Vad Vágyaink L.S

2.season-part 7

Türelmetlen voltam. Itt ülök és várom hogy mikor megyek be Louishoz. Most vizsgálaton van. Most jöttem csak rá milyen régen csináltuk AZT. Te jó ég, mintha ezer éve lett volna. Még egymáshoz sem értünk ÚGY. Hogy is gondolhatok most ilyenekre? Jézusom ez a legutolsó amit megtennénk ezután a szörnyű dolog után. Teljesen a gondolataiba merülhettem, hisz azt sem vettem észre hogy egy nővér aprócska kezeit lengeti arcom előtt.

-Mr. Styles?- csilingelő hangja jutott fülembe. Elmosolydtam ezzel jelezve hogy minden rendben.

-Mr. Tomlinsont mostmár látogathatja.-nem kellett kétszer mondania, villám sebességel pattantam fel s mentem be.

Louis békésen az ágyán feküdt. Szemei csukva voltak, viszont nem aludt. Leültem az ágya szélére, s megsimogattam karját.

-Hideg a kezed.- nyitotta ki elbűvölően kék íriszeit. Kezemet rögtön elhúztam.

-Jól vagy Louis? Kérlek ne csinálj ilyet soha többet! Oké?-könnyeim ismét folyni kezdtek. Louis hüvelykujjával letörölte az éppen lefolyó könnyem.

-Rendben.-bólintott egy aprót.

-Megígéred?-kérdeztem halkan.

-Megigérem szerelmem.-fűzte össze ujjainkat. Szorosan megöleltem. Persze vigyázva a különböző drótokra amiket rá szereltek. Államnál fogva emelte fel fejem, ezzel arra kényszerítve, nézzek mélyen a kék szemeibe.

Lassan közeledett s végül birtokba vette ajkaimat. Szívem egyből forróságot érzet, ahogy a bőröm is. Régen volt ilyen tökéletes csók kettőnk között.

-Szeretlek.- suttogtam elválva egy pillanatra.

-Szeretlek.-

Besötétedett. Ma egész nap itt voltam Louisnál.

-Maradj velem.-húzogatta a pólómat, és nyafogós hangja volt mint egy kisgyereknek.

-Maradok.-ma csak egy nővér jött be, Louist kivizsgálni.

Elaludt. Régen láttam ilyen békésen aludni. Istenem minden olyan régen történt, mégis mintha tegnap lett volna.A hold fénye rávilágítást tett arcára. Arra a gyönyörű arcára, amit annyira imádok. Most elképzeltem, mi lenne ha még a szemei is ki lennének nyitva. Még kékebb lenne. Te jó ég, mennyire beleszerettem.

Mintha hallotta volna gondolatmenetem szemeiről szóló részét, kinyitotta őket. Csak egy pilkanatra, hogy ellenőrizze itt vagyok-e még. Az elájulás szélén voltam.El sem tudnám mondani hogy mennyire gyönyörű volt.

Lassan bújtam hozzá, vigyázva nehogy valamelyik kis drót szerűséget lerántsam róla. Egyik karommal átöleltem, megsimítottam arcát, s egycsókot leheltem ajkaira. Azok is mennyire puhák voltak. Apránként ért el az álomvilág,végül teljesen magába kerített.

Reggel lágy simogatást éreztem arcomon, s apró csókokat nyakamon.

-Louis.-suttogtam álmosan, és tudtam minden apró csók és simogatás tőle származik.

-Jó reggelt.-arcomra kaptam egy lágy csókot, s egyédes mosolyt láttam.

-Valaki nagyon boldog.-kuncogtam fel.

-Igen mert már csak pár vizsgálat és kiengednek.-mosolygott tovább. Fehér fogai csillogtak a hajnali fényben. A felkelő nap pont rá világított.

-Pontosan mikor?-haját simogattam. (simogatós reggel xD szerk.)

-Három nap.-hirtelen a mellkasomra dőlt, és nagyot sóhajtott.

-Naa azt még kibírod.-kócoltam össze ze puha haját. Erre felemelte fejét és szigorúan nézett rám. Ráült a csípőmre és lefogta a kezeimet.

-Styles ha ezt mégegyszer megmered...-kiszabadultam szorításából, és mégjobban összekócoltam.

-Csinálni.-azért befejezte a mondani valóját.

