Egy Percesek... :)

És így éltek boldogan... (YugBam)

Sziasztok babócák! Meghoztam a beígért YugBam ficit, de nekem nagyon nem tetszik xD No para, azért remélem nektek tetszeni fog.

És... lenne egy olyan kérdésem, hogy mit szólnátok egy rövidke YugBam sorozathoz? De tényleg rövid lenne, csupán hét napig tartana... Szóval erről pls írjátok meg mit gondoltok :)

Kellemes olvasást mindenkinek! <3 :D 

Bambam az ablak előtt állva mélyült el gondolatai hadában, vágyakozva arra, amit tán sosem érhet el.

Gyermekként csak a siker lebegett a szeme előtt és mindent meg is tett annak érdekében, hogy a leghíresebb és legjobb divattervező lehessen. Csodálattal nézte a ruhákat, melyeket éjjel megálmodott később pedig már a modellre igazítva tündököltek, mint éjszakai égen a csillag fényei. Érezte a különbséget szatén és selyem közt, látta a csontfehér és gyöngyfehér közti eltérést. Ismerte a mennyasszonyok rémálmát és segített is nekik csodásabbnál csodásabb, díszesebbnél díszesebb estélyit álmodni a várva várt börtönbe vonulásra. Igen, bár a specialitása az esküvő minden egyes mozzanata volt, ő mégis börtönnek, zárkának, nyomornak, elnyomásnak vélte a szertartás vég kimenetelét. Mintha az ember önszántából jelentkezne a halálára, mert neki a kapcsolatok, az elköteleződés egyet jelentett a halállal. Nem bírta elviselni sem, ha valaki egy éjszakánál tovább van vele, ezért sem volt sosem párkapcsolata, de annál több ágyasa. Nem volt könnyen elérhető mások szemében, ő mégis minden éjjel másik lánnyal került intimebbnél intimebb helyzetekbe. Gondolt rá, hogy ezt örökké nem teheti meg, de 24 éves létére korainak gondolta, hogy ezen rágódjon. Persze tudta, hogy akár az egészségének is árthat ezzel, de bizonyítani akart. Bizonyítani, de nem tudta mit és kinek. Talán a szüleinek? Talán a volt tanárainak? Talán a barátainak? Nem, nem a szüleinek biztosan nem, hisz ők mindig mellette álltak, a tanárainak sem, hisz sosem érdekelte a véleményük, akkor a barátainak? De neki nem voltak barátai. Voltak ismerősei, voltak rokonai, voltak munkatársai, talpnyalói, ágyasai, de barátai nem voltak. Nem bízott az emberekben annyira, hogy a szükségesnél tovább törődjen velük. Ők csak eszközök voltak, megállóhelyek a cél felé. Véleménye szerint az emberek mindig is csak kihasználták egymást és eme tettként tett ő is. De akkor kinek akarhat bizonyítani és mit? Azzal, hogy mindig mással van, senkinek nem tesz jót csak is az egojának. A büszkeségének. Igen, büszke volt rá, hogy ő képes volt lefeküdni minden lánnyal, hogy ő igen is feltud csípni egy tízből tízes csajt, annak ellenére, hogy mindig melegnek titulálják. Talán ez fájt neki? Ezt akarta bizonyítani?

De hiába volt minden éjjel mással, még sosem érezte a kielégülést, különösen szex közben nem. Nem értette mi a jó ebben, mit élveznek annyira és mi a fenéért sipákolnak alatta, de a lényeg ugyanaz maradt: lefeküdt egy nővel, majd többel. Bár szex közben egyszerűen képtelen volt kielégülni, partnerei mindig segítettek rajta az aktust követően. Ő ezt azonban mégsem érezte feltétlenül jónak, hisz mindig imádkozott érte, hogy minél előbb legyen vége. Vége és a pokolból visszatérhessen, mert neki pokoli volt az egész. Undorodott az egésztől, mert tisztáltalan volt és erkölcstelen, azon belül idegesítette a nők hangja, reakciója. Egyszerűen utálta és undorodott az egésztől, de muszáj volt. Muszáj volt, bizonyítania kellett és megakarta szeretni ezt.

Persze érezte okát az undornak és mikor megismerte új személyi asszisztensét már biztosan tudta, de nem akart bele törődni, így egyre többször és többször szökött a női nem rejtelmeihez, majd már betegesen próbálta megszeretni a szex rejtelmeit, ahol ő irányíthat, de ő nem volt seme típus és ez fájt neki, szét tépte belülről, szét szakította és felemésztette.

