Ki ez a lány?

16. rész

A szívem a torkomban dobogott, amikor Harryvel a nyikorgó padlón osontunk. Nem mertem megszólalni, pedig szívesen mondtam volna egy-két dolgot drága barátomnak, de féltem, hogy lehet felkeltenénk vele az egész Weasley famíliát. Annak pedig tudom mi lenne a következménye. Mr és Mrs Weasley csalódnának bennem, mert Ginnyék sok jót meséltek rólam én pedig egyetlen lányuk kiszemeltjével andalgok éjnek évadján. Percy szemében száz pontot zuhanna az IQ-m, Ginny ki lenne akadva, Ron haragudna rám Ginny miatt, úgy ahogy Bill és Charlie is. Fred és George pedig ahogy visszaértünk a Roxfortba világgá kürtölnék, hogy Harry, A Fiú Aki Túlélte egy nyomi elsőévessel jár. Ezt pedig nem engedhetem, mert nagyon megszerettem ezt a családot és (anyáék után, természetesen, mert soha, semmiért nem cserélném el az igazi családomat) őket szeretem  legjobban silány kis életemben. 

- Harry, hova megyünk? - kérdeztem és ijedten belenéztem a zöld szempárba. Harry látta, hogy túl lőtt a célon ezért visszasuttogta. 

- Nyugodj meg, Elizabeth. Csak a véleményed érdekelne egy nagyon fontos dologban. - mondta én pedig éreztem, hogy egy hatalmas kő esik le a szívemről.  

Ahogy kiértünk az ajtón, Harry hátra mutatott. "Mármint, menjünk hátra?" - gondoltam, mert nem volt valami jó előérzetem a dologgal kapcsolatban. Hátul egy kviddicspálya volt. (A kviddics egy népszerű, nem az egyetlen, sport a varázslók és boszorkányok világában. ) A fészerben seprűk. Reméltem, hogy Harry most nem kviddicsezni akar velem az éjszaka közepén. És reméltem, hogy nem is seprűtanácsadójának akar fogadni. Harry két hordóra mutatott és én ebből azt következtettem, hogy le kéne ülnöm. 

- Szóval...- kezdte a fekete hajú fiú - Biztosan olvastál már Sirius Blackről. A tömeggyilkosról. 

- Igen, Hermione mutatta a Reggeli Prófétát. Miért? - kérdeztem és már örültem, hogy "csak" ennyiről lenne szó. 

- Mr Weasley megkeresett, hogy megbizonyosodjon, hogy nem megyek Sirius Black közelébe. Meg akar ölni, szóval, nem is értettem, hogy miért mennék, hisz annyira még én sem vagyok produktív...- ijedt arcomat látva gyorsan mentegetőzni kezdett - Hermionétől tudom ezt a szót jó!? Had legyek már egyszer én is okos.. 

- Jó, bocs. - mondtam - Folytasd. 

- Lemehettünk Roxmorstba karácsonykor - én nem, de leszöktem, mindegy - és velem volt apám köpenye. Az utcán, Madam Rosmerta kocsmája előtt álltunk épp akkor, amikor McGalagony és Caramel (ő a Mágiaügyi Miniszter) leszálltak a szekerükről. Madam Rosmerta szinte ráugrott Caramelre, mert a Minisztérium, állítása szerint, minden áldott este dementorokat küld a kocsmájába. A kocsmárosnő fel volt háborodva,mert szerinte Black az égvilágon semmit sem kereshet Roxmortsban. Akkor Caramel suttogva, de elég hallhatóan mondta Madam Rosmertának, hogy...Harry Pottert. 

- Téged? Ugyan miért keresne téged, Harry? - hitetlenkedtem, mert az mégis csak abszurdum, hogy mindenért Harryt hibáztatják. 

- Tudod... belopóztam abba a szobába, amelyben McGalagony, Caramel és Madam Rosmerta volt. És McGalagony azt mondta, hogy... - Harry nem akarta folytatni, de én tudtam, hogy jobb, ha elmondja, mit tudott meg McGalagonytól. 

- Harry, mondd el. Ron, te és Hermione bármit meg tudtok beszélni, és, ha engem is megkértek, én is segítek. Mondd el. - kérleltem, mire ő felemelte a fejét. A két zöld szempár, ami rabul ejtett az első vonatutam első pillanatában, most könnybe lábadva meredt rám. 

- Sirius Black, aki elárulta a szüleimet Tudodkinek... a keresztapám. - suttogta rekedten és ráborult a vállamra én pedig megfogtam a kezét és csitítani próbáltam. Semmi hátsó szándék nem volt bennem, nem voltam szerelmes belé vagy ilyesmi. Egyszerűen megsajnáltam. Ő A Fiú Aki Túlélte. És egy röpke pillanatra elhihettem, hogy a "gyámja" lehetek, ezekben a szörnyű időkben, ami talán a halálával is végződhet, mert Sirius Black egy tömeggyilkos. A torkomra fagyott a szó. 

- Harry.. Harry, ugyan. Ne sírj kérlek. - csitítottam. A zokogás megszűnt, de a fekete hajú fiú továbbra is a vállamon pihentette a fejét. 

- Tudod.. mi itt vagyunk neked. Hermione, Ron, Fred, George, Ginny, Dumbledore, McGalagony, Mr és Mrs Weasley, Hagrid, Dobby. Mindenki. Ki mondta neked, hogy igazak a pletykák Sirius Blackről? - kérdeztem. 

Harry felemelte a fejét és hitetlenkedve nézett rám. 

- Merlin szakállára... Olyan vagy most, mint Hermione. 

Nevettem ezen a megjegyzésen, mert tudom, hogy sosem leszek olyan, mint Hermione. Javasoltam Harrynek, hogy rekesszük be holnapig a tárgyalást, ő pedig fáradtan helyeselt. Azonban, amikor csuktam volna be a szoba ajtaját előttem termett Fred. 

- Mit csinálsz te éjnek évadján Harryvel? - kérdezte gyanakvó tekintettel. 

- Ugyan, Fred. Mire gondolsz? - válaszoltam egy újabb kérdéssel. 

- Az égvilágon semmire. Jó éjt. - mondta és elcsörtetett. 

- Nahát.. ez a nap még tud meglepetést okozni? - kérdeztem magamtól és szórakozottan becsuktam az ajtót, majd a puha paplan alatt álomba merültem és csatlakoztam Ginny megnyugtató, halk szuszogásához.