Egy Percesek... :)

Legszomorúbb emberből a legboldogabb! (SugaKook)

Sziasztok! Hoztam egy apró SugaKook szösszenetet 😊
Kellemes olvasást mindenkinek! 💕

Selymes, hófehér bőre megcsillant a napon. A fénykörbe ölelte. Tekintete gondtalanságról árulkodott és boldogság érzetről. Íriszei feketén ragyogtak, mégis az egész univerzum látható volt benne. Vörös haja lilásan tündökölt, majd eltakarták szemét.

Hosszúkás ujjaival tincsei közé mart, majd meg igazgatta őket.

- Yoongi hyung, ne csak álldogálj! Gyere! - kézen fogott, majd húzott magával a zöldellő fűvön át.
Puha tenyere tollpiheként érintett és még azt sem érzékeltem, hogy megbotlott és hanyatt vetődve zuhant le a fűbe.

Hiába volt ezernyi szebbnél szebb virág a rét minden négyzetcentijén, ő szebb, gyönyörűbb volt mindegyiknél. Nevetése körbe ölelte a tájat és én automatikusan estem utána. Egész pontosan rá. Kezeimmel feje mellett támaszkodtam meg, csípője két oldalán térdelve magasodtam fölé. Íriszeit enyémekbe vájta, majd hosszan - szinte pislógás nélkül - néztük egymást.

Édes hangja nem csilingelt már, csak mosolyogva merült el tekintetemben.

Lassan hajoltam ajkaihoz, úgy vonzott, mint egy erős mágnes.

Majd mielőtt elérhettem volna a mézédes párnácskáit, elsötétült előttem minden.

A kellemes meleget, zord hideg váltotta fel. Jungkook kellemes illata eltűnt, káprázatos szempárja az álomba múlt.

Könnyes szemem kinyitva fordultam meg magányosan ágyamban. Mély levegő vételt követően, szaggatótan engedtem ki tüdömből a felesleges szén-dioxidot.

Őt akartam, csak is őt! Érinteni, látni. elmondani mit érzek iránta. De ezt nem tehettem meg! Nem szabad!

- Hyung, bejöhetek? - hallottam meg az édesen suttogó fiúcska hangját. Tudta, hogy ébren vagyok. Mindig ébren talál akár hányszor sattyog be a szobámba éjjel.

- Gyere csak. - szipogtam az engedélyt, de már rég az ágyam mellett állt, kezében szorongatva párnáját.

Leguggolt mellém majd puha ujjacskáival letörölte könnyeimet.
Bebújt mellém az ágyba, szorosan hozzám bújva és íriszeit is tekintetembe vájta – most olyan, volt, mint az álmomban.

- Hyung, miért sírsz? - kérdezte, halkan suttogva szavait.
Miért? Mert szeretlek. Mert tied vagyok, de te ezt nem tudhatod.

- Semmi fontos. - leheltem szinte szavaimat.

- Akkor miért potyognak még mindig? - gyermeki ártatlansága határtalan volt, ezzel apró mosolyt idézve elő nálam.

- Hunyd be szemed Hyung, kérlek! - hallgattam kérésére és lecsuktam pilláim.
Ekkor Jungkook olyant tett, amit életemben nem gondoltam volna róla. Ujjait dús hajamba fútatta, így közelebb húzva magához. Finoman érintették ajkai párnácskáim, majd óvatosan kezdte mozgatni azokat. Meglepettségemben elnyitottam ajkaimat egymástól. Ő ezt kihasználva mélyítette el az amúgy is romantikus csókunkat.

- Szeretlek Hyung! - súgta a fülembe, majd szorosan magához ölelt és én hirtelen lettem a legszomorúbb emberből a legboldogabb!