-Mi lesz?-mókásan felvontam bal szemöldököm, és egy félmosolyt is hozzácsatoltam.

-Itt helyben megbaszlak.-suttogta mire bennem a vér is megfagyott. Nagyokat pislogtam mint aki nem érti. De pontosan értettem, és valószínűleg csak viccelt.

-Nem vicceltem.-gondolatolvasó. Mást nem tudok elképzelni. Komoly tekintete mögött látszott a viccelődés. Mégse gondolta komolyan.

-Örülök hogy ilyen jó kedved van.-mosolyodtam el halványan, elterelve a kínos pillanatot.

-Csakis neked köszönhettem.-hajolt le egy apró csókra.

Az egész napot hülyeségekkel töltöttük el. Ismét mesélni kezdtünk a múltról, bár megfogadtunk hogy lezárjuk. Louis mesélt az első tinédzseri fellángokásáról. Mikor az anyukájával nagyon összeveszett egy apró dolog miatt, és megszökött végül az erdőben éjszakázott. Szerencséjére nyár volt, és azt mondta jobb a szabad eget nézni, ami tele van csillagokkal, mint a semmit mondó fehér plafont.

-Hogy érded hogy semmit mondó plafon? A csillagok mondtak valamit?-nevettem fel egy pillanatra.

-Igen. A csillagok állásai meséltek. Egy történétet egy kisfiúról.-nevetséges volt amit mondott, de ha valaki komolyan veszi, az megérti.

-Elmeséled?-feküdtem le mellkasára, s a hajamat kezdte el piszkálni.

-Persze. Amikor lefeküdtem a fűbe, és néztem azokat a bizonyos csillagokat, amiket tanulmányoztam. Láttam a Kis Göncölt, és egyebeket. De ahogy teljesen elbambultam láttam egy kisfiút. Boldog volt. Ezt a kisfiút Henrynek hívták. Volt egy barátja, Loan, akivel mindent megosztott. Elválaszthatatlanok voltak. Mint két kötél egy végtelen csomóban. Amit se elvágni, se elégetni, és se kicsomózni nem lehetett. Henrynek meghalt az apukája aki egyedül nevelte. Henry csak hat éves volt, és Loan amilyen kedves addig nyúzta az anyukáját, míg magukhoz nem vették. Loan nem akarta hogy Henry árvaházba kerüljön, és soha többet ne láthassák egymást. Egyszer egy végzetes napon, Loan rákos lett. De nagyon. Az orvosok nem tudták meggyógyítani. Henry nagyon aggódott. Egyszer kérték hogy Loannek adjanak vért. Az egész családja adott, és mondták hogy ez nem elég. Végül Henry felajánlotta a saját vérét. Az orvosok tétováztak, hisz Henry mégis csak hat éves volt. Henry addig harcolt míg el nem fogadták a kérését. Henry annyi vért adott hogy nagyon legyengült. Loan teljesen felépült de Henry annál rosszabul érezte magát. Aztán egy napon Henry meghalt. Okos gyerek volt. Előtte állt az élet. Felajánlotta majdnem az összes vérét a legjobb barátjának, hogy megmentse őt.Vége.-a sírás határán voltam.

-És hol volt Henry anyukája?-értetlenül tettem fel a kérdést.

-Nem tudom. A csillagok csak ennyit meséltek.

-Bárcsak minden mese szép lenne.-

-A legtöbb mese szép.-

-Mi van ha ez a mese tényleg megtörtént?-ráncoltam a homlokon és elgondolkoztam.

-Az nagyon szomorú lenne.-sóhajtott Louis.

-Ilyen kegyetlen az élet. Csoda hogy te túlélted.-felültem és Louis szemeibe néztem.

-Igen csoda. De anya nem.- rázta a fejét szomorúan.

-Louis anyukád büszke volt rád-

-És én is rá.- vágott a szavamba.

_______________________________________
Hii!! Hát huh ezt is megirtam 😂 Mit szóltok hozzá? Igazából már a jobb csuklóm nagyon fáj a sok írástól de kibírom. Először nehézkesen írtam meg ezt a részt, szerintem látszik is, de utána egyre jobban belejöttem 😁 És meséljetek hogy vagytok? Hogy telik eddig a hétvége? Vote komi babes ❤

Vixy ♥ xx