I Need You, Girl [BTS Jimin ff]---SZÜNETEL

Harmadik rész

- Ne! - kiáltottam a jobb oldalamhoz szorítva a kezem. De a férfi közben a másik oldalról mért rám egy ütést. - Kérem ne - nyögtem fájdalommal teli hangon. Orromból lassan folyt le a vér az ajkaimra, már-már éreztem keserű ízét. Könnyeztem. Patakokban folytak a könnyeim le az arcomon, majd az állam vonalán. Újabb ütés immár a karomon. Még ruha sem védett, hiszen egy szál fehérneműben tűrtem a bántalmazást. Bár a ruhaanyagok sem tudtak volna ettől megvédeni. Ütések sorozata ért engem, de semmit nem tehettem. Mindezek után a férfi elővett a zsebéből egy bicskát. Szemében gyilkos szándék csillogott. Szívem kihagyott egy ütemet. Ez az ember kész volt arra, hogy hidegvérrel tegyen el engem lábalól.

- Valaki... - motyogtam halkan. - Valaki segítsen rajtam!

A zsebkés megindult felém. Lassított felvételen éreztem magam, olyan lassan közelített. Ereimben megfagyott a vér, homályosan láttam. Tudtam, itt a vég és semmit sem tehetek ez ellen. Erőtlen és tehetetlen voltam, így már csak vártam mi lesz. Vajon nagyon fog fájni? A kés egyre közelebb volt. Három. Még közelebb. Kettő. Már csak pár centire a mellkasomtól. Egy.

- Ne! - ordítottam fel szinte felugorva az ágyban. Ködös tekintettel néztem végig magamon. Az ágyamban voltam betakarózva és sehol az a férfi. - Álom volt? - sóhajtottam fel a mellkasomra téve az egyik kezem. A szívem hevesen vert, a hajam csapzottan simult a fejemre és szaggatottan vettem a levegőt. Az éjjeliszekrényemen álló órára néztem. Még bőven alhattam volna, de ezek után nem volt kedvem aludni. Talán a tegnap este miatt álmodtam ezt? Talán ez vagy ehhez hasonló dolog történt volna, ha JiMin nem ér oda időben?

Kikászálódtam az ágyból és tusolni indultam. Ez az álom rendesen megizzasztott, így jobbnak láttam, ha veszek egy frissítő reggeli zuhanyt.

Egyedül ültem az osztályteremben. Az óra 7:20-at mutatott. Mivel korán ébredtem az rémálom miatt, otthon meg nem tudtam mit kezdeni magammal, bejöttem az iskolába. Így, hogy egyedül voltam rendesen át tudtam tanulmányozni az egész termet. A falak fehérek voltak, de néhány helyen graffitis festmények álltak, színessé téve vele a termet. A világosszürke linóleumon néhány fekete csík virított, ami nagy valószínűséggel a cipők nyoma lehetett. A teremben 27 pad helyezkedett el sorokban, néhány összefirkálva, néhány makulátlanul tisztán. Az ajtó melletti faliújságon rajzok, felhívások és kisebb cetlik lógtak. A terem hátuljában 2 szekrény foglalt helyet benne könyvekkel, a tetején néhány serleg díszelgett. Az egész terem családias volt, hirtelen úgy éreztem, mintha már rég óta ide tartoznék. A régi iskolámban külön osztálytermünk sem volt, itt pedig még a számukra kedves dolgokat is kirakják a többiek.

Leültem a helyemre és kipakoltam az első órára a felszerelésem. Egy matekkönyv és egy füzet. Sosem szerettem a matematikát. Megtanultam, de nem különösebben érdekeltek a szabályok és számítások. A teremben fülledt volt a levegő, ezért felálltam és az ablakhoz mentem, hogy kinyissam. A rajta beáradó levegő megcsapta az arcom, és azonnal felfrissültem tőle. Az ablakon kitekintve elképesztő látvány fogadott. A nap már felkelt és gyönyörű narancssárgás színűre festette az ég alját. Nem tudom mennyi ideig bambulhattam el, mert egy hirtelen jött hang zökkentett ki.

- MinRi! - kiáltott fel valaki mögöttem. Nem tagadom, szinte szívinfarktust kaptam. - Mit keresel itt ilyen korán?

- Ó, szia TaeHyung. Megtennéd, hogy nem hozod rám a szívbajt? - köszöntem neki, mikor megfordultam, hogy szembe álljak vele, mire nevetve intett egyet. - Csak korán keltem és előbb jöttem.

- Értem. Amúgy nevezz csak Taenak - mondta, mire bólintottam egyet, hogy értettem. - Jó volt a tegnap. Nincs kedved majd valamikor újra játszani? - kérdezte mosolyogva.