FIRE

RUN 6.rész

"A sötétség nem egyenlő a rosszal, ez csak egy pillanatnyi menedékkérés a valóság elől. Mert a valóság sötétebb a legsötétebb sötétnél is. "

Miután Jimin kiment, gyorsan megpróbáltam az arcomról a sírásnak minden apró nyomát eltávolítani. Amikor késznek éreztem magam, kiléptem az ajtón.
A csapat egy része Jimint kérdezte a dolgokról, a maradék engem.
-Minden rendben van? -hajolt közelebb Jungkook, ezzel beférkőzve az aurámba. Hátrébb hajoltam, majd egy aprót bólintottam és halványan elmosolyodtam.
-Kicsit felment bennem az adrenalin. Ennyi az egész. Karcolásokkal megúsztam, nyugi. -próbáltam úgy beszélni és nosolyogni, hogy úgy érezzék én nem én vagyok. Jungkook meglepődve húzódott hátrébb, én meg egy apró -ál-mosollyal az arcomon vonultam a vendég szoba felé. Amikor már senki nem sem látta az arcom, a mosoly, mint a viasz, úgy olvadt le az arcomról, szemem újra kisebb lett, nem ült benne az álcsillogás.
Beléptem a szobába, majd egy nagy sóhaj után összepakoltam azt a kevés holmim, amim volt. In Jun épp akkor rontott be hatalmas nagy erővel.
-Chaerin! Tényleg minden rendben van? - ránéztem, ahogy mellém ért, majd a telefonom felkapva - amit Jimintől kaptam-elléptem mellőle.
-Ja. Minden csudijó. Na lépünk? - unottan meredtem InJun arcára, majd mikor nem válaszolt, kiléptem az ajtón. - Én lépek. Majd mondd meg a fiúknak, hogy köszönöm az elszállásolást.
-Chaerin ne menj még... - szólt utánam, de én csak felemeltem a bal kezem köszönés gyanánt. Becsuktam magam után az ajtót, majd Jimin keresésére indultam, hátha el tud vinni valameddig. Ám nagyszerű sorsomnak köszönhetően Sugába botlottam, aki karbatett kézzel, széles terpeszben megállt előttem.
-Tán keresel valakit? - végignézett rajtam- miért vagy teljesen felöltözve? -felhúzta a szemöldökét, majd mélyen a szemembe nézett. -Haza szeretnél menni? -bólintottam, mire közelebb hajolt. Még mindig szokatlan a testemnek a fiúk közelsége, ezért gyorsan hátrébb húzódtam, nehogy elkezdjek remegni.

-El kell mennem a szüleimhez... Fontos vendéget várnak este és jelen kell lennem, rendbe kell szedni a házat... -halkultam el a végére. Yoongi keserűen elmosolyodott, majd lassan közelebb jött.

-Tudod... Én is tudok így játszani... Nem tudom, miért titkolózol és hazudozol, de rá fogok jönni. És ha rájövök, akkor biztosra veheted hogy látjuk egymást. Meg amúgy is, szerinted Jungkook csak úgy hagyná, hogy elmenj?

-Mi van, azt hiszed, hogy az Elrabolva című filmben szerepelsz? - húztam fel a szemöldököm, miközben hátrébb léptem. Áldom a szerencsém, hogy pont egy hete nézette meg velem InJun azt a filmtriológiát. Állítása szerint műveletlen vagyok.
-Nem szeretem, ha terelik a témát.-összefonta a karjait a mellkasa előtt. -De mondtam már, hogy én is tudok így játszani... CHAERIN, TE MEG HOVA MÉSZ? - kiabálta el magát, csak hogy mindenki meghallja.

-Utállak-sziszegtem.

-Tudom, hogy nem szóval felesleges az ellenkezőjét állítani. Úgy sem fogom elhinni.

-HÁT TE MEG HOVA AKARSZ MENNI? -sipákolt Jin, kezében egy trutymós fakanállal. Hoseok sebesen rohant el mellettem, Taehyunggal vállvetve. Értetlenül fordultam meg, ahol két ideges arcú ajtón állót láttam. Idegesen a hajamba túrtam, majd körbenéztem. Tekintetem találkozott Jeonggukéval. Abban a másodpercben minden benne volt. Fájdalom, bánat, csalódás.

A saját lelkem láttam visszatükrözni szemében.

-Nem mehetsz el... Maradj egy hetet, kérlek! -könyörgött a hátam mögül Taehyung.

-De mennem kell a szüleimet vacsorára...

