem tudom, hogy az érintése bosszantott-e fel jobban, vagy az, hogy úgy szólított, ahogy Dean szokott.
- Na idefigyelj, te önelégült segg, láttam már ilyet, oké? Nem ma jöttem le a falvédőről. Itt lebzselsz egész este, hogy az olyan szerencsétleneket kifogd, mint amilyennek engem is hiszel, akiket épp kihasználtak, vagy összetörték a szívüket, szépen „megvigasztalod őket", aztán másnap reggel egy fecnit sem hagysz nekik a kamu névre kivett motelszobádban. Szóval kopj le, értem? - sziszegtem neki a fogaim között, mire ő magasba emelte a kezeit, és odébb ténfergett. Asszem aznap estére elrontottam a fogását.
- Szép lövés - szólt oda hozzám a pultos lány, miközben egy poharat törölgetett. Nevetnem kellett.
- Köszi - feleltem. - Hayley vagyok.
- Tessa - mutatkozott be. - Mi szél hozott erre?
- Csak... utazgatok.
- Mindig szerettem volna utazgatni - mondta. - Ehelyett itt ragadtam ebben a koszfészekben.
- Sosincs késő változtatni - próbáltam bátorítani. Igazából tényleg nem tudtam, mi tartja itt.
- Igen, erre én is gondoltam - kuncogott. - Még nem tudom, hová mennék. Cél nélkül pedig nem olyan jó utazni.
- Nekem mondod? - kérdeztem vissza nevetve, és a homlokomat dörgöltem.
- Nincs hová menned?
- Öhm. Nem, nincsen. Nincs otthonom - válaszoltam.
- Nincs senkid? Rokonok? Barátok? Szomorú lehet.
Felnéztem rá, és elgondolkodtam azon, amit mondott. A barna szeme úgy vizslatta az arcomat, mintha valami hihetetlen titkot tudna leolvasni róla, ha elég ideje nézi.
- Nincsen - feleltem, kifizettem a piát, és kimentem.
Talán a whiskey miatt, talán a sötétség miatt, de nem találtam meg elsőre Tragacsot. Egy fél perc kellett, hogy körbenézzek a parkolóban és rájöjjek - a kocsim nincs ott, ahova parkoltam vele. Mi a franc?
- Lámcsak, ki van itt - hallottam az éppen ismerős hangot a hátam mögül. A srác volt a pulttól.
- Nézd, nem tudom, hogy mondjam többször, hogy nem érdekel - kezdtem a mondandómat, ám ekkor a férfi fekete szemeket villantott rám. Mire elő tudtam volna venni a pisztolyom, vagy egy kést, egy karlendítéssel hozzá vágott az egyik kocsi oldalához, aminek megszólalt a riasztója. Odasétált hozzám, kétszer hasba rúgott, és elájultam.
