Captured in your web {Spider-Man ff-hun}

Epilógus

Florida

- Mr. Barnes, helló! Hívom is Brooklynt! - vigyorgott Peter, amint a Skype bejövő hívására kattintva apával találta szemben magát. - Brooke, a szüleid keresnek!

- Ezerszer megbeszéltük már Peter, hogy tegezhetsz! - válaszolta a férfi a képernyő túlsó végén, majd egy mélyet sóhajtott. Nagyon jól tudta, hasztalanul oktatja ki megint a fiút, Peter imádta így szólítani őt, a világért sem változtatott volna ezen.

Azonnal a szobába rohantam, kis híján elcsúszva a padlón, majd nevetve köszöntem be a kamerába.

- Szia apa, apu... oh, Tony bácsi, hát te is? - csillantak fel a szemeim, amint a "keresztapám" arcát is megláttam felvillanni a képernyőn. - Mizu veletek?

- Inkább veled mizu? - tette fel a kérdést apu mosolyogva. - Milyen a napsütötte Florida?

- Éppen olyan napsütötte ahogy mondják! - huppantam le a Peter melletti székbe, ő pedig átölelte a vállamat és egy puszit nyomott a halántékomra.

- Légy őszinte, hányszor vitt be Peter az árokba? - tette fel a kérdést Tony, a whiskyjét kortyolgatva közben, mire felnevettem.

- Képzeld, egyszer sem! Sőt, a fele utat én vezettem le! - büszkélkedtem, hiszen friss jogosítványtulajdonos voltam, s bár apuék féltettek tőle, hogy vezessek, amiről nem tudtak, az nem fájt nekik. Most legalább megbizonyosodhattak róla, hogy nem hiába érdemeltem ki a sofőri címet.

- Csak óvatosan, Brooke! - figyelmeztetett apu sóhajtozva, de azért csak eleresztett egy kósza mosolyt.

- Mindig az vagyok, meg hát... van egy szuperhős velem, nem kell félteni! - nyomtam én is egy puszit Peter arcára. - Délután kipróbáljuk a robogót is, az a tervünk, hogy megnézzük a naplementét a parton! - tolmácsoltam, hiszen végre valahára kipróbálhattam azt a robogót, amit még Tonytól kaptam két évvel korábban. Ezt a pillanatot vártam, mióta a tulajdonomba került.

- Mondasz valami olyat is, ami kevésbé aggasztó? - vakarta a homlokát apa is, bár ő maga is robogótulajdonos volt, szóval tudtam, hogy a szíve mélyén büszke rám.

- Kaptam válaszlevelet két egyetemtől is - fojtottam vissza a lélegzetem egy pillanatra, hiszen végig az volt a célom, hogy egy nyugisabb pillanatban bombaként robbantsam be a hírt. Peterrel egyszerre szerettünk volna egyetemre menni, szóval kihagytunk előtte egy évet, hogy utazgassunk kicsit Amerikában, hiszen külön pályára és külön helyekre készültünk menni. Szerettük volna megerősíteni előtte a kapcsolatunkat, mert tudtuk, hogy a távolság nehéz és elviselhetetlen lesz.

- Na? - hajoltak közelebb mindhárman a kamerához.

- Előbb Peter! - paskoltam meg a fiú vállát, csak azért, hogy húzzam még kicsit az agyukat.

- Háááát én úgy néz ki, hogy New Yorkban maradok! - vakarta meg a tarkóját a fiú szégyenlősen. - Az Empire State Universityn fogok biofizikát tanulni, sikerült a felvételim! - ujjongott, mire a kamera másik végén üdvrivalgás tört ki.

- Nagyszerű vagy, kölyök, ez igen! - kiáltozta Tony lelkesen. 

- Hát ez tényleg nem semmi, gratulálok! - dícsérte meg apu is.

- Mindig is tudtam, hogy nagy jövő vár rád Peter! Baromi ügyes vagy! - fejezte ki az örömét apa is. - Na de te, Brooke? Mi lesz? Yale? Brown? NYU? Esetleg Oxford?

- Vagy Roxfort? - szellemeskedett Tony, mire apu felnevetett.

- Értettem ezt az utalást!

- A-a! - ráztam a fejem vigyorogva. - Sokkal jobb!

- Harvard? - csillantak fel apu szemei.

- Oda be sem adtam! - ráztam meg a fejem. - Egyéb tipp?

Ám mindhárman rettenetesen tanácstalannak tűntek. Ideje volt azt a bombát még erőteljesebben robbantani.

- Akkor dobpergést kérek! - jelentettem ki fennhangon, valójában csak képletesen, de Peter így is megadta a módját és az ujjaival rohamtempóban kezdett el dobolni az asztalon.

- Brooke, ne húzd már tovább az agyunkat! - türelmetlenkedett Tony. - Mondd már! 

Egy pillanatra Peterre néztem, aki csak vigyorogva tekintett vissza rám. Ő már tudta, hogy hová fogok jelentkezni és alig várta, hogy végre a többiek arcát is láthassa.

- A választott egyetemem nem más mint... az MIT! - húztam elő a zsebemben rejtegetett válaszlevelet, melyen fekete-fehéren az a tény szerepelt, hogy felvettek. Mindvégig ez volt a célom és sikerült!

Természetesen hatalmas üdvrivalgás fogadta a szavaimat. Mindenki teljesen kitért a hitéből, főként Tony, aki nagyon is jól ismerte ezt a helyet.

- Istenem, annyira büszkék vagyunk rád! - kiáltották apuék.

- Hát még én! - fogta a fejét Tony, még mindig kábultan. - A nyomdokaimba lépsz!

- Á, csak félig! - legyintettem, hiszen teljesen más szakirányt választottam. A lelkemet a pszichológiának szenteltem, aminek köze sem volt Tony vagy akár Saltzman (akit még mindig képtelen voltam az apámnak hívni) tanulmányaihoz, de az, hogy ugyanannak az egyetemnek a folyosóját készültem rónni, amit ők is, bizonyosan igaz volt. És hát követtem Lexie tanácsát is a lelki terapeutaság kapcsán. Ha már értettem valamihez, érdemes volt kimaxolnom azt.

- Szuper leszel, ebben teljes mértékben biztos vagyok! - lelkendezett Tony, hatalmasakat bólogatva. - Mindketten szuperek lesztek és fényes jövő vár majd rátok!

- Awww, úgy megölelnélek most benneteket! - mondtam elérzékenyülve, majd Peter keze után nyúltam, hogy legalább az ő érintését érezni tudjam. - Tony bácsi, tiszta lelki beszédet tartasz itt nekünk, ez olyan szokatlan és egyéni tőled!

- Hát mindjárt visszaszívom, kis hálátlanok! - figyelmeztetett bennünket, de szórakozott ábrázatát egyikünk sem tudta komolyan venni.

Hát ez voltam én. Brooklyn Barnes-Rogers, a hétköznapi lány. Nem volt többé félelmetes, földöntúli szupererőm, sem leküzdésre váró akadályaim. Csak én voltam, a lány, akinek volt igazi családja, egy felülmúlhatatlan szerelme, nagyszerű barátai és a jövő tárt kapukkal várta őt. Azt hiszem, a szívem mélyén mindig is ennyit szerettem volna: átlagos lenni, megélni a mindennapok apró csodáit, olyan emberek társaságában, akit szerettem.

És ez most végre valahára megtörtént.

Életem kalandja csak most kezdődött el igazán.