2.season-proluge

655 35 4
                                    

A nyár lassan telt.Unalmasan,fájdalmasan és szomorúan.Őszintén szólva,nektek szokott ilyen érzésetek lenni?Mármint,amikor semmihez sincsen kedvetek csak az egész nap ágyban fekvéshez,vagy például,zabálsz és tévézel.Most is ilyen érzésem van.Igaz csak holnaptól van suli,de akkor is.A nyáron kétszer láttam Őt.Egyszer a kocsiból máskor pedig a kávézóban.Mind a kétszer egy lánnyal volt.Barnás-szőkés haja derekáig ért.Igéző barna szemei csak úgy rikítottak.Apró teste,Louisnál is kisebb volt.Louis,Louis,Louis.
Felejthetetlen név.Miért gondolok rá?Most komolyan,félek ettől az évtől.Minden nap látom.Minden nap látom,ahogy ajkai mosolyra húzódnak,látom apró testét elhaladni a folyosón,látok mindent.Nem akarom.Nem akarom azt hogy lássa;hogyan szenvedek.Valószínüleg jól tudja,hogy mit érzek.Mindketten elcsesztük.Nehéz a szerelem.Még csak gyerekek vagyunk.Nem értünk semmit.De egyszer felnövünk.Olyanok leszünk mint őseink,sőt,már most olyanok vagyunk.

Fejemben minden össze-vissza kavarodott.Hol Louis,hol más.Anya is furcsa mostanában.Ő is kevesebbet törödik velem.De miért?Tudom nem igazán sokat beszélek vele,de,akkor is.Egy anyának a feladata az,hogy a gyermekére odafigyeljen.Rám.Nagyon sokat gondolkoztam.Volt hogy nem ettem,nem ittam,csak feküdtem és gondolkoztam.Összeszedtem minden erőmet,és bementem a fürdőbe.A hajam majdnem elérte a vállamat,vagyis kb. 6 centi hiányzott.A szemem alatt sötét karikák ragyogtak.Vékonynak is tűntem.Úgy néztem ki mint egy csöves.

Levettem a ruháimat,és a zuhanyrósa alá álltam.Hagytam,hogy a forró víz végig folyon testemen.Eszembe jutott valami.

-The send me away to find them a fortune
A chest filled with diamonds and gold
The house was awake
With shadows and monsters
The hallways they echoed and groaned

I sat alone, in bed 'til the morning
I'm crying, "They're coming for me"
And I tried to hold these secrets inside me
My mind's like a deadly disease

I'm bigger than my body
I'm colder than this home
I'm meaner than my demons
I'm bigger than these bones

And all the kids cried out,
"Please stop, you're scaring me"
I can't help this awful energy
Goddamn right, you should be scared of me
Who is in control?

I paced around for hours, I'm empty
I jumped at the slightest of sounds
And I couldn't stand the person inside me
I turned all the mirrors around

I'm bigger than my body
I'm colder than this home
I'm meaner than my demons
I'm bigger than these bones

And all the kids cried out,
"Please stop, you're scaring me"
I can't help this awful energy
Goddamn right, you should be scared of me
Who is in control?

I'm well acquainted
With villains that live in my bed
They beg me to write them
So they'll never die when I'm dead

And I've grown familiar
With villains that live in my head
They beg me to write them
So I'll never die when I'm dead

I'm bigger than my body
I'm colder than this home
I'm meaner than my demons
I'm bigger than these bones

And all the kids cried out,
"Please stop, you're scaring me"
I can't help this awful energy
Goddamn right, you should be scared of me
Who is in control?
Who is in control?
Who is in control?-énekeltem ezt a dalt.Nagyon fülbemászó.Ahogy énekeltem,észrevettem hogy a hangom is rekedtesebb lett.

Megtörtölköztem,felöltöztem,és vissza mentem a szobámba,majd lefeküdtem az ágyra.

