Ki ez a lány?

13. rész

Az a szünet felkavart. De még mennyire. Nem tudom mit értett Mike a megjegyzése alatt, de nem vall rá, hogy tisztelettel beszéljen mások előtt. Nem is nagyon tudtam mélyebben beleásni magamat a gondolkodásba, mert minden reményem szertefoszlott, amikor Lucy becsörtetett az osztályunk ajtaján és levágta magát Mike mellé. Beszélgettek és Lucy hangosan röhögött és látta mennyire ki vagyok készülve. Mert ő tudta.. szinte minden titkomat. És nagyon csúnyán kihasznált. Loláék próbàlgattak vígasztalni, de az esemény annyira felkavart (és, mert megtehettem), hogy otthagytam őket. Az egészet. Azzal nyugtatva magamat, hogy a varázsvilàg az én otthonom, ott vannak a barátaim. Ginny, Luna, Hermione és a srácok már biztosan várnak vissza. Mivel még hoppanálni nem tudtam (a hoppanàlás a varázslók és boszorkányok egyik zseniális közlekedési módja, a nagyterem előtt hallottam, amint valami szigorú varázslók magyaráznak egy rakás felsőbbévesnek) egyedül ballagtam haza a havazásban. Igen... sikerült elkapnom azt az időszakot, amikor még kis városomban is nagyon hideg van. Nem mentem egyenesen haza. Meg akartam látogatni a kedvenc helyemet (a Roxfort előtt ez volt). A helyet. 

Olyan volt, mint azelőtt tíz éve, amikor a szüleim először kivittek oda. Rengeteg időt töltöttem ott, nagyrészt magányosan. Igazából, a szüleimen és Sophie-n kívül senki sem tudott arról a helyről. Nem akartam kiteregetni a titkaimat, pláne nem azt a helyet, ahol senki sem zavar. 

Egy tóról van szó, igazából. A tó, magában nem is annyira, hanem a messzire elnyúló mezők, szántóföldek és sáncok sokasága. Az ősz volt (és most is az) a kedvenc évszakom. Ilyenkor nyílt meg számomra legjobban a természet, hiába, a tavaszt tartjuk az újjászületés évszakának. A millió szín, az avarillat, a mézédes, és savanykás szőlők, a must és mindennek az átélése fantasztikus érzés volt. 
Tèlen is szép volt, igaz, nem hullott annyi hó, mint máshol Londoban. Leültem a kedvenc fám alá, de nem sokáig, mert a "hó" egyből átáztatta a nadrágomat, meg amúgy sem akartam sokat ülni. Csak jól esett azon hónapok után újra érezni, hogy itthon vagyok.
Ránéztem az órára. Eléggé késő volt, ezért szedtem a sátorfámat és elindultam, hogy otthon együtt lehessek a családdal. Mert ez volt a lényege annak, hogy hazajöttem. A nyugalom kellett, az unalom... az a fajta unalom, amikor biztonságban érezzük magunkat és semmi sem hiányzik. Én ezt csak otthon tudom megkapni. Mert otthon minden kérdésre választ kapok, minden könnycseppemet letörlik és minden mosolyom szívből jön... ettől otthon az otthon és ettől nyugszik meg a lélek minden pontja.