I Need You, Girl [BTS Jimin ff]---SZÜNETEL

Huszonkettedik rész

- Szeretném, ha velem jönnél. Be kell mutatnom nekik az új barátnőmet.

- Rendben - nevettem fel, majd kezemet az övébe csúsztattam és én is felkeltem az ülőhelyről.

- Milyen féltékenyek lesznek! Ilyen csinos lányt még nem láttak - kacsintott rám, én pedig piros arccal fordítottam el a fejem, hogy ne lássam, azt az önelégült képét, amit legbelül nagyon szerettem, illetve boldog voltam, hogy ezzel a csodás fiúval lehetek.

Így hát egymás kezét fogva sétáltunk el a padtól, attól a varázslatos helytől, ahol mi igazán megismertük egymást, és attól a helytől, ahol még rengeteg szép emléket fogunk szerezni a későbbiekben.

~~~

— Ideje volt már — sóhajtott fel NamJoon, mikor meglátott minket a kosárpálya szélén, méghozzá egymás kezét fogva. Sorban fordultak felénk a tekintetek, én pedig fokozatosan lettem egyre pirosabb. JiMin mellettem hasonlóan reagált és halk kuncogásba kezdett, száját a szabad kezével takargatva.

— Aaaa, de cukik — kezdett el pattogni HoSeok, akihez pár pillanat múlva Tae is csatlakozott és együtt folytatták a sikízozós, kislányos ugrándozást. YoonGi csak egy halvány mosollyal nézett ránk, majd gratuláció gyanánt biccentett egy kicsit. Jungkook és SeokJin a többieken nevetettek és lepacsiztak a fiúmmal. Milyen jó ezt mondani. A fiúm. JiMinre pillantottam aki egy nagy mosollyal az arcán megszorította a kezemet, majd maga után húzva sétáltunk beljebb a pályán.

— Meséljetek el minden szaftos kis részletet — állt meg előttünk vigyorogva HoSeok, aki mellett TaeHyung hevesen bólogatott. Felnevettem, majd megráztam a fejem.

— Nem tartozik rátok — nyújtottam ki a nyelvem.

— Ah, uncsik vagytok — biggyesztette le az ajkát Tae, mire JiMin egyszerűen a fiú karjába ütött, aki felordított miatta. Pedig nem is ütött erőset.

— Inkább neked kéne beszélned — kacsintott rá JiMin, Tae pedig felhúzott szemöldökkel ugrott a kezemet fogó srác mellé és ijesztő szemekkel nézett rá egészen közelről.

— Ne előtte Chim, el fogja mondani neki — mutatott rám. JiMin megrázta a fejét.

— Nem mondaná el neki sőt, talán segíteni is tudna — ölelt magához a vállamnál fogva. A gyomromban bizsergést kezdtem érezni. Arcomon hatalmas vigyor terült el és még csillagokat is láttam. Határozottan jó érzés volt, hogy JiMin magához húzott és még ha csak féloldalasan is, de megölelt. Mostantól mindig ez lesz? Annak nagyon örülnék! Hiszen ezt csinálják a szerelmesek...

— Miről van szó? — kérdeztem kicsit kábán, de nagyon boldogan. Tae gyorsan megrázta a fejét.

— Semmiről!

— Róla és a barátnődről — tájékoztatott YoonGi, miközben a labdát pattogtatta maga mellett, mint egy profi kosárlabdajátékos. HoSeok egyetértően bólintott.

— YooNáról? — kérdeztem ismét. Aztán bevillant, hogy erről már beszélt nekem JiMin. A teremben, mikor Tae ránk nyitott. Azóta pedig elfelejtettem. TaeHyungnak bejön YooNa. Hmm.

— Nem! — csattant fel a fiú, de a többiek egyöntetűen rávágták:

— De igen.

Felnevettem és Tae karját megragadva magam elé húztam. Mélyen a szemébe néztem, csak néztem és néztem, ő pedig nem értette mit szeretnék. Egy perc után már kezdte kínosan érezni magát, de a körülöttünk lévő személyek élvezték a műsort. A fiú elég bamba arcot vágott.

— Tae, most nagyon figyelj — suttogtam a drámai hatás végett, de attól még a többiek tisztán hallottak. A srác óvatosan biccentett egyet, jelezve, hogy figyel. — Tudom, hogy tetszik neked YooNa és... — folytattam, de nem hagyta befejezni.

— JiMin, te elmondtad neki?! — csattant fel villámló tekintetét az említettre fordítva. JiMin hangos nevetésbe kezdett, Tae pedig neki akart ugrani, de tenyereim közé fogtam az arcát és magam felé fordítottam.

— Mondom — kezdtem most határozottabban. — Tudom és szívesen segítek neked.

Igaz, azt is mondhattam volna, hogy YooNa is úgy érez. De az túl egyszerű lett volna. Mindenképpen ki szerettem volna találni valami jó tervet, amivel romantikussá tehetem az egészet. Valami szép helyen kellene történnie. YooNa megérdemli, hogy tökéletes legyen. És ha a lány boldog lesz, TaeHyung is az lesz, amiért boldoggá tette őt. Remeknek kell lennie!

— Tényleg segítenél? — lepődött meg a fiú. Mosolyogva bóllintottam, mire hirtelen körém fonta a karjait és úgy húzott egy szoros ölelésre.

— Persze, ez természetes, hisz a barátom vagy — válaszoltam. — De ha megbántod kiheréllek — kezdtem határozottan, de a végét elnevettem. Ő is kuncogni kezdett, majd még utoljára megszorított, és elengedett. JiMin azonnal magához rántott és szúrós szemmel nézett TaeHyungra.

— Most az egyszer elnézem, hogy a barátnőmet ölelgetted, de többször ne, különben én heréllek ki — mondta komolyan, én pedig hitetlenül néztem rá. Mondjuk nem én voltam az egyetlen. Az egész társaság furcán nézett rá.

— Ha látnátok az arcotokat — jelent meg a képén egy pimasz mosoly, mire mindannyian felröhögtünk.

A park közepén, a kosárlabda-pályán a szép, színes őszi időben, szállt a nevetésünk hangja. Nagyon jól éreztem magam és ez JiMinnek is feltűnt. Mosolyogva ölelte át a vállam, majd adott egy apró puszit a fejem búbjára. Félénk pillantásokkal néztem fel rá, és viszonoztam a mosolyát. A többiek a jelenetet látva nevetve fújjolni kezdtek és YoonGi még a kosárlabdát is hozzánk vágta.

— Legyek tekintettel a szinglikre is!

— Tartsátok meg magatoknak, fúj.

— Menjetek szobára!

Cukkolva őket még nyomtam egy csókot JiMin arcára, majd felvettem a lábam mellől a labdát és felkiáltottam:

— Akkor játszunk!

★★★

Sziasztok! Elnézést, hogy olyan régen töltöttem fel részt, de valahogy nem akart megszületni. Rövid is lett, béna is lett, de hozni akartam már valamit. 😶
Reklám következik:
Van a másik könyvem, a WOmH (Who Owns my Heart?), és örülnék neki, ha belepillantanátok. Persze csak ha van kedvetek.:)
Legyen szép napotok, sziasztok!💕💃