A tollat csattogtatva néztem a fehér lapot, karommal a fejemet támasztottam és gondolkoztam hogy mit kéne anyának venni szülinapjára.Holnapra.
Louis az asztal másik felén ugyan ezt tette. Lottie se maradt ki a mókából, mert ő a kanapén törte a fejét.
Mikor már egy óra gondolkodás után meguntam a dolgot, lecsaptam az asztalra a tollat, és a bal tenyeremet, amin a fejemet támasztottam. A két testvér összereztent, én pedig felálltam a szék amin ültem az sikeresen felborult.
-Nincs semmi öltetem mit vegyünk anyának.- járkáltam föl-alá a konyhában.
-Detto.- szólalt meg egyszerre Louis és Lottie. Sóhajtozva néztem körbe a konyhába hátha eszembe jut valami.
A tegnap délutáni eseményeket elfelejtettem. Már Louisval féltünk kimenni a tengerpartra. Ez nem Csodaország ahol én lennék Alice. Ez a kő kemény pokol.
-Megvan. Anya imádja a porcelán babákat.-ugrott be az ötlet.
-És olyat hol vegyünk?- nyüglődött Lottie.
-Rendelünk.- jött oda Louis a laptoppal együtt. A dohányzó asztalt körbe ültük és találgattuk melyik baba lenne a megfelelő.
Három óra válogatás után megtaláltuk a Tekla nevezetű asszem orosz porcelán babát. Lágy arcfestés, piroskás orca, hosszú szempillák, és a ruha mint egy 1800-as évek beli gazdag lány. Lágy barna egybe ruha, derekán sötétebb barna szalag, magas szárú barba bőr csizma, kis fonott kosár, a kalap is barna ami elfedi a szőke loknik felét. Aranyos kinézete bárkit elcsábít, főleg azokat akik rajonganak az ilyenekért. Anyukám.
A rendelést leadtuk már csak várnunk kell. Anya szülinapja holnap lesz. Kíváncsi vagyok Gemma mit tervel ki.
Egy óra múlva meg is érkezik a csomagunk. A biztonság kedvéért kibontottuk. Mindnene meg volt amit a leírásban olvastunk. Az ártaltan arc pontos festése mint a képen, az öltözég, a kosárka, és a törékeny test.
A csomagolás tetejére masnit is kötöttünk. Már csak a torta és a rendrakás maradt, na meg persze a pár barát. Linda, anya legjobb barátnője, Melanie néni, a kereszt anyukám. Edward bácsi anyukám testvére. És persze Niall akit olyan régen láttam.
Kocsival mentem el egyedül a cukrázdába, a tortáért. Az nem rendeltük meg előre mert már készen ott szokott állni a vevők számára, hogy jó sok pénzért megvehessék. Én a spórolt pénzemből veszem meg a kiválasztott tortát. Csak nem lesz semmi baja holnapog a hűtőben.
Hosszú percekig nézegetem a hűtőben lévő finom tortákat amik arra várnak hogy megvegyem őket és meg egyem.
-Segíthetek uram?- jött oda egy fiatal ott dolgozó, lány. Karcsú alkata ráolvadt a fehét blúzra, magasított fekete ceruza szoknyában, csípője tünt ki a férfiak számára, akik csorgó nyállal rohangálnak oda hozzá, és próbálnak kedvesek lenni, de nem sikerül.
-Öhm igen, anyukámnak szeretnék tortát venni.- kínos.
-Ajánlom a Málnás Sacher tortánkat. Francia recept alapján készült.- mutatott, a csoki öntettel bevont kerek tortára, aminek közepén egy csoki szív, és egy darab málna hevert. A torta szélén mogyoró darabkák voltak szétszórva. Jól nézett ki, viszont az ára nem annyira.
Egy tortás dobozzal sétáltam a parkolóba, amiben a torta hevert.
A piros lámpánál megcsörren a telefonom. A Bluetooth (ami a kocsiba van), csatlakoztatva van a telefonomhoz. Elveszem a telefonomat az anyós ülésről felvettem. Nem néztem meg ki az, de az édes hangból egyből meg lágyult a szivem.
YOU ARE READING
Vad Vágyaink L.S
RomanceLarry Stylinson Ha érdekel,akkor jó olvasást kívánok!♥ -Vixy 20. helyezés Larry Stylinson néven: 2021/01/28