I Need You, Girl [BTS Jimin ff]---SZÜNETEL

Második rész

Hamar odaértem az iskola melletti parkhoz, talán még korán is, ugyanis nem láttam sehol újdonsült barátnőmet. Körülnéztem, és a legszimpatikusabb pad kiválasztása után, leültem rá. Pár perc elteltével YooNa is megérkezett és mosolygós köszöntés után leült mellém.
- Sajnálom, hogy késtem. Sokat kellett várnod rám? - aggodalmaskodott, mire csak egy fejrázással válaszoltam. - Akkor jó - dőlt hátra a padon.
- Van valami ötleted mit kezdjünk itt a parkban? - érdeklődtem.
- Élvezzük a friss levegőt. De először is mesélj magadról, utána pedig majd én is mesélek magamról. És miután már jól megismertük egymást mehetünk fiúzni - vázolta fel a tervet vigyorogva. - Rendben... Mármint mi? Fiúzni? - néztem rá elkerekedett szemekkel, mintha csak félre értettem volna, de nevetve felmutatta hüvelykujjait.
- Igen, ezt mondtam.
- És mégis hova akarsz te menni fiúzni? És miért akarsz engem is vinni? - tátottam el a számat. Ez is jól kezdődik.
- Először is, a közelben van egy kosárlabda-pálya és ott szoktak játszani a fiúk az osztályunkból. Az egyik srác nagyon cuki és meg szeretném nézni, ahogyan játszik. Másodszor pedig egyedül odamenni nem túl bulis, ezért viszlek téged is - kacsintott rám még mindig egy vigyorral a fején. - De mindezek előtt akkor beszélgessünk, oké?
Így hát az egy órás cseverészésünk alatt rengeteg dolgot megtudtam a lányról. A szülei rengeteget dolgoznak, ezért sokat vigyáz az öccseire, akik 12 és 8 évesek. Emellett nagyon sok házimunka is az ő vállait nyomja, és még az iskolai tanulmányaira is oda kell figyelnie. Szóval nincs egyszerű élete. Amikor 'szabadnapja' van és egy kicsit ki tud kapcsolódni, akkor vagy alszik vagy fiúkat les. Érdekes hobbi, bár szerintem ebbe nem kéne beszállnom.
- Akkor indulhatunk? - pattant fel a padról izgatottan.
- Muszáj mennem? De komolyan, engem nem érdekelnek most a fiúk... - mondtam, de látva kiskutyaszemeit nem tudtam végül nemet mondani neki. Így hát negyed órás séta után megérkeztünk a kosárlabda-pályához, ahol már messziről láttam, hogy hét fiú játszik. Ahogy közelebb érve megláttam a zsepisfiút nagyot sóhajtva ültem le a pálya melletti padra.
- Nézd ott van TaeHyung - suttogta. - A kék pulcsis. Igaz milyen cuki?
- Ühüm, nagyon - válaszoltam egy bólintás kíséretében.
- Köszönöm, hogy eljöttél - nézett rám komoly arckifejezéssel, bár tudtam, hogy legszívesebben vigyorogna. - Egyedül idejönni kicsit kínos lett volna. A többi lány pedig nem igazán bír engem, remélem te azért kedvelsz - húzta enyhe mosolyra ajkait. Meglepődtem ezen a mondatán, hiszen úgy gondoltam ő egy népszerű lány, akit mindenki szeret. Elvégre gyönyörű haja, szép szeme és tökéletes alkata van, amit bárki megirigyelne, emellett pedig még kedves is. Szóval nem értettem miért mondta, amit mondott. Talán féltékenyek rá a lányok? Vagy csak túlreagálja a helyzetet? Az utóbbi reálisabban hangzik.
- Persze, hogy kedvellek - tettem a vállára a kezem. - És a többieknek sincs baja veled, hidd el. Vagy ha mégis, akkor szétrúgjuk a seggüket - vettem humorosra a végét, mire őszintén elnevette magát. Én is mosolyra húztam a szám, aztán megrezzentem, ugyanis valami a lábamhoz ért. Egy kosárlabdát láttam, aztán egy mellé lépő lábat. Ahogy felnéztem egy számomra ismeretlen arcot láttam meg, aki tuti fix, hogy nem osztálytársam volt.
