Captured in your web {Spider-Man ff-hun}

31.

Nem eszméltem fel egyből.

Akkor éreztem, hogy változás van, amikor Tony kiáltásait hallottam az ablak elől. Petert utasította, hogy kettő perce van felvenni a ruháját és elvinni a helyszínről engem, egyenesen Rhodey házába, de csak akkor, ha biztos benne, hogy nem követ minket senki. 

Amint befejezte a mondatát, Peter már ki is vonszolt engem a szobából, s akkor tőrt ripityára az ablak is, ugyanis egy robot dübörgött be rajta, amelyet Tony próbált visszatartani.

Nem bírtam ép ésszel gondolkodni. 

Könnyek záporoztak le végig az arcomon és nem tudtam felfogni azt, ami körülöttem történik. De Peter helyettem is cselekedett, s csak akkor ocsúdtam fel, amikor az ölébe kapott és egyszerűen kiugrott velem az ablakon. 

Szorosan fogott, nem eshettem le, de ettől nem is féltem. Próbáltam megnyugtatni magam, de nem sikerült. Túl sok minden kavargott bennem egyszerre és túl sok minden történt ahhoz, hogy ilyen rövid idő alatt képes legyek megnyugodni, így mást nem tehettem, mint szorosan Peterbe kapaszkodni és várni, hogy mihamarabb földet érjünk. 

Szerencsére Rhodey nem lakott olyan messze és senki sem követett minket, így én és Peter mindenféle probléma nélkül eljutottunk hozzá. De amint a lábunk talajt fogott, egyszerűen még mindig nem tudtam elengedni Petert, sőt, szorosabban hozzábújtam és ismét elkapott a sírógörcs. Ő sem engedett meg, karjait szorosan körém zárta és hagyta, hadd sírjam ki magam a vállán. 

Egy puszit nyomott a halántékomra és azt suttogta:

- Nem lesz semmi baj, Brooke. Mr. Starknak nem esik bántódása, ebben biztos vagyok! - próbált megnyugtatni. Kezével a hajamat kezdte el simogatni, én pedig lassan eleresztettem őt és letöröltem a könnyeimet. 

A következő pillanatban hallani lehetett, ahogyan Rhodey kilép a lakásából, mire én is megfordultam. Láttam, hogy a szemei elkerekednek.

- Tehát megtörtént - motyogta, majd leszaladt a lépcsőn és gyorsan beterelt minket a házba, majd kulcsra zárta az ajtót. - Tony? - kérdezte felénk fordulva. Peter válaszolt helyettem.

- Mr. Stark most próbál visszahárítani egy támadást a toronyban - válaszolta, mire Rhodey gondterhelten felsóhajtott, majd beinvitált minket a konyhájába, leültetett minket az asztalhoz és egy-egy bögre forró teát tett elénk.

Nagyon jól tudtam, hogy fel voltak készülve arra, hogy ez be fog következni. Arra, hogy Saltzman ismét támadni fog, nekem pedig menedékhelyre lesz szükségem. Azt is tudtam, hogy Saltzman csak arra várt, hogy megnézzem azokat a fájlokat és a robotot is azért küldte, hogy az magával vigyen engem hozzá. A dokumentumnak csak az első felét láttam. El sem merem képzelni micsoda borzalmak lehettek még benne.

Becsuktam a szememet, összeszorítottam az öklömet az asztal alatt és éreztem, ahogyan a kézfejemben lassan megfeszülnek az erek. A tenyerem izzadta szorongás miatt, de a szívverésem szerencsére kezdett helyreállni, ahogyan a légzésem is lelassult.

- Tudok mindenről - jelentettem ki hirtelen, majd kinyitottam a szememet és egyenesen az előttem ülő Rhodeyra néztem. Ő csak szomorúan nézett rám vissza, majd megvakarta az állát.

- Tony elmondta? - kérdezte, mire fél szemmel Peterre néztem, akin látszott, hogy majd' elsüllyed szégyenében. Tudtam, hogy önmagát hibáztatja ezért, pedig erről az egészről nem tehet. Én voltam az, aki mindenáron tudni akarta az igazat, annak ellenére, hogy ígéretet tettem a szüleimnek, hogy nem fogom tudni és bízom bennük. De felülkerekedett bennem a kíváncsiság és az idegesség. Csakis magamnak köszönhetek mindent. Már megint elszúrtam.