2.season-part 20

284 19 2
                                    

- HARREEH! - üvöltött a fürdőbe Louis a nappaliból.

- TESSÉK? -

-VAN VALAMI KAJA? -

- NEM TUDOM. Csináljak valamit? - utolsó kérdésemre kimentem a nappaliba, bár úgy is végeztem a fürdő kitakarításával.

- Jó lenne - puszilta meg az arcom.

- A konyha még nincs igazán kész - mentem az említett helységbe.

- Vagy valami hideg is jó -

- Csinálok neked szendvicset - hintettem lágy csókot ajkaira. Miközben csináltam a szendvicset, Louis itt-ott takarítgatott a konyhában. - A nappali kész? - nyújtottam felé a papírtányért amit hoztunk, majd a magamnak csinált szendvicset elkezdtem enni.

- Igen. A fürdő hogy áll? -

- Készen. Miután megettük mehetnénk fürdeni - felpillantottam az órára ami valószínűleg rosszul járt, mert már évek óta nem állította át senki. Szóval farzsebemből kikaptam a telefonom és megnéztem az időt. - Fél kilenc. Van időnk -

- Oké. Szerintem a konyhát is hagyjuk holnapra. Ma pihentünk hogy könnyebb legyen takarítani - mosolyodott el lágyan, és ajkaimra hajolt. Belefulladtam csókja hullámaiba amik elsülyesztettek. Kezeit felvezette nyakam köré, míg az egyém a derekára fonódott.

Kiszálltunk a fürdőkádból és felvettük a pizsamáinkat. A nappaliva érve kellemes látvány fogadott. Az a halvány romantikus égősor volt felakasztva a tévé szekrényre. Szerintem Louis hozta.

- Ez mi? - mosolyogva mutattam az eddig fejemben járkáló tárgyra.

- Gondoltam feldobhatnánk az estét - vigyorodott el perverzen és megcsókolt. Gyengéden tettem le a kihúzható kanapéra ami gondosan volt megágyazva. Csókunkat senki és semmi nem tudta volna megszakítani olyan mély és érzelemmel teli volt. Lágyan az ajkába haraptam míg ő rólam vette le a pizsama nadrágot. Fordított a helyzetünkön s én kerültem alá. Mellmasomtól lefele csókokat hintett egészen a tagomig. Mikor leért arcát nem láttam mert a gyönyör magávar ragadott ahogy ajka rajtam munkálkodott.

**
Reggel békés napsütésre és madárcsicsergésre keltem. Louis segge az égnek állt miközben aludt. Felültem és mellkasomról a takaró lecsúszott ezzel mutatva csupasz felsőtestem. Nyújtózkodtam egy sort majd a takarót Louisra ráteríve kimásztam az ágyból. Csoszogva indultam a fürdő felé. Miután elvégeztem a dolgom a konyhába tartottam kávéért. De sajnos rá kellett jönnöm, hogy nincs kávéfőző se kávé. Morogva mentem vissza a nappaliba. Louis ébredezett és miután kinyitotta a szemeit rám is emelte azokat, és aranyos mosoly jelent meg arcán.

-  Nincs kávé - morogtam hangosan. Louis lágyabban elmosolyodott.

- Ezért iszom inkább teát. Azt csak tudunk csinálni - nyelvemet kinyújtva mentem vissza a konyhába de már Lou társaságával.

Louis bánatára nem volt még tea sem. Se vízforraló se semmi. Csoda hogy gyertya helyett normális villanykörték vannak, és nem a kútból kell vizet engednünk stb. Az idő múlásával valamelyest modernizálódott a ház. Belülről legalábbis.

- Menjünk boltba. Nézzünk körbe a városba, mert még sose voltam Holmes Chapel-be - ajánlotta fel Louis.

- Én itt születtem - mosolyogva nyomtam egy puszit az arcára, és mentünk lészülődni. Miután készen lettünk a kulcsokkal babrálva bezártam az ajtót és beültünk az éjfekete Range Roverbe. - Ha van kedved, lemehetnénk csónakázni a tóra - mielőtt még jobban csillogott volna Lou szeme folytattam: - Persze munka után - mosolyogva tértem rá a főútra. A rádió átváltott James Bay Hold back the River számára. Imádtam ezt a zenét.

Vad Vágyaink L.SWhere stories live. Discover now