- Bocsi, elgurult a labda. SeokJin vagyok - mutatkozott be a srác, miután felvette a labdát a földről.
- Szia. Én MinRi. Ő pedig YooNa - biccentettem a lány felé, aki mosolyogva intett egyet a fiúnak.
- Mi járatban errefelé? - kérdezte SeokJin.
- Csak erre sétáltunk, amikor láttuk, hogy játszotok és gondoltuk megnézzük... - vágta rá YooNa legyintve egyet jobb kezével. Én csak hevesen bólogattam. Persze, csak erre jártunk. Haha.
- Nincs kedvetek beszállni a játékba? - invitált minket a srác. YooNa azonnal kapott az alkalmon és bólintva felállt, míg én tétován néztem rájuk. Sosem voltam jó a sportokban. Mellesleg nagyon béna vagyok. YooNa azonban szemével könyörgőn nézett rám, így gyorsan felpattantam.
- Rendben, menjünk. De előre szólok, hogy béna vagyok.
Ahogy odaértünk 6 szempár vetett rám kérdő tekintet. A hét fiú közül négy jár az osztályomba, JiMin, TaeHyung, HoSeok és JungKook, tehát csak őket ismertem, és most SeokJin-t.
- Jin kik ezek? - kérdezte az egyik számomra ismeretlen srác, mire TaeHyung válaszolt.
- Ő itt YooNa és az új csaj. Öhm.. El felejtettem a nevét - vakargatta meg a tarkóját. Auch, ennyire közömbös lennék a számukra? - Ja megvan, MinRi! - kiáltott fel. Szinte láttam a kis villanykörtét a feje felett.
- Örvendek - hajoltam meg előttük halvány mosollyal az arcomon.
- Én NamJoon vagyok, de hívj csak RapMonnak - biccentett felém a magas srác.
- YoonGi vagyok - mutatkozott be szűkszavúan a másik fiú is.
- Na, kezdjük már el! - türelmetlenkedett a zsepisfiú, így hát játszani kezdtünk. Egész jó voltam ahhoz képest, hogy mennyire ügyetlen vagyok az ilyesfajta játékokban. Nagyon jól éreztem magam, de lassan indulnom kellett, ugyanis sötétedni kezdett, Anyának pedig csak egy cetlit hagytam. ' Anya! Elmentem YooNával sétálni. Igyekszem haza. ' Szóval nem akartam, hogy aggódjon. Mire elengedtek a többiek - nem akarták, hogy menjek, mert jó buli volt, és még ők is maradtak -, már rendesen sötét volt. De tényleg. Ha nincsenek az utcai lámpák neki megyek egy táblának vagy valami...
Már csak 5-6 hosszú utcányira voltam otthonról mikor észrevettem magam előtt egy közeledő alakot. Elég instabilan közlekedett, jobbra-balra dőlöngélt. Ittas. Biztos, hogy részeg. Félve mentem tovább. Majd csak szó nélkül elhaladunk egymás mellett. Aha, így gondoltam. De ahogy mellé értem és mentem volna tovább sajnos utánam nyúlt és elkapta a karomat.
- Mit csinálsz itt ilyen későn szépségem? - hajolt közelebb az arcomhoz, de bárhogy rángattam a karom nem eresztett. Lehelletén éreztem a büdös alkoholszagot, és még cigifüst szagát is árasztotta a ruhája. Hogy lehet ilyen állapotban is ilyen erős a szorítása? És a legfontosabb kérdésem; hogy fogok tőle megszabadulni?
- Engedjen el! - szóltam rá, amilyen határozottan csak tudtam. De csak közelebb férkőzött. - Azt mondtam engedjen el!
