Ki ez a lány?

15. rész

Igazából, eléggé szomorú voltam, mert ott kellett hagynom anyáékat és Sophiet, de mivel mi minden évben a családi barátainkkal ünnepelünk, az én hiányom nem is tűnt fel senkinek. 

Épp egy levelet fejeztem be Loláéknak, akikkel sajnos nem találkozhattam, amikor valaki dudált a ház előtt. Illetve, nem valaki, hanem egy kocsi, de nem láttam ki ült a volán mögött. A sejtésem egyből valósággá vált, ugyanis egy középkorú, magas, kopaszodó férfi lépett ki a kocsi ajtaján. Leporolta öltönyét és a kapu felé vette az irányt. Én lecsusszantam a székemről és kezembe vettem a kabátomat és a táskámat, amik már az ágyamon feküdtek kikészítve. 

- Anya - szóltam anyának, aki épp az újságot olvasta - itt van értem. - mosolyogtam. 

- Ó, rendben, kincsem. - anya viszonozta a mosolygást, bár átsuhant az arcán az aggodalom. 

Tíz másodperc után kopogtattak az ajtón. 

- Igen? - szóltam ki és már kattant is a zár, majd belépett a férfi. 

- Elizabeth! - mosolygott és magához szorított. 

- Mr Weasley! - mosolyogtam és kibontakoztam az öleléséből. 

- Indulhatunk? - kérdezte, anyára pillantva.

- Hogyne. Nagyon hiányozni fogsz, kincsem. - mondta anya én pedig odaugrottam hozzá és szorosan megöleltem. Suttogtam a fülébe egy "Szeretlek"-t és belebújtam a kabátomba. Intettem egyet anyának és Mr Weasley oldalán távoztam. 

Mr Weasley kinyitotta nekem az anyósülés ajtaját én pedig belesüppedtem a puha ülésbe. 

- Végre találkoztunk. -  mondta öt perccel indulás után. - Ginnyék nagyon sokat meséltek már rólad. - mosolygott. 

- Ginnyék? - kérdeztem. 

- Igen, tudod, Ron, George és Fred is sok jót meséltek rólad. Mi több, Percy a kitűnő tanulmányi eredményeidet is prezentálta. - nevetett. 

- Örülök neki, hogy ők is olyan jó barátoknak gondolnak minket, mint én. - mosolyogtam és már előre tudtam, hogy ezért még nagyon meg fognak lakolni. 

- Mindenki ott lesz? -  kérdeztem. 

- Nos, nem tudom neked ki a mindenki, de igen. Azt hiszem igen. - felelt. 

Körülbelül egy órányi utazás után megérkeztünk az Odúhoz. Illetve, ha még azt is beleszámítjuk, hogy Mr Weasleynek le kellett tennie az autót a Minisztériumnál, mert "céges" kocsi volt, akkor másfél órát kellett várakoznom, mire végre megláthattam a Weasley-házat. Olyasmi volt, mintha egy csomó süteményt tettünk volna egymásra, de úgy már majdnem ledőlne, közben mégsem. Azt hiszem ez az egyetlen mondat amivel ki tudnám fejezni. Csodálatos volt. A kert olyan volt, mint egy parányi dzsungel, a veteményesben koboldokhoz hasonló lények (gnómok, mint azt később megtudtam) zsörtölődtek. Pazar látvány volt, bár egy Malfoy jót röhögne az egészen. Nekem azonban bizseregni kezdett tőle a szívem. 

- Mr Weasley, ez csodálatos. - mondtam tágra nyílt szemekkel, amit Mr Weasley egy szerény mosollyal viszonzott, majd kinyitotta az ajtót. Ahogy beléptem valaki rám vetette magát. Bár nem tudtam megállapítani hogy néz ki az arca, de láttam egy vörös hajtincset a vállamon. Ahogy ezt felfedeztem az illető már meg is szólalt.  

- Istenem, Elizabeth! Annyira hiányoztál! - zokogott Ginny, és még akkor is a szemét törölgette, amikor eltolt magától. 

- Te is Ginny, te is. - mondtam mosolyogva. - Hermione? - kérdeztem, mert azt hittem ő is ott lesz Szilveszterkor. 

- Ő a szüleivel ünnepel. - válaszolt Ginny én pedig bevallom, hogy összeszorult a torkom. 

- Elizabeth? Itt van Elizabeth? - hallottam hátulról két hangot, majd Fred és George kiabálni kezdtek. - Édes lányom nem is tudod, hogy hiányoztál! - mondta George, Fred pedig egy puszit nyomott a homlokomra. 

- Ti is hiányoztatok! - nevettem. 

Bemutatkoztam Mrs Weasleynek, aki egyből belopta magát a szívembe a tyúkanyó stílusával. Ron is odajött és megölelt, majd kérte annak a bizonyos barátnőmnek a képét, akit írtam, hogy tetszik neki Ron. Én odaadtam neki Grace, a mugli barátnőm képét és Ron azt mondta, fontolóra veszi a dolgot. 

A vacsora csodálatos volt, bár még nem volt hivatalosan Szilveszter, ezért Mrs Weasley nem is sütött meg mindent, amit tervezett. De ettől függetlenül, eseménydús volt, mivel megismertem Ginny bátyjait, rengeteget kacagtunk és mire ágyba kerültem már teljesen kész voltam. Sokáig csak a plafont bámultam a meleg takaró alatt és hallgattam Ginny nyugodt szuszogását, amikor egyszer csak kattant a zár és kinyílt az ajtó. Én ijedtemben felültem és suttogni kezdtem: 

- Ki az? Ki az? 

- Nyugi, Liza. - szólalt meg egy hang én pedig csöndes szitkozódásba kezdtem. 

- Harry, ez nem lehet igaz. - rántottam le a láthatatlanná tévő köpenyt Harryről, aki még ruhában állt a padlón. - Tudod, hogy utálom, ha Lizának szólít valaki. 

- Tudom, épp ezért mondtam. - nevetett Harry én pedig pisszegésbe kezdtem. 

- Harry, Ginny alszik én pedig kitekerem a nyakad, ha felébreszted. - rászegeztem a pálcámat, mire ő kitekerte a kezem közül. 

- Gyere, mutatok valamit. - suttogta, majd kinyújtotta a kezét. Némi tétovázás után megfogtam és hagytam, hogy ránk tegye a láthatatlanná tévő köpenyt és, hogy kivezessen az ajtón. Nem tudtam mit akar, de imádkoztam, hogy ne azt, amire gondolok, mert én igazán tisztességes vagyok és nem akartam Ginnynek bármiféle szenvedést okozni, mert neki köszönhetem minden barátomat, akiket a Roxfortban szereztem. Mindent összevetve nagyon szerettem Ginnyt. 

Sziasztok! :) Úgy döntöttem, hogy karácsonyi ajándékként az egyetlen amit tenni tudok értetek az az, hogy hamarabb publikálok részt, mint szoktam. Ezt valószínű, tartani fogom az elkövetkezendő néhány napban, mivel én jövő héten sem megyek suliba (nem is lesz suli, nem lógok. :D ). Úgy tűnik, hogy beindultam és talán a vakáció végére (megkockáztatom) minden második nap lesz új rész. Ez persze nem biztos, csak akartam, hogy tudjatok a tervemről. Remélem elnyerte a tetszéseteket ez az új, extrém hosszú rész! Ha van kérdésetek, velem kapcsolatban vagy a sztorimmal kapcsolatban tegyétek fel és én válaszolok rájuk, amint tudok! :) Jó olvasgatást! 

Boróka