Egy Percesek... :)

The end of the film (Yoongi)

Az élet olyan, mintegy film, akár a mozivásznon. Lehet happy end, tragédia, kommédia és még rengeteg varriációja. De mi történik, ha az egyik szereplő nem akarja tovább csinálni? Ki írják és megy tovább a film. Mi történik, ha a főszereplő nem folytatja tovább? Le cserélik és a film forog tovább.
A valódi élet nem ilyen. Ha az életünkből valaki ki lép, mert nem folytatja tovább: fájdalmat és félelmet hagy maga után. És ha a főszereplő adja fel? A filmnek vége. Csend és sötétség, negszakadt felvétel.
De bűn-e a saját filmünkből kilépni ezzel megállítva a forgatást? Ki tudja...
Ha a saját filmünk véget ér, máséból is eltűnünk.

Hiányolnának? Keresne valaki?

Míg másban tán űrt hagyunk, ránk a feledés homálya szál. Már nem fáj, már nem bánt, már nem hiányzik, már nem folytogat az érzés mi szerint értéktelen, felesleges, rossz a létünk. Már nem hallani a bántó szót, már nem!

Csend és sötétség. Ez lenne a megnyugvás? Hiba feladni és visszadobni a szerepet? Hisz nem kértük, nem válaltuk.
Elég lenne akár egy lépés vagy egy vágás és minden fájdalom megszűnne.

Szabad? Mért ne? Ki tiltja meg?!

Elég lenne csak pár szem tabletta, akár egy lövés...

Hiányoznék? Valakinek?? Neki???

Csend van. Csend honol a szobában, mégis fáj a fejem a hangos kiáltásoktól. Csend van, mégis bánták fülem a hangos zajok.

Felesleges vagy... - suttogja a csend.

Egy apró vágással vége lehet... Megtegyem? Tehetem?

Emlékem éljen tiszta szívedben,
hangom csengjen édes füledben,
érintésem simítsa végig puha bőröd,
míg szemem tekint rád a függöny mögött.

Csak egy vágás, majd apró cseppek diszitenek, de nem bánom. Nem bánom, mert csend lesz, sötétség.

Apró cseppek, apró foltok, apró tocsa diszelek a padlón. Csak lehunyom a szemem egy percre, csak pihenek egy cseppet...