FIRE

RUN 7.rész

" A villámlás olyan, mintha valaki belelátna a lelkedbe."

Még mindig a fűben fetrengtem és a felhőkön-embereken- méláztam, amikor az orromra cseppent valami. Majd az arcomra. Hirtelen felültem, és csukott szemmel néztem fel az ég felé.

Annyira nyugtató az eső.

Emlékszem kiskoromban az volt a vágyam, hogy valaki esőben csókoljon majd meg, ma már teljesen más elképzelésem van egy szomorkás esőzéssel kapcsolatban. A régi énem annyira álmodozó és naiv volt.

Kitártam a kezem és hagytam, hogy a dzsekim alá befolyjon a hideg vízcsepp. Halványan elmosolyodtam, és hagytam, hogy az eső elragadjon.

Legalábbis hagytam volna, ha Namjoon és Jungkook fel nem kapnak és be nem rángatnak. Amint beértünk, kaptam egy nagy, barna pokrócot és leültettek a kanapéra.

-Miért nem jöttél be egyből? Nagyon hamar meg lehet betegedni az eső miatt.- korholt meg Jungkook, majd végignézett rajtam. Gyorsan szorosabbra tekertem magam körül a törülközőt, majd miután rájöttem, hogy igazándiból semmi közünk nincs egymáshoz, megfogtam és leszedtem magamról a pokrócot. 

-Nem fázom. - löktem oda, pedig igazándiból egy kicsit átáztak a ruháim,meg a kötéseim. Jimin leguggolt elém és mélyen a szemembe nézett.

-Minden rendben van? - emelte magasba íves szemöldökét. Sóhajtottam egy nagyot, majd bólintottam.

-Igen... sajnálom srácok, hogy elutasítottam a segítségetek. Megint. - megvakartam ázott hajam, majd a szám szélét rágcsálva néztem Jungkookra. Szívem kihagyott egy ütemet, utána rohamos tempóba kezdett. - Az igazat megvallva nagyon szeretem az esőt. Ezért maradtam kint. - Jungkook halványan elmosolyodott, majd kissé távolabb sétált.

-Akkor elfogadod a teám? - nézett rám reményteljesen Seokjin.  Halványan felé mosolyogtam, majd a kezemet nyújtva, akár egy kisbaba, aki fel akar menni anyja kezébe, nyújtogattam a kezem. Amint megkaptam a forró, gőzölgő teát, amiről később kiderült, hogy citromos, azonnal bele is ittam. Forrósága miatt kicsit leégettem a nyelvem, amin a fiúk egytől-egyig mind jót derültek, Injunnal és Henievel vállvetve. A következő pillanatban valaki újra rámtett egy pokrócot, nem ugyanazt, mint az előbb, mert arra ráültem. Ennek az illata bódítólag hatott rám, rosszab a mérgek mérgénél. Enyhén elpirulva ittam tovább a teát és hallgattam a fiúk hangos beszélgetése mögött megbújó monoton esőzajt.

Az esőzaj olyan mint egy ütem, amit egy dal alatt ütnek a zongorán. Minden esőzés másmilyen, mástól szép és hívógató. Halványan elmosolyodtam, ahogy a hangosan és erősen gesztikuláló fiúkra néztem, majd gyorsan beleittam a teába.  A következő pillanatban vagy a gőztől vagy az esőtől, de tüsszentettem egy jó hangosat. Olyan házat rengetőt. Sietősen szipogtam párat, majd a fiúkra néztem. 

-Bocsánat- hajtottam le a fejem bűnbánóan.

-Egészségedre- Yoongi közelebb jött, majd halványan elmosolyodott - ez nem volt valami nőies - vigyorgott a képembe. Dühösen szorítottam össze az ajkam.

-Majd mindjárt mutatok én neked valami kevésbé nőieset- mordultam rá, majd megint tüsszentettem. Yoongi elnevette magát, majd nyúlt a pokrócért. Távolabb húzódtam automatikusan és enyhén megszeppenve néztem rá. - bocsánat, nem akartam szemtelen lenni. - értetlenül húzódott el, Jimin közelebb jött.

-Minden rendben van?

-Persze. - a bögrét letettem a földre, szorosabbra tekertem magamon a pokrócot, majd felálltam. - Elmegyek rendbe szedni magam. - a fejemet lehajtva mentem  el a fiúk mellett, egyenesen a fürdőbe. Mielőtt magamra tudtam volna zárni az ajtót, valaki bejött rajta. Már a hátáról felismertem, de továbbra is mélyen szemeztem magammal a tükörben. Hallottam, hogy az ajtót kulcsra zárta, de utána semmi. Meg se mozdult. Lassan hajtottan oldalra a fejem és meredtem az ajtóban álló Jeonggukra.

