*-Valójában azt hogy megcsalsz egy lánnyal-pityeredtem el - Ugye sose tennél ilyet?*
-Soha a büdös életbe, még akkor se ha a tökömet is levágják- mondta komolyan de arra az ulotsó pár szóra egy kis mosolyt láttam szája szélén megvillani.
-Oké- mosolyodtam el én is.
Együtt mosogattunk, és nevettünk mintha az előbb semmi se történt volna. Louis a mosogató szivacsot az arcomba nyomta ezért is tiszha hab lettem.
-LOUIS!- kiálltottam fel mint egy hisztis kislány.
-HARRY!- ő is megismételte cselekvésem csak még nevetett is hozzá.
-Fúúj!-töröltem le egy papírtörlövel arcom azon részet ahol a hab volt.
-Ne harizz- csókolta meg szám a szélét.
-Nézzünk meg valamilyen filmet?-csókolt a hajamba.
-Most nem szeretnék- vontam vállat mintha nem lenne semmi.
-Menjünk sétálni-vetettem fel az ötletet. Jó idő van így szeptember elején. Még egy kicsit tombol a nyári időjárás s utána már jön az eső és a rossz idő.
A közeli parkba mentünk. Imádtam ide jönni. Suli után (ha persze jó idő volt)ide jöttem tanulni. Nem is gondolta volna senki, hogy sokkal békésebb egy parkban tanulni, mint a szoros lakásban. Négy fal közt. És itt, itt szabad teret kapok. Tényleg suli. Meg is feletkeztem róla és már mióta nem is járok be. Bár ez egy olyan iskola, ahol Online is elvégezheted tanulmányaid. Majd délután átiratkozom az online osztályba. Igen ezt így is lehet.
Louisval lefeküdtünk a fűbe s néztük az eget. A felhőket amik vándorolnak s különböző alakokat vesznek fel. Ha elengeded a képzeleted, akkor mindent megláthatsz benne. A még tartó nyári szellő fújta a hajunkat.
-Sose hittem volna hogy idájig eljutunk- szólalt meghirtelen Louis.
-Kik?-
-Hát mi. Sose hittem volna hogyha meglátlak, belédszeretek. Egy pillantás alatt megéreztem, hogy sose engednélek el. Akartalak. Harry mi túléltünk szinte mindent. Belegondolni is fáj hogy miket tettem. De tudom hogymár megbocsátottál és te is ugyan úgy szertetsz mint én téged. Már az a gondolat is fáj, mi lesz ha elhagyjuk egymást. Mi lesz velünk akkor Harry? - gondolatait hirtelen furcsának találtam, de van benne némi igazság.
-Fogalmam sincs mi lesz velünk Louis. De én nem akarlak elhagyni. És most mondom ezt, és lehet hogy holnapra eltűnünk a világ felszínéről. Életemben először érzem azt hogy tartozom valakihez. Hozzád Louis Tomlinson. Bármi történjen, soha nem felejtelek el. Te vagy az életemben a legelső és lehet hogy utolsó is, akit leginkább szeretek.- bámultam a kéken fénylő eget,amik Louis szemei színéhez hasonlítottak és ezeken a szavakon gondolkoztam amik magukba rántottak.
-Soha?- nézett mélyen a szemembe.
-Soha- suttogtam.
-Legyen egy közös szavunk- nézte tovább az eget Louis.
-Ezt hogy érted?-
-Minden szerelmes párnak,akik sohanem akarják elhagyni egymást, van egy szavuk. Például örökké. Azzal az egy szóval mondanak el egymásnak mindent.- vázolta le.
YOU ARE READING
Vad Vágyaink L.S
RomanceLarry Stylinson Ha érdekel,akkor jó olvasást kívánok!♥ -Vixy 20. helyezés Larry Stylinson néven: 2021/01/28