Életkedve munkájára is rányomta bélyegét. Képtelen volt csillogó habos szoknyát álmodni, ha a lelke csak egy egyszerű A-vonalú szatént engedett neki. Bár megrendelői ugyanúgy, ha csak nem jobban szerették, de ő ezt nem érezte. Mindent rossznak, igénytelennek vélt és már képtelen volt saját maga kedvéért dolgozni. Munkatársai féltek tőle, hogy esetleg feladja, de ennél erősebb volt és ebben bízott Yugyeom, az asszisztense is. Mindent megtett neki, hogy segítse és bár köszönömöt sem kapott, annál több szitokszóval gazdagodott. Ő mégis kitartott Bambam mellett. Mellette volt akkor is, mikor először mondták vissza a megrendelést, akkor is amikor először léptek ki a cégtől fontos emberek, akkor is amikor először hagyták cserben a részvényesek, de még akkor is mellette maradt, mikor csődbe ment a cég és elveszett minden, minden értelem Bambam életéből. Akkor sem tágított mellőle, mikor teljesen összezuhant, mikor ki látástalannak vélte a jövőjét. Nem hagyta magára. Hogy miért? Mert szerette, mindennél jobban szerette és védelmezni akarta. Azt nem is sejtette, hogy minden bonyodalom forrása ő maga volt.

Egy napon Bambam nem bírta tovább a csalódást és az elnyomott érzéseit. Elakart szakadni ettől a világtól, elfeledni a fájdalmat, maga mögött hagyni a csalódást, a keserűséget, megnyugvásra vágyott. Rossz pillanatában ismét régi szenvedélyéhez nyúlt egy csekély parti droggal vegyítve. Szerencse volt vagy sem, de Yugyeom ez alkalommal sem hagyta el szerelmét. Amint rá jött, hogy mi történhet azonnal megkereste és bár fájt látnia ahogy szíve fogva tartója egy másik lány ajkait marja, mégsem fordított hátat.

Haza vitte barátját, aki nem volt éppen beszámítható, legalábbis Yugyeom így vélte. Bambam mégis minden szót komolyan mondod, komolyan gondolt, végre őszintén elmondta mennyire szereti a fiút. Nem hitt neki. Ki hinne egy bedrogozott embernek? Ki hinne neki, ha örökké csak bántotta, amíg ő mindent meg tett érte? De bebizonyította.

Olyant tett, ami ellen mindig is tiltakozott. Vadul mart a pár hónappal fiatalabb puha párnácskáira, majd ajkait mozgatva invitálta egy szerelmes csókba szerelmét. Ujjait éjfekete hajába futtatva húzta közelebb magához, majd mikor Yugyeom is csókot lehelt ajkaira, végig nyalva párnácskáin elmélyítették első, de igazi szerelmes csókukat. Bambam azon az éjjelen olyant tett, ami ellen mindig menekült: oda adta magát annak, akit a világon mindennél jobban szeretett, annak, akiért meghalt volna, annak, aki a világot jelentette számára. Ködös tekintettel, zihálva, az élvezettől remegve bújt szerelméhez, majd aludt el karjai közt.

Most ismét az ablak előtt állva ábrándjaiba mélyedve mosolygott a világra. Vissza tekintve életére, hálát adott Yugyeomért, amiért összehozta vele a sors és egy boldog életet élhetett le vele.

- Megfogsz fázni. – csukta be az ablakot Yugyeom és átölelte szerelmét, kivel már lassan tíz éve alkotnak boldog párt és miután nagyjából sikerült vissza építeniük Bambam karrierjét egy kislányt is. Már csak egy valami volt, amit megakart tenni, de eddig nem merte. Most viszont lépni akart.

Elválva szerelmétől elővett a zsebéből egy kis fekete dobozt, majd letérdelt. Bambam kikerekedett szemmel nézte párját, de nem akart közbe szólni.

- Megtisztelsz azzal, hogy hozzám jössz? – kérdezte, majd csillogó szemekkel nézte könnyező szerelmét. Először egy picit megijedt, de amikor a nyakába vetette magát és azt hajtogatta, hogy igen: a szíve nagyott dobbant.

És így éltek le egy hosszú, boldog, legfőképp közös életet együtt a szerelmesek!