Ki ez a lány?

7. rész Indulás

Azon kívül, hogy nagy trauma volt nekem az osztályomat hátrahagyni, nagyon vártam az indulást a Roxfortba. Anya és apa vett nekem egy könyvet valami sötét lényekről és szokásomhoz híven ki is olvastam már. A szüleimmel és a kishúgommal már ott álltunk a neves peronon. A Roxfort Express- re vártunk. Marcangoló érzések kerítettek hatalmukba, mivel az univerzum legboldogabb emberének éreztem magam, ott állva a várva várt pillanatban,de ugyanakkor féltem is. Körülöttem varázslócsaládok ezrei búcsúzkodtak. A bagoly, macska és béka hangok közé erős tülkölés vegyült. Megérkezett a piros-fekete vonat. Csillogó piros és tökéletes fekete kombinációja. Aranybetűkkel volt ráírva: Roxfort Express. Londonban voltunk a King's Cross pályaudvar kilenc és háromnegyedik vágány mentén. Rámosolyogtam a szüleimre és arcukon nem láttam döbbenetet, csak némi szomorúságot és jó adag büszkeséget.

- Majd küldök baglyot nektek! – mondtam, majd egy széles mosoly kíséretében felszálltam a vonatra. Rendkívüli tisztaság volt. Mindaddig, amíg a sok cipő össze nem koszolta a padlót. Keresnem kellett egy kabint ahová beülhetek. Sorra jártam őket, de mindegyik tele volt. Mígnem egy olyan kabinhoz értem, ahol négyen ültek. Lenyomtam a kilincset és megköszörültem a torkom.

- Öhm.. beülhetnék? A többi tele van és, ha nem zavarok gondoltam...

- Persze, gyere csak be. – mondta egy roppant csinos lány, akinek gyönyörű mogyoróbarna szeme és göndör, barna haja volt.

A lányon kívül volt még két fiú is. Egy vörös hajú, szeplős fiú, aki csodálkozással vegyes kétely teljes arccal nézett rám. A második fiú borzas, fekete hajú volt. Külseje nem a villám alakú sebhellyel varázsolt el, hanem smaragdzöld szemével. A kínos csendet a lány szakította meg.

- Üdv, Hermione Granger vagyok. És te?

- Elizabeth Miller vagyok. És a barátaid? – kérdeztem, mert nagyon úgy éreztem, egy fontos megbeszélést szakítottam meg.

- Ő Ronald Weasley. És ő pedig Harry Potter.

- Sziasztok! – nyújtottam a kezem. Weasley nehezen fogta meg. Nem bízik bennem. Potteren viszont egyből láttam az unalmat. Mit ne mondjak, lekezelően méregetett.

- És ti hányad évesek vagytok?- kérdeztem Hermionétől.

- Mind a hárman harmadévesek. – mondta majd kotorászni kezdett a táskájában.

- Nem szeretnék, tovább zavarni látom, hogy már most nem kedveltek. Megyek, megkeresem a többieket. Sziasztok. – mondtam és gyorsan behúztam az ajtót. A könnyeimet viszont nem tudtam visszatartani. A két fiú már rég nem figyelt rám azonban Hermione észrevette a könnycseppet, ami legördült az arcomon. Gyorsan megfordultam és a következő kabinba ültem be, ahol hárman ültek. Egy fiú és két lány.

- Sziasztok! Minden kabin tele van és a szomszédosban nem látnak jó szívvel.

- Persze, gyere csak. Ha hárman elférünk, akkor négyen is. – mondta mosolyogva a hosszú, vörös hajú lány.

Elmosolyodtam és éreztem, hogy az arcom megfeszül a könnyektől. 

- De hiszen te sírsz! – kiáltott fel – Mit is mondtál? Nem látnak jó szívvel a szomszédos kabinban? De hisz ott Ron, a bátyám, Hermione és Harry ül! Nem engedtek be? – kérdezte elborzadva.

- De, beengedtek. Azaz, hogy Hermione beengedett. Potter és a bátyád arca olyan mély undort fejezett ki amilyet még nem is láttam. – itt még két könnycsepp gördült le fagyos arcomon.

- Ne aggódj! Velünk lehetsz! Ugye lányok? – a kérdést egy fekete hajú fiú tette fel és őszintén bevallom a nap folyamán ez esett a legjobban.