Hallottam a csengő viszhangzását a házon végig menni.Azt hiszem Kendall.Igen volt hogy a nyáron felkeresett párszor,de minding elzavartam.Vagyis kivétel egy alkalom.Akkor jól elbeszélgettünk.
Elmeséltem neki a bajom,meg hogy miért jöttem össze vele.Nem sértődött meg,vagy undorodott tőlem hogy én meleg voltam...vagyis,lehet hogy még az vagyok,de végighallgatott.Nem tudom,mindegy.Megértette hogy vele csak felejteni akartam és semmi több.Azt mondta "Felejteni muszáj".És igaza volt.De nekem ez a felejtés nem ment.

Gondolatmeneteimből halk beszédfoszlányok zavartak ki,amik az ajtó mögül jöttek.Ha jól hallottam akkor,egy fiú és egy női hang hallatszott.Amint ez a mondat végigment a fejemben,Niall lépett be,mögötte anya sietett el.De még volt valaki,csak nem mutatta magát.

-Szia.-csukta be maga után a résnyire nyitott ajtót.Mondom hogy van ott valaki.

-Szia.-suttogtam,majd leült mellém az ágyra.

-Hogy vagy?-kérdezte,amit egy vállrántással válaszoltam.

-Oké...Öhm,alig beszéltünk,mesélj mi a helyzet.

***Louis szemszöge***

Nos igen.Nagyon hiányzott Harry.Ezért is döntöttem úgy Niallel hogy elmegyek hozzá.A terv az volt hogy Niall bemegy Harryhez,és én addig az ajtó előtt állok és hallgatom a beszélgetésüket,de nem találkozhatok vele.Még nem.Bárcsak bemehetnék,és látnám a göndör fürtjeit,a zöld szemét,mindenét.Sajnos tudtam mit érez.Szenved.Hallottam hogy a nyáron volt barátnője,de nem sokáig.Nekem is volt,Camilla.
Barnás-szőkés haja derekáig ért.Igéző barna szemei voltak.És sokkal kisebb volt nálam.Nagyon kedves és aranyos lány volt.De nem minden tart örökké.Szakításunk oka én voltam.Keveset foglalkoztam vele,és volt hogy melegebb tájra küldtem.Felment benne a pumpa és otthagyott.Sokat ittam,buliztam,és rászoktam a cigire,és volt hogy néha drogoztam.Csakis Harryre gondoltam.Miért voltam ennyire hülye?De most itt vagyok.Vajon mit szól hozzám?Elküld?Megbocsájt?Nem tudom.

Fülemet szorosabban tapasztottam az ajtóhoz,hogy halljam miről beszélnek.

-Niall kérlek hagy békén.Nem mész semmire.-hallottam Harry ellenkező hangját.

-Kérlek had segítsek!Alig beszéltél valakivel.Anyukádra se voltál kíváncsi,pedig neki mindent elmondasz!Miért csinálod ezt?-könyörhött neki Niall.

-Na most jól figyelj!Te akartad hogy fejezzem be Louisval,és kezdjek új életet heteroként!Te nem kerestél a nyáron,és én mégis számítottam rád.Hívtalak,nem vetted fel,írtam,meg se nézted,átmentem hozzád,nem voltál otthon!Mond,mit akarsz?-Harry hangja egyre hangosabb lett,amit csodáltam.Eddig alig lehetett hallani a hangját most meg.De állj!Niall mondta neki hogy kezdjen új életet heteroként!És én erről miért nem tudtam?

Az ajtó hirtelen kicsapódott,a fejemnek ütközött,és én a földön landoltam.

-Louis?-minden elsötétült.

___________________________________
Hello everyone!Meghoztam a második évad prológusát!!!Sokat gondolkodtam hogyan rakjam össze az ihletemet.De itt van!És elértük az 5K-t!Juhhé!!!Nem hiszek a szememnek.Amikor hazaértem a kirándulásról,egyből a wattpadon lógtam és ez fogadott!Köszönöm!!Remélem tetszik!Hagyatok nyomot!

Vixy ♥ xx

Vad Vágyaink L.SWhere stories live. Discover now