Egy Percesek... :)

Miért, miért nem tudtad titkolni tovább? (Markson)

Mark pov.

Jackson miért csinálod ezt? Miért kell neked mindenkivel ki kezdeni? Miért nem törődsz velem úgy, mint eddig? Miért nem ragaszkodsz már hozzám? Hová lett a "Markson" és miért, miért hiányzol?

Megrémisztett minden szavad, minden pillantásod, minden érintésed, de sosem akartalak elüldözni magam mellől. Miért kellett őszintének lenned velem? Miért, miért nem tudtad titkolni tovább?

Minden éjjel látom a könnyes szemeid, a csalódottságtól csillogó íriszeid - a szívemmel együtt tűnt el a végbe kapcsolatunk minden perce - de mit vártál? Igent mondok? Talán te se gondoltad komolyan, mégis még mindig sírsz mikor nem látnak. Nem látnak, viszont hallanak! Hallanak és tudják, hogy miattam. Miattam vagy mély ponton, miattam nem vagy ön magad. Ki vagy te valójában? És ki vagy te most? Vajon, ha mást mondok nem esünk szét? - Ahh - Miért, miért nem tudtad titkolni tovább?

Mindenki tudja, hogy miattam vagy bánatos, hogy miattam nem nevetsz többé! Mindenki tudta rajtam kívül hogyan is érzel... Tudták? Nekem miért nem szólt senki? Én... Én miért nem tudtam róla? Tudtam, csak nem akartam beismerni? Igen, lehetséges, de akkor sem szabadna így fájnia!

Engem hibáztatnak, te haragszol rám és mégis én haldoklóm a hiányodtól! Miért nem tudtad titkolni tovább?

"Szeretlek, mindig is szerettelek, szerelmes vagyok és képtelen vagyok tovább titkolni!"

Komolyan beszéltél? Minden szó igaz volt? Hirtelen fellángolás vagy őszinte, valós, igaz érzelem?

Megijedtem, elfutottam, elbújtam, meghaltam. Igen, egy részem meg halt, az a részem is a tiéd volt! Sajnálok már minden szitokszót, mit kiejtettem ajkaimon - gyávaságom diktálta - gyenge, félelemmel teli szívem siratja azon pillanatot!

Ne! Kérlek, ne őt öleld, ne őt érintsd, ne neki súgj, gyönyörű mély orgánumú hangodon!

Könyörgőm, hald meg a néma kérésem: csókolj, ölelj, szeress! Többé nem küldelek el! Miért, miért nem tudtad tovább titkolni?

Elhagytál, magamra hagytál minden gondolatommal, minden érzéssel, kiszálltál, elmentél, felelőssé tettél. Miért mentél el?

Szeretlek, Jackson szeretlek! Gyere vissza hozzám!

Hová lettek azok az idők mikor mind, mind a heten barátok voltunk? Hová lett a csapat? Elmentél; szétestünk. Nem jöttél; felbomlottunk.

Elhagytál, tán már:
el is felejtettél,
egyedül többre mentél!

Itt ülve, leaderünk emlékképe mellett, minden hozzám intézet szava felrémlik elmémben. Ő tudta! Tudta és nem hibáztatott téged, még temetése napján sem, mikor el sem jöttél, míg ott voltam.

Téged senki, de engem mindenki hibáztatott! Nem, senki sem mondta, de éreztem.

Jackson, emlékszel mikor a temetőben sétálva egy hófehér sír mellett állva megkérdeztem: mit szeretsz egy halottakkal teli földön - a temetőn - annyira, hogy minden nap el jőj? Azt felelted a csend miatt, a nyugalomért.
Akkor nem értettem, de már igen.

Most már te is örök nyugovóra tértél, békére leltél.

"Itt nyugszik, ki barátaiért, családjáért élt!
Itt nyugszik, ki szeretett és viszont szerették!"

Ohh ha tudnád mennyire, mennyire is igaz, mi sírodon áll! Ha tudnád mennyire szerettelek és szeretlek most is!

Már nem térsz vissza hozzám, de én még követlek téged! Minden csepp vérem, mi most sírodra hullik: egy bocsánat kérés, minden hibámért!

Kérlek, várj meg! Kérlek, fogadd el bocsánatom! Kérlek, szeress úgy, mint régen és hadd szeresselek viszont téged!

Ohh, Jackson, miért, miért nem tudtad titkolni tovább?