Egy Percesek... :)

Promise/YoonKook

Író: Tia
Műfaj: YaoiPáros: YoonKook (BTS)Besorolás: +16Tartalom:"Emlékszel Yoongi, amikor te csináltad ezt: ne sírj kicsim! Ha te sírsz, a szívem is sír!"

Sziasztok! Itt lenne egy rövidke kis szösszenet YoonKook párossal. Remélem szeretni fogjátok, kellemes olvasást! 

Megígérted, hogy nem hagysz soha magamra! Megígérted, a mai napig emlékszem arra a percre, amikor megfogtad a kezem a színpad mögött és azt mondtad: „Nem lesz semmi baj, én mindig melletted leszek...".

Én hittem neked, én bíztam benned, én elhittem, hogy velem maradsz örökké...most hol vagy Yoongi? Miért nem tartottad be a szavad? Egyedül hagytál a világban, mit tehetnék, hogy ne veszítselek el ennél is jobban?

Az idő csak múlik, az emlékeim meghomályosodnak és akár milyen sikert is érjek el...nélküled nem ér semmit. Nem érnek semmit sem a díjak, vagy dicséretek, ha te nem vagy ott. Már pedig nem vagy ott.

- Jungkook, gyere velünk, kérlek! – ül az ágyamra – illetve a te régi ágyadra – Jin hyung és bár tudom csak jót akar, mégis csak zavar az itt léte. Kevés a szabad időnk most, hogy új lemezünk lesz, így ezt a kevés időt veled, az emlékeddel akarom tölteni.

- Nem hyung, nem megyek! – ölelem magamhoz a régi párnád és bár már lassan két éve, de még mindig érzem az illatod rajta – Nem hagyhatom itt hyungot, így is elhanyagoltam már!

- Istenem Kook! – ölel magához Jin könnyes szemekkel, de el lökőm. Nem érhet hozzám, nem érhet hozzám senki sem! Csak te... - Kérlek, el kell fogadnod, hogy nem jön vissza! – érne megint hozzám, de elhúzódom. Hazudik! Hazudik, egyszer visszajössz hozzám! – Jungkook, mi mind nagyon szerettük Yoongit és most is nagyon szeretjük! Nekünk is hiányzik, de kérlek! Ezért ne tedd tönkre az életed! Yoongi – vesz mély levegőt – elment és már sosem jöhet vissza! Ő sem akarná, hogy ezt tedd magaddal!

- Nem igaz, hazudsz! Visszajön – kezdenek el potyogni könnyeim –, Yoongi visszajön hozzám! Megígérte...megígérte, hogy nem hagy el!

- Tudod Yoongi nagyon szeretett téged! Bármit megtett volna, hogy a szerelme boldog legyen. Szerinted, ő most mit mondana, hogy itt sírsz és nem engeded, hogy segítsünk? – lép be Namjoon a szobánkba, de nem akarom, hogy itt legyen!

- Me-menjetek el! – húzom magamra takarod, letörölve könnyeim – Yoongit akarom, csak vele akarok lenni! Én csak – nyelem vissza sírásom hangjait – csak azt akarom, hogy velem legyen. Utoljára azt mondja, hogy-hogy szeret...

- Mindig szeretni fog téged – guggol az ágy mellé Namjoon, míg letörli Jin könnyeit. Emlékszel Yoongi, amikor te csináltad ezt? „Ne sírj kicsim! Ha te sírsz, a szívem is sír!" –, ahogy mi is! – mosolyog rám és lassan két éve most először hagyom, hogy letörölje az én könnyeim is.

- Annyira hiányzik! – bújok karjaiba, mit már a temetésed óta nem tehettem meg...

- Tudom, nekünk is! De attól, hogy többé nem ölel át, még ugyan úgy szeret és szeretni is fog! – simít fekete tincseim közé. Fekete, mert neked ez tetszett a legjobban... - Aludj Jungkook, rád fér a pihenés! – takar be és a halálod óta most először vagyok képes azonnal elszenderülni magamtól...bár inkább a sok sírástól.

- Szia Kook! – hallom édes hangod, de nem látok. Nincs előttem semmi csak a sötétség. Meghaltam vagy talán álmodok? – Nyisd ki a szemed! – hallom, hogy közeledsz felém.

- Yoongi? Yoongi tényleg te vagy az? – ülök fel, ahogy megpillantalak magam mellett. Képzelődőm? Talán tényleg csak megörültem...

- Nem vagy örült. – nézel rám fekete szemeiddel, mik most angyalian ragyognak rám – Tudom mit teszel. – jelented ki egyszerűen, de nem értelek. Nem értem mit mondasz Yoongi – Tudom, hogy egyedül bezárkózol a szobánkba, látom ahogy magad kínzod, ahogy értem sírsz... Jungkook meg kell értened: nem mehetek vissza. – fogod meg kezem, nekem pedig ismét peregnek a könnyeim – Meg mondtam már, hogy ne sírj, mert akkor a szívem is sír! – húzod tenyerem mellkasodra, mi annyira valódinak tűnik.

- Mégis itt vagy. Ugye tényleg itt vagy? – hunyom le szemem, de azonnal ki is nyitom, mert rettegek, hogy újra eltűnsz!

- Csak egy kicsit lehetek itt. – törlöd le könnyeim. Egy kicsit? – Csak most utoljára... - ne kérlek, ne! Nem mondhatod ezt!

Szorosan vonsz karjaid köré, mégis félek tőle...nem akarom, hogy ez legyen az utolsó – Yoongi... - de nem hagyod végig mondani. Ajkaimra hajolsz olyan finoman, mint mindig és olyan szerelmes...

- Akkor nem volt alkalmunk elbúcsúzni egymástól. – fektetsz el a zöld fűben, mi tökéletesen kiemeli fehér ruhád. Búcsú?

- Nem akarok búcsúzni! – bújok el karjaidban. Itt akarok maradni, veled!

- Muszáj, de nem örökre! – puszilsz homlokomra, mint régen és ugyan úgy megremeg a szívem – Egyszer még együtt leszünk! Együtt, boldogan, de addig is – csókolsz meg lágyan, szerelmesen... szeretlek Yoongi – ígérd meg, hogy boldogan fogsz élni! Túl kell lépned rajtam és beszélgetni a barátainkkal! Nekik legalább annyira fontos vagy, mint nekem! Elég volt nekik is egy barátot elveszíteni, még egyet ne kelljen! – mosolyogsz rám kedvesen és tudom, hogy igazad van, de még nem akarok elmenni!

- És te megígéred, hogy egyszer visszatérsz hozzám? – mosolyodom el én is, mert a közeledben képtelenség szomorúnak lenni.

- Ígérem! – csókolsz meg én pedig a felhők közt érzem magam.

- Akkor én is megígérem! – karolom át nyakad, vissza húzva magamhoz.

- Szeretlek kicsim! – simítasz tincseim közé – Szeretlek és itt foglak várni! – csókolsz meg ismét és érzem, hogy eltávolodsz, mégis jobban érzem magam.

- Én is szeretlek Yoongi!

Jungkook, ébredj! Nem sokára indulnunk kell! – hallom meg Jin kedves hangját és talán két éve most először mosolyogva fordulok a másik oldalamra.

- Hoztál fel reggelit? – ülök fel hozzá.

- Mindig hozok. – igen, ez igaz... de most befogom tartani az ígéretem.

- Veletek reggelizek! – kelek ki az ágyból – Szükségem van a családomra! – ölelem meg Jin hyungot.

Megígértem Yoongi, meg is tartom a szavam... Te is betartod az ígéreted?