I Need You, Girl [BTS Jimin ff]---SZÜNETEL

Tizenhetedik fejezet

- Semmiség, csak futottam pár kört a szobámban - pillantottam rá ártatlan szemekkel, vállat vont és hátat fordított nekem, majd elindult vissza.

- Túl szexi vagy, így nem tudok rád nézni - szólt hátra a válla felett, nekem pedig elállt még a lélegzetem is. - Anyukád akart szólni, hogy gyere le enni, de mondtam, hogy majd én szólok.

- Megyek - nyögtem ki, majd kicsit bizonytalanul, de utána indultam.

Nem tudtam mire vélni az előző kijelentését, de jobbnak láttam, ha inkább nem is filózok rajta tovább. Talán csak véletlen csúszott ki a száján, azt hihette magában mondja. Ezért inkább nem is reagáltam rá. Egyrészt kínos volt a számomra, másrészt nem is tudtam volna mit válaszolni erre. Talán azt, hogy köszi...?
Egymás után szedtem a lépcsőfokokat, kicsit lemaradva HaeYoon mögött, így haladtunk a célunk felé. Kicsit aggódtam, hogy JiMin vajon mit művelhet fent a szobámban, így elhatároztam, hogy valamilyen módon vissza kell oda jutnom és el kell mondanom ami valójában történik. Nem hazudhattam neki tovább, másrészről ez az összevissza való szaladgálásom egy idő után amúgy is feltűnővé vált volna.
Az étkezőbe értünk, ahol anyám már a tányérokkal sürgött-forgott. Gyorsan mellé ugrottam, hogy segítsek neki megteríteni, hisz több kéz előbb kész, a vacsorát is minél előbb be tudtuk volna fejezni. Miután sikeresen megterítettünk, felszolgáltunk, el is kezdtünk étkezni.

- Hogy ízlik HaeYoon? - kérdezte Anya mosolyogva a velem szemben ülő fiútól.

- Nagyon finom, köszönöm - válaszolta a srác illedelmesen, s újabb falatot emelt a szájahoz.

Egyébként tényleg jóízű volt az étel, egyszerűen imádtam anyám főztjét. Mindig sikerült a legjobbat kihoznia a kajából, egyfajta különleges képessége volt ez neki. Minden étel finom lett a keze alatt. Irigylésre méltó volt, az biztos. Amikor én próbáltam meg főzni, sütni, mindig odaégett vagy rossz ízűre sikeredett. Ezért én inkább a takarítást vállaltam el a házimunkák közül. A konyha Anya terepe volt.

- Szerintem is remek lett, mint mindig - küldtem anyám felé egy kedves mosolyt, amit azonnal viszonzott. A tányéromra fordítottam tekintetem, és folytattam az étkezést.

A vacsora ezek után csendben telt. Mindenki némán fogyasztotta az elé rakott ételt. Egyenesen a tányéromat bámultam, nyomasztóan éreztem magam. Már vagy nyolc perce lehetett, hogy fenthagytam JiMint a hálószobában és most már biztos voltam abban, hogy le fog jönni megnézni merre lehetek ennyi ideig. Sürgősen ki kellett valamit találnom, hogy fel tudjak menni hozzá a szobámba. Számos ötlet átfutott az agyamon, de egyik sem volt az igazi. Az egyik legegyszerűbben kivitelezhető elképzelésen aztán elgondolkodtam. Mi lenne, ha...?

A pohár után nyúltam, hogy igyak belőle, de 'véletlenül' kilöttyentettem annak tartalmát a felső ruházatomra. Hirtelen kicsit megrezzentem, hiszen az ital kissé hideg volt, és nem számítottam rá. Ártatlan szemekkel néztem fel az asztalnál ülőkre, közben számmal egy o betűt formáztam.

- Milyen ügyetlen vagyok! - kaptam a szabad kezem a szám elé, s letettem a poharat az asztalra. - Azt hiszem át kell öltözzek, így nem maradhatok. Ti nyugodtan fejezzétek be a vacsorát, és most felmegyek. Finom volt, köszönöm. - mosolyogtam anyámra, majd a velem szemben ülő srácra fordítottam a tekintetem és folytattam: - Örültem a találkozásnak, Hae - álltam fel az asztaltól nemes egyszerűséggel, közben állva a srác furcsálló tekintetét. Intettem egyet köszönésképpen, majd Anyára hagytam a fiút. Nem volt túl udvarias a részemről, de nem volt más választásom, ha nem akartam a két fiú között semmiféle feszültséget. Gyorsan elhúztam az asztaltól és már rohantam is fel a lépcsőn. A felsőmet a folt egy kicsit átlátszóvá tette, de nem annyira, hogy minden domborulatom látható legyen miatta. Sajnos az már csak a szobám ajtaja előtt jutott eszembe, hogy JiMin vajon mit fog erről gondolni és hogy hogyan fogom átvenni a ruhám, ha ő ott van.

