Captured in your web {Spider-Man ff-hun}

59.-Crossover rész

- Szerintem a Buckingham-palota fele annyira sem impozáns, mint ez a hely! - magyarázta nekem csillogó szemekkel Peter, amint a ceremónia után mindenki helyet foglalt az asztaloknál. A kis Magni imádnivaló volt, a szülők gyönyörűek, a keresztszülők - azaz Loki meg Lexie - pedig rettenetesen aranyosak, utóbbin jót is derültünk Peterrel, mivel látszott rajta néha, hogy halványlila gőze sincs arról, pontosan mi is történik körülötte. Persze a figyelmet elterelték róla egyéb bakik is, de azokat nem is érdemes említeni. Jól éreztük magunkat és ez volt a lényeg.

- Hát az biztos - értettem egyet vele. - Ennyi arany mint Asgardban, az egész világon nem létezik! 

Peter jót derült a válaszomon, majd szippantott egyet az italából. Őszintén szólva fogalmunk sem volt, hogy mivel itattak minket, de valamiféle meggyízű löttyöt töltöttek a poharunkba, ami rettenetesen finom volt, így csak kedvünkre nyakaltunk belőle. 

- Na hogy van a kedvenc párosom? - Összerezzentem, amint egy váratlan, ám ismerős hang szólalt meg a hátam mögül.

- Mr. Loki, Miss Lexie! - lelkendezett Peter, így végre én is megfordultam, mosolyogva odabiccenteni a két jövevénynek. Lexie varázslatosan festett a bokáig érő, spagettipántos, selyemhatású ruhájában, s maga Loki is igencsak kitett magáért, hiszen ő maga is díszesen festett a nő mellett, akit mindennél jobban szeretett. Megnyugtatott a tény, hogy egyértelmű volt, sikerült kibékülniük.

- Hogy tetszik Asgard? - intézte a kérdést Lexie Peter felé, aki természetesen alig várta, hogy lelkesen választ adhasson neki. Jó volt azt látni, hogy ennyire beleélte magát az eseményekbe.

- Lenyűgöző! Éppen olyan pompás, előkelő és fennséges, amilyennek elképzeltem! - Válasza kuncogásra késztetett, s nem tudtam megállni, hogy ne tegyek hozzá egy igencsak vicces incidenst.

- Petert különösen lenyűgözte az a gumicukor-automata, bár szó ami szó, azért újra is tölthetnétek, mert rettenetesen szomorúak voltunk, hogy egyetlen csomaggal sem tudtunk venni! - biggyesztettem le az ajkam, tettetett szomorúsággal, mire a mellettem ülő Peter csak szégyenlősen rázta a fejét.

- Ez igazán nem a mi hibánk! - lépett védekező üzemmódba Lexie, majd közelebb hajolt és suttogva folytatta. - Odin kilopta és felfalta az összeset!

Míg Petert látszólag meglepődött a magyarázaton, addig engem ösztönösen elkapott a nevethetnék. Tudtam, hogy Lexie és Odin - vagy ahogy ő hívta: a vén fószer - nem ápoltak valami kellemes és harmónikus kapcsolatot, így a lány minden lehetőséget megragadott arra, hogy viccelődhessen vele. Aztán maga Peter is becsatlakozott a nevetőrohamba, ami körülbelül addig a másodpercig tartott, ameddig hirtelen meg nem éreztem a gyomromat összeszorulni és az ujjaimat vadul remegni. Azonnal Lexie felé fordultam, s bár próbáltam elrejteni, hogy baj van, tudtam, hogy ebben nem járhattam sikerrel.

- Van erre mosdó? - kérdeztem a nőtől.

- Persze, kikísérlek! - bólintott azonnal, s tudtam, hogy rögtön vette is a lapot ezzel, mert Lokihoz szólt hozzá legközelebb. - Beszélgess addig Peterrel, szerintem bőven akad témátok! - kacsintott rá, s segített engem kivonszolni egészen a mosdóig, hiszen már a lábam is rettenetesen remegett, amikor végre beértem és a mosdókagyló szélét markolászva a tükörképembe bámultam. A mosdó fényei egy pillanatra pislákolni kezdtek körülöttem, így be kellett hunynom a szemem, hogy le tudjam csillapítani a szívverésemet. Így ment ez, amióta hazatértem Kanadából. Néha előjött egy-egy rohamom, amit hatalmas koncentráció árán, de sikerült valahogy mindig megfékeznem. Ez ezúttal is így történt, s amint percekkel később már kint álltam az erkélyen Lexievel, úgy éreztem, tartozom neki egy minimális magyarázattal.