I Need You, Girl [BTS Jimin ff]---SZÜNETEL

Tizenegyedik fejezet

Mindketten egyszerre néztünk a telefon irányába, ami kettőnk között a padon hevert. Kijelzőjén pedig a következő állt:

"HaeYoon üzenetet küldött neked"

A szívem kihagyott egy ütemet, de lehet, hogy kettőt is. Félve tekintettem fel JiMinre, aki csak gúnyos mosollyal az arcán annyit kérdezett:
- Nem szoktatok üzizni, mi?

Rettegtem a gondolattól, hogy emiatt az üzenet miatt most elvesztettem JiMin bizalmát. Szóra nyitottam a számat, de nem jött ki rajta hang. Tulajdonképpen azt sem tudtam, hogy mit akartam neki mondani. Ha elkezdtem volna magyarázkodni, azzal lehet csak rontottam volna a helyzeten. De így, hogy nem szóltam egy szót sem, csak elértem, hogy azt higgye hazudtam neki.

- Szóval tényleg szoktatok - állapította meg. Hangjáról, arckifejezéséről semmilyen érzelmet nem tudtam leolvasni. Megráztam a fejem.

- Ez nem igaz - motyogtam. - Én nem szoktam visszaírni neki.

Felhúzta a szemöldökét és érdeklődve nézett rám. Úgy éreztem el kell mondanom neki mindent. Persze, azt kihagyva, hogy mit is érzek iránta.

- Mióta a kávézóban adtam neki egy arcrapuszit, folyamatosan ír nekem. De nem tudom mit reagáljak rá, így nem írtam neki vissza - mondtam, miközben az égre emeltem a tekintetem. JiMin kuncogásának hallatára csodálkozva néztem rá a fiúra.

- Most min nevetsz? - kérdeztem értetlenül.

- Nem tudtál volna annyit írni neki, hogy hagyjon békén? - nevetett szerencsétlenségemen. Bár rajtam mulatott, mégis jól esett, hogy újra a mosolygós, vidám JiMin ül mellettem.

- Nem, mert nem akartam megbántani - ráztam meg a fejem.

- De ez sem jó megoldás - válaszolt mosolyogva.

Otthon leültem a nappaliban és kezembe vettem a telefonomat, hogy visszaírjak Haenak, aki az üzenetekkel bombázott.

Hae: "Írj már vissza"
Hae: "Ha nem válaszolsz megkereslek, de akkor meg leszel büntetve..😏"
Hae: "MinRi, azonnal írj vissza, vagy a suliban foglak elkapni"

Ilyen és ehhez hasonló üzeneteket kaptam, amik azért keltettek bennem egy kis feszültséget. Így rávettem magam és elkezdtem bepötyögni az egyszerű, de mégis lényegre törő üzenetet.
MinRi: "Szia Hae. Kérlek ne írj nekem többet, nem szeretném, ha üzenetekkel bombáznál."
Megnyomtam a küldés gombot, majd ahogy az üzenet kézbesítve lett, büszkén kihúztam magam. Már épp örülni kezdtem, hogy vége, amikor még jött egy utolsó üzenet, amitől még a szőr is felállt a hátamon.

Hae: "Nem írok, de azt garantálom, hogy még fogunk beszélgetni"

Azzal nem írt többet. Bennem viszont feléledt a paranoiás énem, és azonnal az ablakhoz rohantam megnézni, hogy nem áll-e a ház előtt, mint egy pszichopata. Szerencsémre nem volt ott, de a függönyt elhúztam, aminek hatására sötétebb lett a ház azon részében, ahol tartózkodtam. Ez csak még ijesztőbbé tette az egészet, így inkább felsiettem a szobámba és az ágyba vetettem magam. Anya szokás szerint este jött volna, így addig egyedül kellett volna lennem.

- Ezt így nem bírom! - csaptam egyet hisztérikusan magam mellett az ágyon. - Miért nem tud leszállni rólam? - kérdeztem egy sóhaj kíséretében. Persze magamban tudtam erre a kérdésre a választ. Mindezt én okoztam magamnak azzal, hogy ottmaradtam vele és felelőtlenül cselekedtem. Ha visszatekerhetném az időt, ez az egész meg sem történt volna. Minden menne úgy, ahogyan eddig.

- Idióta - csaptam a homlokomra idegesen. Tehetetlennek éreztem magam, és bevallom féltem HaeYoontól. Nem tűnt olyannak, mégis egy kicsit veszélyben éreztem magam a közelében. Lehet túlzás, de ez valamilyen megérzésem lehetett. És milyen jók a megérzéseim.