Vad Vágyaink L.S

2.season-part 14

***
Anyának szerencsére semmi baja se volt, csak az alkohol kicsit elvette az eszét. Éppen Louisval ültünk, amikor egy gondolat egyemesen belevágódott a fejembe.

-Lou, mi lenne ha egy hétre elmennénk nyaralni? Csak úgy itthagyni mindent, és mindenkit. Titokban, kettesben - szerelmem furcsán nézett rám.

- Benne vagyok. - bólintott egyetértően.

Két nap után, a bőröndünkbe pakoltunk. Liverpoolba készültünk. Louis egyik barátja ott lakik, és tőle kölcsönöztük ki az egyik házát. Három hónapra megyünk oda, úgy hogy senki se tud majd róla. Mintha nem is léteznénk. Eltününk a világ problémái elől. Gemma örök múlt, Jay szívek ketrecében lakozó harcosa. Dave a pokol halandója. Csak mi ketten maradunk. Ketten a szerelem árnyékában.

Teli tankkal induktunk neki hétfő hajnali fél kettőkor. Nem voltunk álmosak. Vagyis én nem. Louisra néztem aki mostanában furcsán viselkedik. Nem is tudom, de valahogy érezni hogy kiszeretett belőlem. Valahogy látom hogy próbál elsőpörni. De akkor nem egyezett volna bele ebbe az utazásba.

Elaludt. Volt időm gondolkodni. Mostanában nem igazán az a beszédes típus. Csöndbe maradt. Eddig mindig kereste a témát. Valamiről mindig beszélni akart, ha az teljesen érdektelen is volt. És most. Alig szól hozzám.

Látásom homályosodni kezdett. Én teljes szívemből szeretem Őt. És Ő engem? Azt éreztem hogy szívem facsarják. Kifacsarják belőle az életet. De mostmár nincs visszaút. Csak a kijárat.

Liverpool ismeretlen utcáit fürkésztem a hajnali napsütésben rózsaszínes égbolt, ami számomra a második legszebb látvány. Az első Louis volt. Füleimbe a fülhallgató. A zene nyugtató volt, de a szövege egy része az én helyzetemet adta át.

*You say there's nothing left to fight for
Cause this feels like too much
Your heart is too afraid to want more
Of the pain you're left to touch
You only win if you don't give up
Cause love is war and war is love.*

Énekeltem volna, de nem akartam Louist felébreszteni. A könnyek ismét a szemembe szöktek. Ebből nem lesz jó vége. Ebből háború lesz. A szerelem háború. Döntést kell hoznom. De nem is nekem. Nekünk. Ez sajnos közös döntés. Pedig már elterveztem a jövőm Louisval, amit persze nem szabadott volna. Hogy miért? Mert úgy se az történne. Én sose merek előretervezni. De mivel a szerelem ennyire elvette az eszem, ezért meg tettem. A vörös tégla építésű családi ház állt mellettem. Sóhajtottam, leállítottam a motort, és lassan Louis combja után nyúltam és kicsit rázogattam.

-Louis. Ébresztő!- suttogtam. A kék íriszek lassan bújtak elő.

-Harry, van egy kérdésem.- sóhajtott és mélyen a szemembe nézett. Féltem a kérdéstől, és féltem a saját válaszomtól. A rémület mindkettőnk arcán pezsgett. Nyelt egy nagyot, és piros ajkait szólásra nyitotta. -Szeretsz még? Mert én úgy érzem hogy távolodunk egymástól. A tegnap előtt más volt. Ott éreztem hogy van remény. De amióta elindultunk egy cseppet se szóltunk egymáshoz. Jó persze a felét szinte végig aludtam, de...- nem hagytam hogy befejezze.

Ajkai után kaptam és birtoklóan csókoltam. Karjaimat szorosan derekára csavartam.

-Louis szeretlek és sose engedlek el. - sírtam.
***

Hirtelen felültem az ágyból és lihegtem. Rémálom. A szobámba sötét volt. Louis mellettem szuszogott. Nagyot sóhajtva döltem vissza a párnára, és jobb oldalamra fordultam, ahol a fehér fal szemezgetett velem.

Hátam mögött Louis szuszogott. Mikor aludhattam el? Az órát vizsgáltam, ami csak este nyolcat mutatott. Akkor délután elaludtam. Az emlékképek beugrottak és nem történt sok minden. Anya fáradt volt, és lefeküdt aludni. Mi a konyhába ügyködtünk, majd hosszas főzés után leültünk tévézni. Kártyajátékkal folytattuk, majd ezt is meguntuk és lefeküdtünk aludni úgy délután négy óra fele. Azóta aludtunk.