FIRE

RUN 5.rész

"Minden sebhelyem tátong.-James Arthur: Impossible"

*a videó ajánlott az egész történetet tekintve*

Reggel- hajnalban- arra ébredtem, hogy InJun akkorát csap rám a kezével, hogy majd betörik az orrom. Hangosan szitkozódva néztem a fejét fogó lányra.
-Na mi az, másnapos vagy? - mondtam csípős hangnemben, míg az orrom dörzsöltem, hátha elmúlik a lüktető fájdalom.

-Úgy nézek ki, mint aki totál másnapos? - morogta , miközben a körülötte lévő helyet tanyulmányozta.

-Nem - mosolyogtam rá, mire reménykedve felkapta a fejét. - még annál is rosszabbul. - nevettem az arcába gúnyosan, majd gyorsan kisliccoltam a fürdőbe.

Mélyen belenéztem a tükörbe, ahonnan sápadt, széthullott arcom köszönt vissza.
Mennyire érdekes, hogy egy nappal ezelőtt mennyire más voltam, mennyivel erősebb. És hét ember képes a megjelenésükkel mindent elcseszni.

Csak nekem van ekkora pechem.

Leöblítettem az arcom, kiöblítettem a számat, majd a sok időhúzás után felhúztam a pulóvert.
A kötszer egy kicsit átázott, de tökéletes lesz addig, amíg haza nem érek. Gyorsan leellenőriztem, hogy az ajtót bezártam-e, majd levettem a pulcsit.

Elém tárult heges testem, a még edzéssel is sovány alkatom, amik így együtt hányingert keltettek bennem. Undorral fordultam el a tükörtől, majd a szárítóról lerántva a saját ruhám, gyorsan felöltöztem. Kimentem a konyhába inni egy pohár vizet, majd nekidőltem a kredencnek, és az órára pillantva megállapítottam hogy hajnali öt van. Betettem a mosogatóba a poharat, majd előre sétáltam, hogy a felkelő nappal együtt kicsit megtornáztassam magam. A hajnali hűvös levegő kellemesen cirógatta arcbőrömet,hívogatott, becézgetett.

Kimentem a ház előtti területre és egy laza átmozgatás után neki kezdtem a frissítő futásnak.

Annyira elterelődtek a gondolataim, hogy nem figyeltem merre futok és a hirtelen kétségbeesés miatt, ami az elveszettség érzésének következtében uralkodott el rajtam, sikerült orrabuknom valamiben.

Időközben a nap is előbújt rendesen, jól elszaladtam az időt.
Kissé kifulladva felálltam a földről, majd körbe néztem. Mindenhol csak a termő föld.
Gyorsan elkezdtem a termőföldnek azon oldalára sietni, ahol látszik hogy van egy nagyobb hiány, és nagyon reménykedtem benne, hogy a kocsiút miatt.

Kiértem az útra, amin elkezdtem lassan visszafelé futni. Próbáltam sokkal körültekintőbben nézni a területet, nehogy megint eltévedjek.
Már vagy egy órája rohangáltam, amikor felbukkant a távolban egy ház. Lelassítottam a tempómon, a szúró oldalamra szorítottam a kezem, majd gyorsan megálltam egy rövid pihenőre. Szemeim lehunytam és hagytam, hogy a nap végigtapogassa minden egyes pontját az arcomnak.
Ez az egy pillanat kellőképp elég volt ahhoz, hogy a kukoricásból kivánszorogjon egy dühös vaddisznó. Szemeim hatalmasra tágultak, majd lassan elindultam mellette. Amikor két lépést mentem, a disznó is lépett.

Ijedten kezdtem el futni, ami tudom hogy nem volt egy jó döntés részemről. Az állat még dühösebb lett, majd megiramodott utánam. Nagyon gyors , ahhoz képest, hogy mennyire tömzsi alkata van.

A szúró mellkasom megakadályozta azt, hogy gyorsabban fussak, ezért hangos kiabálásba kezdtem, hogy a házban lévők meghallják.
-Segítség! Fiúk! Henie! Segítség! -skandáltam ezt a négy szót miközben rohantam. A ház még távollabbinak tűnt, pedig tudtam, hogy már nincs messze.

Már Jin kocsiját is láttam, meg a szemem sarkából a habzószájú vadállatot. Hangosabban kezdtem kiabálni, sikítva kértem a segítségük.