Erőszakosan felrángat a földről a hajamnál fogva, majd magával szembe fordít.
-Mi az Ribanc, tán megint nem akartak megbaszni?-üvölti arcomba, az újabb öngyilkossági kísérletre utalva. Mert neki fogalma sincs arról, hogy miatta csinálom. Mert miért csinálnám miatta?! Ő az égvilágon semmit nem tett. Szerinte.Durván elkezd fogdosni, majd pimaszul rám néz - Segítsek ezen a kényszereden?- kérdezi kajánul és megnyalja bűzlő ajkait. Undorító.Még durvábban kezd el fogdosni és simogatni. Legszívesebben leköpném. Még hogy Ő az Én apám? Haha, jó vicc. Kirángatom magam erős szorításából, és az instabilitására alapozva meglököm, hogy előnyben legyek. Nem mintha utol tudna érni. Magamra kapva a cipőm rohanok ki a sötét, csípős éjszakába. Amikor már elég messzinek érzem az " otthonom " , lassítok tempómon és az életemen gondolkodom. Egyáltalán minek születtem meg? Azért, hogy ennyi lelki fájdalomban részesedjek? Hogy egy ilyen " apával " éljek? Ez nem élet. Aki még hasonló helyzetben van velem, mélységesen sajnálom Őket. Ha egyszer eljutok arra a lelkiállapotra, akkor azon leszek, hogy segítsem az ilyen családnak nevezett semmit, mert ezt másképp nem lehet nevezni.
Egy lepukkant kirakatban észreveszem, hogy az arcomból még mindig kiáll a szilánk.Odanyúlok és egy hirtelen mozdulattal kiszedem. Ennek következtében elered újra a vérem. Megvizsgálom jobban az arcom, és észreveszem, hogy elég durván elbánt velem az apám. Bár mire számítottam? A szilánkot nézve odaemeltem a csuklómhoz. Végignéztem a régebbi hegeket és a nemrégiben keletkezetteket. Nem valami szép. Főleg, hogy az egész testem tele van vele.De nem érdekel. Így ki tudom szorítani azt a mérhetetlen lelki fájdalmat. Idáig fel se tűnt, hogy sírok, csak mikor a kezemre egyre több csepp esett. A szilánkot odaemeltem egy régebbi, mélyebb heghez.
1. vágás~ Nem vagyok elég jó.
2.vágás~ Senkinek sem számítok.
3.vágás~ Mindenhol csak bántalmaznak.
4.vágás~ Nincs otthonom.
5.vágás~ Nem vagyok tökéletes.
6.vágás~ Egy romhalmaz vagyok.
És elölről. Újra meg újra. Egyre mélyebbek lettek a sebek, ezért áttértem a másik kezemre.Lelki fájdalmam enyhítését az utca végéről jövő röhögések és beszélgetések zavarták meg. Bementem az utca egy szűkösebb mellékágazatába, és bebújtam egy szemetes mögé. A hangok egyre közelebbről jöttek. Egyre hangosabbak lettek a nevetések és a beszélgetések is. Majd egyszer csak hirtelen abbamaradtak. Beljebb bújtam és füleltem, hátha rájövök, miért maradt abba a beszélgetés és a nevetés.
-Srácok... - Szólalt fel az egyik - ti is... ti is látjátok a vért?-kérdezte, bennem meg megállt az ütő. Ránéztem a kezeimre, amik nem festettek valami szépen, majd lejjebb húztam fekete pulcsim ujját. Jöttek az "Igen" és a "látjuk" válaszok, aminek mit ne mondjak, nem örültem. -Kövessük a foltokat, hátha valakinek segítségre van szüksége. -Elkezdtek kiabálni, hol angolul, hol koreaiul. Befogtam a szám, hogy még véletlenül se halljanak meg. A sírásom időközben átment valami hörgésszerű zokogásba, de valamennyire sikerült csillapítani magam. A hangok lassan elhaltak, így sajnos nekem is muszáj volt elhallgatnom, ami nem ment valami könnyen.
-Én hallok valamit-szólalt fel egy újabb ember, és gondolom csendre intette a többit, mert tényleg minden abbamaradt. Befogtam az orrom és a szám is, hogy tényleg nehogy észrevegyenek. A lépések egyre közeledtek, majd megálltak a szemetes előtt, pont előttem. Fohászkodok Istenhez, hogy ne találjanak rám, mert nem szeretnék egy elmegyógyintézetben megöregedni. Mert ha megtalálnak biztos azt hiszik, hogy őrült vagyok.
-Hyung, szerintem valamit félrehallottál...-mondta valaki. Az illető valószínűleg beletörődött, mert eltűnt a látómezőmből.Egy idő után minden nesz abbamaradt, így óvatosan kihajoltam, hátha elmentek. Amilyen gyorsan csak tudtam, visszarántottam a fejem oda, ahol eddig volt és megpróbáltam minél jobban összehúzódni. Észrevettek. Biztosan észrevettek. ÁÁÁ ChaeRin te tényleg nagyon szerencsétlen vagy. A lépések egyre hangosabbak lettek, majd megláttam egy fejet, majd még egyet és még egyet. Heten bámultak rám.
YOU ARE READING
FIRE
Fanfiction~Az életem nem átlagos és elég durva. Még a legnagyobb rossz akaróimnak sem kívánok Ennyire szar sorsot. Mert az enyém az. Egy kibaszott nagy szívás. Apám egy alkoholista vadállat, nem kegyelmez soha... Az elmúlt két évben többet voltam kórházban, m...