Ki ez a lány?

22. rész

Az elkövetkezendő napokban sorra kaptam a részvéteket. Kaptam levelet a Mr és Mrs Weasleytől:

Drága Elizabeth!

Mérhetetlenül sajnáljuk a szüleid halálát! Bár, nem nagyon ismertük őket (Arthur is csak egyszer találkozott velük), de téged nagyon megszerettünk, úgyhogy meg vagyok győződve róla, hogy rendes emberek voltak! Ránk mindenben számíthatsz, kedvesem, Dumbledore elintézte, hogy nálunk lakjatok Sophieval (ő egyébként tündéri kislány!), már csak a ti megerősítésetekre várunk. Kérlek ezt írd meg levélben, hogy amennyiben itt szeretnétek lakni, minél előbb elkezdhetjük a szobák újra beosztását. Természetesen szorítunk helyet nektek, mivel Charlie és Bill (a két legidősebb fiunk) nem igazán alszanak itthon. Remélem mindened megvan és jól érzed magad a Roxfortban! Sophie nagyon jól érzi itt magát (legalábbis úgy látom) és mi nagyon megkedveltük! Olyan, mint a kicsi Ginny! Rendben, drágám, nem szaporítom a szót. Ha itt fogtok élni, ha nem, az Odú mindig az otthonotok lesz, az a biztos pont az életetekben, ahova bármikor visszatérhettek.

Sok szeretettel és nagy öleléssel,

Arthur és Molly Weasley

U.i.: Csomagoltam neked frissen sütött browniet (mugli édesség, tudom, de Arthur mindenképp meg szerette volna kóstolni), jó étvágyat hozzá, kedvesem.

De kaptam Lupin professzortól, a Sötét Varázslatok Kivédése tanáromtól, Hagrid pedig elhívott teázni. Ezért, amikor befejeztem minden órámat, felszaladtam a Griffendél klubhelyiségbe, hogy lerakjam a táskámat és az irányt a vadőr kunyhója felé vettem. A hó lassacskán olvadozni kezdett, de azért még így is majdnem bokáig érő volt. A Griffendéles sálamat feltekertem az orromig, a sapkám, pedig eltakarta az egész homlokomat. Így, csak a szemem látszott ki. A sűrű hótakarón apró lyukak látszódtak, mivel épp csak elállt az eső (köztudott, Angliában eléggé esős az időjárás).

A kunyhó közelébe érve megéreztem a Hagridféle sütiillatot. Ha valaki jól ismeri őt, akkor nem kell részleteznem. A kuckót, amit Hagrid épített nekem sűrűn borította a szalma. Hálás mosoly terült szét az arcomon, amikor arra gondoltam, hogy a vadőr megcsinálta nekem, pedig rengeteg teendője van.

Megérkeztem a kunyhóhoz és bekopogtam.

- Hagrid! - kiáltottam be, de pár perc múlva nyílt is az ajtó, és az, aki nem ismeri Hagridot, eléggé megijedt volna tőle, mivel aranyos kötény volt a derekára kötve és sütőkesztyű mind a két kezén. Ahogy meglátott, békésen elmosolyodott.

- Elizabeth!

- Szia Hagrid! - bújtam hozzá (az túlzás, hogy átöleltem).

- Ugye nem fáradoztál a sütéssel? - kérdeztem mosolyogva.

Hagrid csak legyintett és félreállt az ajtóból, hogy beengedjen.

- Amúgy sincs most sok dolgom. A meztelencsiga riasztót már sebességbe tettem, meg is kell nézzem, hogy jól végzi-e a dolgát. Agyart meg kéne már sétáltatni, mert szegénykém eléggé..hát hogy is mondjam.. unja magát. - nézett a pokrócon heverő kutyára. Agyar hihetetlen édes külsejét én sem állhattam meg tettek nélkül. Odaléptem hozzá, leguggoltam és megsimogattam a fejét.

- Szia, Agyar! - mosolyogtam, amit a kutya boldog vakkantással válaszolt.

- Elizabeth.. részvétem a szüleid miatt.- mondta Hagrid és leengedte a kezét.

Felálltam és megtöröltem a kezem a kabátomban (nem mintha Agyart koszosnak hittem volna, csak azért csináltam, hogy ne kelljen a vadőr szemébe néznem. Éreztem, ahogy a szemem megtelik könnyel, és végiggördül az arcomon egy forró csepp. Mosolyogva néztem Hagridra, de nem igazán sikerülhetett, mivel egyből el kezdte mondani:

- Szerintem összecsomagolom magunknak a teát és a süteményt. Menjünk, járjunk egyet. Jót fog tenni a friss levegő.

Nem ellenkeztem, mivel nem szerettem volna megint elkezdeni sírni. Így, Hagrid, Agyar és én útba vettük a Tiltott Rengeteget, ami egyáltalán nem volt ijesztő, így, hogy a vadőr mellett baktattam, ráadásul fényes nappal volt.

- Tudod, Elizabeth, amikor az én édesapám - pöttöm kis ember volt - meghalt, akkor olyan fájdalmat éreztem, hogy nem voltam benne biztos, hogy túlélem. Aztán lefoglaltam magam valamivel. Mivel kitettek a Roxfortból, Dumbledore elrendezte, hogy vadőrként maradjak itt. Ez volt az az elfoglaltság. Mindennap eszembe jut apám emléke, de már nem fáj úgy, mint akkor.

- Nagyon sajnálom, hogy meghalt...- mondtam.

- Nos, igen. Nagyon jó ember volt, habár, azt is hozzá kell tenni, hogy nem volt egy mintapéldány. De, mindegy is, ne beszéljünk ilyen dolgokról többet. - mosolyodott el. - Jól hallottam, hogy az a Finnigan gyerek kinézett magának?

- Seamus Finnigan? - néztem rá nagy megdöbbenéssel.

- Igen, mintha azt rebesgetnék.

- De.. én elsős vagyok. Na, meg mugli születésű. - morogtam.

- Ugyan már Elizabeth! Azt hiszed, hogy a varázslókat és boszorkányokat vérben mérik? Nos, igen.. vannak akik abban, de nem ez a fontos. Nagyon jó ember vagy és nem véletlenül tudtad megidézni azt a patrónust év elején. - mondta Hagrid, majd hozzátette - Na meg.. mit is kezdenénk mi két olyan bámulatos kis boszorkány nélkül, mint te és Hermione? Nem igaz? - nevetett.

- Ha te mondod Hagrid.. - nevettem vele és éreztem, ahogy lassan elengedi a torkom az a szorítás, ami azóta gyötör, hogy McGalagony oldalán kiléptem Dumbledore szobájából.

Sziasztok! :)

Remélem tetszett ez a rész, igyekszem minél többet írni ezentúl. Tudjátok, ha bármilyen véleményetek, tippetek van azt vagy kommentben vagy privát üzenetben tegyétek! :) Nagyon szépen köszönöm a türelmet, remélem kitartotok és üzenem mind a 25 feliratkozónak (nagyon nagy dolog, számomra :)), hogy köszönöm! ❤