- Basszus! - csaptam a homlokomra az ajtó előtt állva. Enyhén megráztam a fejem, majd lenyomtam a kilincset és beléptem a szobába, ahol JiMin is tartózkodott. Az ágyam szélén ült és fejét a karjaira támasztva tartotta. Kezei kicsit felnyomták az arcát és úgy nézett ki mint egy pufi mókus. Eszméletlen aranyosan festett.

- Na végre - sóhajtott fel, amikor meglátott engem az ajtóban. - Azt hittem már sose jössz vissza - egyenesedett fel és nagy szemekkel pillantgatott rám.

- Bocsi, de látod, most már itt vagyok - küldtem felé egy enyhe mosolyt, majd közelebb lépkedtem hozzá, ő pedig felkelt az ágyról. Tekintete a felsőmre vándorolt, majd kérdően a szemebe nézett. Nem értette mi folyhatott le, amíg távol voltam, ő itt kuksolt a szobámban.

- Mi történt? - kérdezte szemét ismét a felsőmre vezetve. Zavarodottan takartam el magam, mintha pucér testemet látta volna. Pedig csak egy nedves kék póló volt, amit látott.

- Csak leöntöttem magam - válaszoltam meg a nyilvánvaló dolgot. Ez biztosan ő is megállapította. Igazat mondtam, tényleg leöntöttem magamat. Már csak a részleteket nem tudta. - Már csak át kéne vennem, nem szeretnék ebbe maradni...

- Felőlem, engem nem zavar - húzta huncut mosolyra a száját, ami miatt egyből elöntötte a pír az arcomat. Persze, mindjárt levetkőzök neki, csak itt, csak most. Ő pedig majd nyíltan legeltetheti rajtam a szemét. Hogyne. - Jó, természetesen elfordulok - tette hozzá pár pillanattal később, mikor látta, hogy a MinRi.exe leállt a működéssel.

- Huh, jól van - válaszoltam tétován, majd a szekrényemhez léptem, amiből kivettem egy másik pólót. JiMin felé pillantottam, aki lebiggyesztett ajkakkal fordult meg az ellenkező irányba. Kicsit nyugtalanul, de levettem a felsőmet, amit az ágyamra hajítottam. Megragadtam a tiszta ruhát, majd a fehér melltartómra is húztam azt.

- Oké, most már visszafordulhatsz - léptem JiMin mellé, aki ködös tekintettel és piros arccal nézett a rám. Nem értettem mi lelte a fiút, ezért rá is kérdeztem állapotának okára. - Most meg mi a baj?

- Nem gondoltam, hogy ez ennyire izgatottá tesz - bökte ki egy pillanattal később. Kicsit olyan volt, mintha lelassult volna, és két kezébe temette az arcát. Még mindig nem értettem, hogy mi történhetett, ami ennyire felcsigázta , ezért arra fordultam amerre eddig ő nézett. Aztán belémcsapott az a bizonyos felismerés, ami miatt kész lettem volna megölni a srácot, és aztán magamat is. Én laktam ebben a szobában, mégis ezalatt a fél óra alatt úgy kiismerte a szobámat ez a srác, hogy képes volt kihasználni a tükröt, ami az egyik falon lógott és tökéletes rálátást nyújtott neki, hogy meglessen engem miközben öltözködök. Hogy is felejthettem el a tükröt? Így most szépen végignézte az egészet.

- Ugye nem...? - pirultam el azonnal, de mégis fenyegetően néztem a srácra, aki kajánul vigyorogva állta a tekintetem. Hogy ez a fiú mennyire fel tud idegesíteni!

- Nem, én aztán nem - rázta meg a fejét ártatlanságot szimulálva.

- Hogy tehetted?! - csaptam meg a karját, ő pedig a fájó pontra helyezte egyik kezét.

- Azt sem tudom miről beszélsz - suttogta közelebb hajolva az arcomhoz. - Biztos nem arról van szó, hogy kihasználtam azt a csúcs kis tükröt, hogy meglesselek öltözködés közben. Sőt, biztos, hogy nem arról beszélsz, hogy ez mennyire feltüzelt engem - mondta halkan, közben tekintetét az enyémbe fúrta. Arcom olyan pirossá vált, amilyenné még talán soha. Zavaromban arrébb löktem a fiút, ugyanis túl közel hajolt, és furán éreztem magam emiatt. Szívem a torkomban dobogott és egyszerűen nem nyugodott.

- Hogy lehetsz ilyen? - kérdeztem mély levegőt véve, de olyan izgatott voltam, hogy csak szakadozva tudtam levegőt venni. Égett az arcom, és ez csakis ennek a fiúnak hibája volt. Bárcsak lett volna az a képességem, hogy el tudok süllyedni a földbe. Vagy inkább csak elteleportálni valahova jó messzire...

- Milyen? - kérdezett vissza játékosan, s ismét közelebb lépett hozzám. Ajkait pedig egyre jobban közelíteni kezdte a sajátomhoz, de már nem löktem el magamtól és hátrálni sem kezdtem. Zúgott a fülem és a látásom is egyre homályosabbá vált. Az egyetlen dolog, amit tisztán láttam az csakis JiMin volt, és az ő vastag, csábító ajkai, amire minden pillanat elteltével egyre jobban vágytam.