Captured in your web {Spider-Man ff-hun}

14.

A biztonság kedvéért este áthívtam magamhoz Debbiet. Félek, hogy ártani fognak neki. Ha egyszer már megtették, most miért ne tennék?

Apáéknak nem szóltam az üzenetről és megint szörnyen érzem magam miatta. Körül vagyok véve csupa kivételes képességű emberrel, de mégsem szólok senkinek sem. Kivételt képez egy alig 18 éves kamasz, aki épületek között szlalomozik és próbálja megjátszani a nagy hőst.

Mint egy varázsütésre, az említett épp akkor hívott. Nem szerettem volna válaszolni, de Deb felkapta helyettem a telefont és beszélni kezdett vele.

- Hellóka, Peter! Debbie vagyok. Nincs kedved átjönni Brooke-hoz?

- Debbie, ne! - kiáltottam rákvörös arccal, majd kapkodni kezdtem a telefon után, de nem sikerült elvennem tőle. 

- Pár perc és itt vagy? Remek, szia! - és kinyomta.

- Igazi ördög vagy! - duzzogtam.

- Tudom. A sátán ivadéka. - vigyorgott Deb. - Össze fogsz jönni vele!

- Nem fogok! - ráztam meg a fejem.

- De tetszik neked! Le se tagadd! Tudom, hogy tetszik.

- Nem tudsz te semmit! - forgattam meg a szemeimet.

Debbie csak egy sejtelmes mosolyt húzott a szájára. Utáltam ezt a mosolyt. Ilyenkor tudtam, hogy valamit forgat a fejében.

- Egyébként Wanda is átjön.

- Mi van?

- Felhívtam.

- Honnan van meg neked egyáltalán a száma? - kérdeztem értetlenül.

- Tőled.

- Tőlem biztosan nem.

Felsóhajtott.

- A telefonodból. - pontosított.

- Debbie... többet a kezedbe nem adom! - figyelmeztettem.

- Nem is kell! Ami kellett már megvan amúgy is! Meg egyébként is, elvettem a telefont, nem kellett elkérnem! - nyújtotta ki a nyelvét felém.

Felsóhajtottam.

Kellett nekem egy ilyen kotnyeleskedő leányzóval összebarátkoznom...

Félre ne értsetek, imádom Debbiet, de néha az agyamra tud menni az ilyen dolgaival.

Most valahogy többet kellett várnunk Peterre, mint általában. Még Wanda is hamarabb megérkezett.

- Ezer éve nem láttalak már titeket! - ölelt át, amint ajtót nyitottam neki. Kár hogy most már nem vigyáz rám Vízió itthon. Tök cukik lettek volna itt kettesben. Legalább Deb is láthatta volna, mennyire szégyenlősek.

- Huh, így együtt még nem ültünk soha! - örvendezett, amint heleyet foglaltunk a padlómon. - És holnap...

- Shhht! - szólt rá Deb és összeszűkített szemekkel nézett rá. 

- Oh... igaz! - nevetett fel zavartan Wanda. - Semmi. - megrázta a fejét.

Felvontam a szemöldökömet. Mi ez a rejtélyeskedés?

- Várj...  mi lesz holnap? - kérdeztem.

De a kérdésemet egy piros-kék jelmezes alak zavarta meg, aki az ablakon kopogtatott be, szinte semmilyen előzmény nélkül és négy pizzás dobozt lengetett meg a kezében. Először megijedtünk, de nem kellett sok, hogy rájöjjünk, ki az: Peter Parker. Hivatalosan is a Pókember jelmezében.