Ki ez a lány?

21. rész

Éppen teljes megnyugvásban töltöttem el az ebédszünetet Ginny és Neville társaságában, amikor berontott a nagyterembe McGalagony. 

- Miss Miller! - kiáltott. 

- Igen, tanárnő? - kérdeztem, miközben felálltam az asztaltól. 

- Dumbledore professzor várja önt. - mondta és egy pillanatra megakadt rajtam a tekintete és megsimította a hátam. - Jöjjön. 

A szívem a torkomban dobogott, bár nem tudtam mi várt rám, próbáltam a lehető legrosszabbra készülni. Mondjuk, hogy kicsaptak a Roxfortból, mert.. nem tudom.. igazán sosem adtam rá okot, hogy kicsapjanak. Nem is igazán volt időm ezen gondolkodni, mert gyorsan megérkeztünk a kovácsoltvas főnixhez. 

- Citromos drazsé! - mondta McGalagony az ajtónak, így az kinyílt én pedig nyugodtan (vagy talán kevésbé nyugodtan) bemehettem. Dumbledore az íróasztala mögötti széken ült és ujjbegyeit összeérintve mélyült el zsenialitásában. Ám, ahogy meglátott mosolyogni kezdett és azt mondta: 

- Foglalj helyet, Elizabeth. - hangja nyugtató volt, így a torkomat körülvevő láthatatlan csomó kissé engedett. 

- Dumbledore professzor... - ahogy ezt kimondtam, éreztem a remegést a hangomban.

- Tudom, hogy kíváncsi vagy, miért szakítottalak el a jól megérdemelt ebédtől és a barátaidtól, úgyhogy nem is kertelek. A szeretet mindenek felett áll és tudd, hogy ránk mindig számíthatsz. A barátaidra, a Roxfortra, a tanárokra és a varázsvilágra. - látszott, hogy Dumbledore nem akarja elmondani nekem a dolgot, vagy, mert sajnál, vagy... nem tudom. 

- Dumbledore professzor.. kérem.. - mondtam már szinte sírásra álló szemekkel. 

- Elizabeth... a szüleid meghaltak. - mondta ki a végszót én, pedig éreztem, hogy elfogy a levegőm. Kikerekedett a szemem és izzadni kezdtem. Dumbledore professzor felállt és felsegített a székről. Kinyitotta az ajtót, ott pedig McGalagony várt. 

- Szegénykém... Majd én átveszem. - mondta, és megfogta a kezem, majd átölelt. - Jól van, kedvesem. Semmi baj. 

Eléggé szürreális látványt nyújtottunk, de nem érdekelt. McGalagony professzor kezét szorongatva, zokogva vonultam végig a folyosókon egészen a Griffendél klubhelyiségig. Amikor a Kövér Dáma utat engedett nekünk, láttam, hogy Hermione és Ginny felpattannak a fotelből amin ültek, hogy megöleljenek. Holtra vált arccal kérdezgették, hogy mi történt, de én csak zokogtam és zokogtam. Harry, Ron, Neville, és az ikrek a kanapén illetve előtte ülve hallgatták, hogyan mesélem el azt a nagyon rövid történetet, a nagytermi ebédtől a klubhelyiségig. Többen is odajöttek volna kérdezősködni, de Fred és George mindenkit elzavart. 

- Ne haragudjatok...- motyogtam rekedten, miután kisírtam magamból mindent. - Tudom, hogy nem kellett volna ekkora feneket keríteni ennek az egésznek. 

- Ne butáskodj, Elizabeth...- simogatta meg Hermione a vállamat. 

- Természetes, hogy szomorú vagy. Én is ugyanezt éreztem, mikor.. elveszítettem a szüleimet. - mondta Neville és egy pillanatra láttam átsuhanni az arcán a fájdalmat. Nem sokat tudok a szüleiről, csak annyit, hogy Nevillet a nagyon szigorú nagymamája neveli. Nem vagyok benne biztos, hogy meghaltak, de nagyon fájhat Nevillenek bármi is történt. 

- Nem olyan vészes. Én is árva vagyok. De a barátaim mindig mellettem állnak. Veled is így lesz. - mondta Harry és bátorító mosolyra húzta a száját. 

- Anya biztosan megengedi, hogy nálunk lakj. - mondta Fred. 

- Írunk is neki! - mondta George és testvérével a fiúk hálókörlete felé vették az irányt. 

- Te, Liza. - szólalt meg Ron. - Mi lett a húgoddal? 

Sophie.. drága Sophie, vajon mi lett vele? Nem is gondoltam erre, csak a saját problémámmal foglalkoztam. Lehet, hogy ő is... de nem. Biztosan nem.. Dumbledore azt mondta, hogy a szüleim haltak meg, nem azt, hogy a családom. 

- Ginny, elkísérnél? - néztem a barátnőmre. 

- Persze. - mondta és már állt is fel. 

- Ne haragudjatok. - mondtam és Ginny kíséretében McGalagony dolgozó szobája felé vettem az irányt. 

Kopogtattunk az ajtón, majd egy "Szabad"-ot megvárva benyitottunk. 

- Á, Elizabeth. - mosolygott McGalagony. - Látom rendbe jött. 

- Igen, tanárnő, fogjuk rá. - mosolyogtam fáradtan, mivel a sírás eléggé kimerített. - Tanárnő.. mi lett a húgommal? 

- Dumbledore professzor számított rá, hogy hiányolni fogja. Megnyugtatom, a húga teljes épségben van. A Weasley családnál van, remélem nem bánja. - mondta McGalagony egy pillanatra Ginnyre nézve. 

- Dehogy, máshol nem is lenne nagyobb biztonságban. - mondtam megnyugodva és Ginnyre mosolyogtam. 

A szüleim halála egy belső ürességet váltott ki belőlem, éreztem, hogy letörik a lelkemből egy darab, hogy aztán örökre elvesszen. De a tudat, hogy szeretett húgom él és, hogy a barátaim mellettem állnak és szeretnek, és, hogy ezentúl valószínűleg a Weasley családdal fogok élni megmelengette a szívem. 

Remélem tetszett ez az eléggé hosszú rész! :) Minden kommentnek, szavazatnak és visszajelzésnek! :) 

Boróka