I Need You, Girl [BTS Jimin ff]---SZÜNETEL

Harmincadik fejezet

Október 12.

Hamar eljött a nap, mikor is el kellett utaznom édesapámhoz Busanba, hogy az esküvőjére látogassak, üdvözöljem és megismerjem az új családját.

Bár semmi kedvem nem volt magára hagyni anyámat, és vadidegenek közé csöppenni pár napra, kénytelen voltam és a kíváncsiság is fűtött, hogy meglássam, milyen emberekért hagyott el minket a családfőnk.

Négy napra voltam hivatalos, így annak megfelelően is csomagoltam magamnak be a bőröndömet. Raktam be elegáns ruhát a ceremóniára és hétköznapi göncöket a készülődésre. Alapszükségletekhez tisztálkodóeszközöket, fésűt, néhány sminkemet is betettem. Még egyszer végignéztem a szobámon, majd megragadtam a bőröndöt és kiléptem a szobámból. 

Anyám a kanapén ült, egy vastag, világosbarna keményborítós könyvet olvasott, de a bőrönd gurulásának hangjára felpillantott az olvasmányból. 

- Akkor lassan indulsz, igaz? - kérdezte, miközben végéig nézett rajtam, majd tekintetét visszavezette a sorokra. 

- Igen.

- Vigyázz magadra, nehogy bármi bajod essen útközben - kezdett bele a hegyibeszédbe, közben lapozva egyet a kezében lévő könyvben. - Nem mész el idegenekkel, nem próbálsz ki semmi féle drogot, se piát! Sőt, még a szerelemhotelek közelébe se...

- Jól van, értettem! Nem kell mindig elmondanod, elég idős vagyok, tudok vigyázni magamra - szakítottam félbe gyorsan, mielőtt túlságosan belelendült volna a kioktatásomba. Tudtam, hogy csak féltett engem, de felvilágosítóórát nem akartam még egyszer végighallgatni. Igen volt már ilyen is. De az egy másik történet.

- Rendben - csukta össze a kötetet a kezében. - Gyere ide - tette le maga mellé a könyvet, majd karjait széttárva invitált egy ölelésre.

Elmosolyodtam, majd közelebb lépkedtem és lehajoltam, hogy átöleljem szülőmet. Erősen megszorongatott, majd miután elengedtük egymást a bőröndöt magam után húzva a bejáratiajtóhoz mentem, hogy ott felkapjam a cipőmet és a dzsekimet. 

Még visszapillantottam anyámra, aki küldött egy puszit, majd kinyitottam az ajtót és elindultam az állomás felé, hogy onnan vonattal Busanba menjek. Hosszú út várt rám, így a telefonomat teljesen feltöltöttem és új zenékkel is telepakoltam azt, hogy egész úton legyen mit hallgassak.

Barátaimtól már egy nappal előbb elbúcsúztam, hogy az induláskor már ne kelljen könnyes búcsúzkodásokba kezdeni. YooNa így is megkönnyezte, hogy pár napig távol leszek tőle, így hosszú percekig öleltük egymást, mielőtt végleg elköszöntünk. Pedig csak négy napról volt szó.

Jiminnel is találkoztam, és a születésnapját is előbb ünnepeltük meg, mivel pontosan azon a napon nem lehettem volna vele. Egy ezüstkarkötővel ajándékoztam meg, aminek a párja most is a csuklómon lógott. Gyönyörűen fénylett, azonnal beleszerettem, mikor megláttam a kirakatban, és tudtam, hogy a barátomnak is tetszeni fog. Bár én szomorú voltam, hogy el kellett válnunk egymástól, ráadásul a szülinapján sem lehettünk együtt, ő mégis huncutul mosolygott végig. Nem értettem miért. Egyszerre nyugtatott meg, hogy nem szomorú és kezdem aggódni, hogy miért nem az. Furcsa női logika.

A vasútállomáson miután megvettem a jegyemet, nem kellett sokat várnom a vonatra, amint megérkeztem a vágányhoz már szálltam is fel rá, majd egy tetszőleges helyen lehuppantam egy négyes ülésbe. A velem szemben lévő székek üresek voltak, az ülések felett lévő tarolórészre pedig felcsúsztattam a sötétrózsaszín, matricákkal díszített bőröndömet. Telefonomat elhúztam a kabátom zsebéből, majd a kézitáskámból előkaptam a hozzá tartozó fülhallgatót is, hogy belekezdjek a zenehallgatásba. A vonat 5 percen belül indult, így már nem kellett sokat várnom arra, hogy megkezdjük a tényleges utat.