-Menjél már...! A szüleid Amerikában élnek, azt mondtad.- szólt oda Injun durcásan. Egy alig észrevehetőt vicsorogtam, majd egy hatalmas sóhajtás után belementem. Ott maradtam.
-De nem rég halt meg a... -kezdte Hoseok , mire Taehyung hasbakönyökölte.Szegény fájdalmasan nyögött fel, majd a végén legyintett.

Fájdalmasan sétáltam el a kanapéig, majd rávetve magam csak meredtem a távolba.

Miért nem tudnak csak úgy eltünni? Miért lépnek be állandóan az életembe?

Éreztem, hogy besüppedt mellettem a kanapé, majd oldalra tekintve Suga nézett rám komoly tekintettel.

-A te érdekedben tettem- búgta. Megforgattam a szemem, bár a szívem kétszázzal vert.

-Fogalmad sincs, mi a jó nekem. - felültem , majd leporoltam a nem létező porokat a nadrágomról, majd a dzsekim ujját lejjebb húztam. - Ha megbocsájtasz, kimennék a konyhába- ráhunyorítottam, majd meg se várva válaszát, felálltam és besétáltam a konyhába. Tudomást sem vettem a bentlévő Jinről és Henieről, kivettem egy bögrét a szekrényből, majd feltettem magamnak egy kávét. Mivel mindenki elcsendesedett a konyhában, oldalra néztem és kérdőn tekintettem a levegőben megállt Jinre, akinek a kezében még mindig ott volt az a fránya fakanál.

-Talán meg kelett volna kérdeznem?- vágtam ártatlan, bűnbánó arcot. Végülis tényleg bántam. Én nem ilyen vagyok. Nem érdemlik meg, hogy így bánjak velük. Fogalmuk sinc szerintem pontosan mi történt köztem és Jungkook között. Elmerengve néztem Jint, láttam, hogy mozog a szája, de nem tudtam rá koncentrálni. Sokkal jobban lekötött- vagy inkább mardosott a lelkiismeret furdalás- hogy ezt teszem velük.

-..allod amit mondok vagy a falnak beszélek? - kérdezte valószinüleg sokadjára Seokjin. Lehajtottam a fejem, majd kicsit megráztam.

-Bocsánat, elkalandoztam. - motyogtam. Pont kifutott a kávé, gyorsan kitöltöttem, majd már indultam is kifelé.

-A helyes arcomon kalandoztál el? Várj... te most feketén iszod a kávét?!

-Szerintem úgy iszom, ahogy jól esik- szóltam vissza, majd kisétáltam az udvarra.

Leheveredtem a fűbe, és a kávét szürcsölgetve nézelődtem. Nagyon nyugodt ez a hely- a vaddisznót leszámítva - egész nyugtatólag hat az emberre. Lassan eldőltem, majd a különleges alakú felhőket bámultam. Érdekes, de a felhők tökéltesen megmutatják milyenek az emberek. Hasonlóak, mégis mások. Nincs két egyforma felhő, ahogy zebra, oroszlán, vagy ember. Teljesen mindegy, hogy ránézésre ugyanannyi folt an rajtad, hogy ugyanúgy csíkos a tested, mégis van valami amiben más vagy. És a fiúk pontosan tudják, hogy én én vagyok, mert ismernek már annyira, hogy meg tudják ezt állapítani. Viszont nekem sokkal könnyebb eljátszanom egy teljesen más embert, mert titkon mindig is ennyire vad, és önfejű szerettem volna lenni. De mint ahogy a színészek, úgy én sem tudok teljesen átalakulni. Rajtam is látszódnak igazi énem jelei. Sajnos ezeket nem lehet egyszerűen elrejteni és lehet nem is kell. Jobb, ha a dolgok úgy történnek, ahogyan mi szeretnénk. Végülis Isten megadta a szabad akaratot, nem? Lehet, hogy rosszul emlékszem, nagyon régen olvastam a Bibliát, és ez az egész kikopott a mindennapjaimból, még Isten valósága is megkérdőjelezhető számomra [szerk.: ne hogy bárki is azt higyje, Isten ellen vagyok, ez Chaerin múltjára vezethető vissza]. A számhoz emeltem a kihült kávét és egy húzásra megittam a maradékot.

A hideg fekete kávé szörnyű.

Talán én is olyan vagyok, mint egy kihült, olcsó, fekete kávé? Hideg, rossz, szörnyű és nagyon keserű?

< a helyesírási hibákért elnézést>

< nagyon megköszönöm annak, aki vote-ol , kommentel>

Csóközön