Hurricane

15. fejezet - Völgyek

Tudom, nagyon sokat kellett várni az új részre, ne haragudjatok, de remélem tetszeni fog nektek! :) <3 

Az évfordulós kiruccanásunk nagyon hamar eltelt, és sosem fogom elfelejteni. Dean végig igazi úriemberként viselkedett, leste minden szavamat, rettenetesen édes volt. De a vadászat nem engedi a hosszú kiruccanásokat – amíg az erdőben voltunk, közbejött egy wendigo ügy, úgyhogy miután végeztünk vele, úgy döntöttünk ideje visszatérni a valóságba a kis tündérmesénkből. A bunker a kis faházhoz képest hidegnek és kevésbé otthonosnak tűnt volna bárki másnak, de nekünk ez volt az életünk. Az otthonunk.

Sammy nagyon örült nekünk, amikor hazaértünk, faggatott az útról, szorosan megölelgetett, aztán magunkra hagyott minket. Fogtam egy sört Deannek a hűtőből, és letelepedtünk a kanapéra. Ő az egyik végébe ült, én a másikba, és az ölébe raktam a fejemet, ő pedig finoman simogatta a hajam, amíg eszébe nem jutott, hogy megpróbálja a sörösüveget a homlokomon egyensúlyozni, de néhány szúrós pillantás után elvetette ezt az ötletet. Halkan nevetett, aztán egy finom csókot nyomott az ajkamra, mire én is nevetni kezdtem.

Felsétáltunk Dean szobájába, és én lehuppantam az ágyára. Az ágyunkra. Ő valamit matatott a szekrénye körül, nem tudtam kivenni, mit csinál, mert háttal állt, és a széles és tökéletes háta teljes mértékben elrejtette előlem szándékait. Csak a hangját hallottam, ahogy ide-oda rak valamit, aztán hirtelen egy nyikorgó hangot, és halk zenét hallottam. Aztán Dean felhangosította, és felhúzott az ágyról. Ekkor megláttam a lemezjátszót, ahol az általa oly féltve őrzött lemezek egyike forgott éppen, a kedvenc dalaink közül az egyiket játszva. Dean arcán széles mosoly terült el, és először lassú tánchoz húzott magához, majd amikor gyorsult a zene, hátat fordítottam neki, a kezeimet a magasba dobtam, és úgy mozogtam a zenére. Elbűvölő volt, ahogy hátulról megfogta a csípőmet és a hajamra temette az arcát, a mosolyát még így is éreztem. Nevetnem kellett, és a saját fejemet a vállára hajtottam, mire egy puszit kaptam az arcomra. A kezei finoman felvándoroltak az oldalamon, aztán a magasba tartott kezeimet megfogta, így már ő is az enyémmel együtt mozgatta a sajátjait, egy elbűvölően ritmustalan táncban. Aztán hirtelen magához fordított, megcsókolt, majd megpörgetett a tengelyem körül.

- Mindig meg tudsz lepni, Winchester – mondtam széles mosollyal az arcomon, mire ő közel hajolt hozzám, a homlokát az enyémhez támasztotta, és mintha egy tükör lenne, úgy verte vissza a mosolyomat.

Még ebben a pózban maradtunk pár percig, aztán egy-két dal erejéig tovább folytattuk az esetlen táncunkat. Kívülről talán mi tűntünk a legbénább táncosoknak, de akkor és ott úgy éreztük magunkat, mintha épp a Dirty Dancingből léptünk volna ki. Mivel az út hosszú és fárasztó volt, úgy döntöttünk, megnézünk valami filmet, hátha könnyebben álom jön a szemünkre. A szokásos pozícióban feküdtünk, Dean félig ülve, én pedig a mellkasán pihentem, amíg ő a hajamat simogatta. Nem is kellett sokat várni, mire álomba szenderültem. Amióta mindig ő ringat álomba, nincsenek rémálmaim. Meg persze amióta meglátogattuk a régi házunkat.

Szeretlek, Hay.

Amikor kinyitottam a szemem, kellett pár másodperc, mire feldolgoztam, hogy hol vagyok. A kezemet az ágy másik feléhez nyújtottam, ott azonban nem volt senki. Felkaptam a fejem, és körülnéztem. Dean nem volt sehol. Valószínűleg előbb felkelt, mint én – gondoltam, és kikászálódtam az ágyneműből, hogy felfedezzem a bunkert, hátha megtalálom Deant. Mezítláb mászkáltam a hideg kövön, amíg meg nem találtam Samet.

- Szia Sammy – mondtam, mire ő felém fordult és édesen mosolygott. Sammy volt a legjobb barátom, mintha a nem létező bátyám lett volna.