-Esetleg szeretnél valamit?

-Nem... vagyis de, igen. Chaerin, beszélhetnénk?  - tudtam, hogy valamikor meg fogja kérdezni, de reméltem, hogy még kicsit később lesz. Szemeim kitágultak, ijedten bámultam a még mindig ugyanott álló fiúra.

-Be-beszélhetünk - válaszoltam rekedtesen, majd leültem a kőre. Jungkook rosszallóan nézett rám, mire a szememet forgattam. Nyújtotta a kezét, mire vonakodva bár, de elfogadtam.

-Nem szeretném, hogy a megfázásod mellé még fel is fázz. - leültetett maga mellé a kád szélére. Idegesen rágcsáltam a számat, és ahogy oldalra néztem, láttam, hogy Jungkook is hasonlóképp viselkedik.

-Szóval... Miről szeretnél beszélni? - kezem remegésbe kezdett a térdemen, amit ő is kiszúrt, ezért inkább keresztbe fontam magam előtt őket. Sóhajtott egy mélyet, majd a hajába túrva nézett másfelé.

-Hát igazándiból szeretnék bocsánatot kérni. Mindenért. Hogy állandóan olyan bunkó voltam, lekezelő... Tudod, amikor a kórházba kerültél- részben miattam, akkor döntöttem el mindent. - szemem megtelt könnyel, az álarc lehullott.

-Akkor döntöttél el mindent?! Azt, hogy gyorsan felültetsz? Hogy csak úgy ott hagysz? -emeltem meg a hangom. Jungkook védekezően felemelte a kezét.

-Te nem láttad az én nézőpontomat.

-De, nagyon is láttam- nevettem fel. -Saemike volt a te nézőpontod- ciccegtem. Jungkook szeme teljesen elsötéltült. Idegesen húzódtam hátrébb, ismertem ezt a nézést. Apám is mindig így nézett rám.

- Nem ő volt a nézőpontom, hanem te. Téged akartalak védeni, de csak az ellenkezőjét értem el. Nem mindenki tud egyből tökéletes döntést hozni, sajnálom.

-Ha annyira védeni akartál volna, akkor nem engedtél volna el. -suttogtam. - Emlékszem, egyszer még meg is igérted, hogy soha többé nem hagysz magamra. De te magamra hagytál. Magamra hagytál önmagammal, a kínnal, a kérdésekkel. És most jöttem rá, hogy nem ismersz. Ha ismertél volna, akkor tudtad volna, hogy pont ilyen helyzetben nem szabad engem lógva hagyni. -gyorsan letöröltem a kibuggyanó könnycsepeket, majd folytattam. -  De én nem mérges vagyok, hanem mérhetetlenül csalódott. A legelejétől kezdve figyelmeztett az agyam, de én nem figlalkoztam vele, mert azt hittem, most végre megkapom a boldogságom. De tévedtem, mert nekem csak a szar jut és egész életemben csak az fog jutni. - már úgy remegtem, mint akit megcsapott a "kettőhúsz", ezért gyorsan felpattantam, majd az ajtó felé siettem. Jungkook is felpattant, hogy az ajtót visszatartsa.

-Engedj ki, kérlek- sírtam el magam még jobban.

-Vissza szeretnélek kapni-lehelte könnyes szemmel. Elengedett, én meg ahogy tudtam átrohantam a vendégszobába a cuccaimért, majd kimentem a nappaliba.

-Haza szeretnék menni - Hoseok forsult felém először, majd mikor meglátta könnyes arcom, az övé is eltorzult.

-Mi történt Chaerin?- kérdezte halálra rémülve.

-Haza szeretnék menni, most!- ismételtem meg magam.  Jimin teljesen lesápadva meredt rám, nem is pislogott. Remegtem, fájt a fejem a sírástól.

-J-jó, akkor én hazaviszlek- motyogta Jin. Bólintottam egy aprót, majd kirontottam a házból a szakadó esőbe.

Jin hangtalanul vezetett a hosszú autópályán, egyedül csak a szipogásom, a tüsszögésem, meg a kocsi hangja töltötte meg az utat. Némán sírtam, de könnyeim magállíthatatlanul folytak.

-És innen merre?- szólalt meg rekedtes hangon.
-Itt fordulj jobbra. A Motelban szálltam meg. -Jin a tükörből engem nézett még akkor is, amikor leparkolt az ócska szálló előtt.
-Te tényleg itt élsz?
-Csak ezt tudom fizetni-szipogtam, majd gyorsan kiszálltam a kocsiból. Intettem Seokjinnek, majd beléptem a Motelbe.
A fejem már hasogatott, az orrom már nem éreztem a sok tüsszentéstől. Vizes ruhában, átfagyva estem az ágyra és sírtam álomba magam.

Megint.