És a kezem az arcán csattant. Sajnos ezt nem kellett volna. Homlokán az ér kiduzzadt, szemei mintha szikrát szórtak volna. Elkapta a másik karomat és rángatni kezdett. Csodás. Így fogok meghalni. A hírekben pedig úgy lesz, hogy egy tinédzsert félholtra vert egy részeg. Talán még meg is erőszakol. Valamit tennem kell!
- Engedjen el! - sikítottam, amilyen hangosan csak tudtam és fészkelődni kezdtem, hátha ki tudok jutni a szorításából. Aztán egyszer csak elengedett.
- Nem hallotta, uram? A lány azt mondta engedje el! - lökte el a férfit a megmentőm. De még hogyan! Ököllel hasba vágta, s a férfi mikor összegörnyedve elengedett engem, két kézzel meglökte és így a földre zuhant. Aztán a karomat megragadva futni kezdett velem végig az utcán. Vegyes érzelmek kerítettek hatalmukba. Egyszerre féltem, reszkettem, szinte már sírtam, de boldog is voltam, hiszen már nem zaklatott az a részeg ember. Az utca végén, kifulladva álltunk meg, messze attól a szemét alaktól.
- JiMin.. - suttogtam könnyes szemekkel. - Köszönöm. Nem tudom mi történt volna, ha nem jössz - mondtam, de a végén már elcsuklott a hangom és szabályosan sírni kezdtem. A fiú még mindig fogta a karomat és ez megnyugtatott. Itt van velem, az a férfi már nincs.
- Ne sírj. Nincs már semmi baj - próbált megnyugtatni engem, de csak könnyes szemmel néztem vissza rá. - Hazakísérlek, rendben?
Szemeimet a pulóverem ujjaba töröltem, aztán bólintottam egyet. Hazáig fogta a karomat - nem a kezemet, csak a csuklómnál természetesen -, ami az út végére már megnyugtatott. A házunkhoz érve újra megköszöntem, hogy megmentett a gonosztól.
- Nincs mit köszönnöd, MinRi - engedte el a csuklómat. - De legközelebb vigyázz magadra, nem leszek ott mindig, hogy megmentselek.
- Rendben - bólintottam halvány mosolyra húzva a szám. - Egyébként, hogy kerültél oda? Nem úgy volt, hogy még maradtok a pályán? - néztem fel rá érdeklődő tekintettel.
- Maradtunk volna még, de YooNának is mennie kellett, aztán JungKooknak is. Végül mindenki lelépett. Másrészt én is erre lakom, ezért voltam ott - tájékoztatott zsebre dugva a kezeit. Eddig fel se tűnt mennyire lehűlt a levegő, de most reszketek. A fiú is biztosan fázik.
- Értem - bólintottam. - Köszönöm, hogy hazakísértél.
- Semmiség. De tartozol nekem - kacsintott rám, majd intett egyet és sarkon fordulva elsétált. Reagálni se tudtam. Mi az, hogy tartozom neki? Nem akarok tartozni neki. De mégis mivel?
Beléptem a házba, ahol azonnal átmelegedtem, de le is fagytam amikor Anya szúrós szemeivel találtam szembe magam. Nos, igen, ezzel még valamit kezdenem kell.
- Seong MinRi! Mégis hogy képzelted, hogy csak úgy elmész és ilyenkor állítasz haza?! Te sírtál? Mi történt? - és még egyéb kérdésekkel bombázott. Akkor találjunk ki valami hazugságot, hogy ne kapjak szobafogságot örök életemre...
Miután Anyát sikeresen leráztam letusoltam, és bedőltem az ágyba. Pont olyan puha volt, amire számítottam. Igen, az ágy maga a Mennyország, de holnap hulla fáradt leszek, már előre látom. Mivel nem jött álom a szememre, bármilyen álmos is voltam, újra átgondoltam a nap eseményeit. Most komolyan, ilyennek kell lennie egy első napnak az új iskolában? Úgy gondolom nem. Fél óra, háromnegyed óra elteltével sikerült végre elaludnom.

Tehát így lett a zsepisfiúból a megmentőm.