Egy Percesek... :)

Family (YoonKook)

Sziasztok! Itt lenne egy kis Happy YoonKook, emchan012 kérésére. Remélem tetszeni fog *-* Kellemes olvasást! :D 

Suga pov.

- Tudod, hogy ennek holnap vége? Nem akarom, hogy véget érjen! - szorosan vonom magamhoz azt ki megdobogtatja a szívem. Szemei káprázatba ejtenek, szinte elveszek abban a feketeségben. Ahogy csillog benne a bódító vágy, a huncutság. Ajkai mosolyra kúsznak, de nem a megszokott mosolya ez. De nem ám! Valamit tervez, érzem!

Jungkook pov.

- Nem kell, hogy véget érjen! - csókra hívom gyönyörű ajkait. Szeretem, Istenem szeretem! És most már azt is tudom, ő sem érez másként irántam. Hagyta, hogy felül kerekedjek, én domináljak és még élvezte is... Szeretem mást nem tudok mondani.

- Ezt hogyan érted? - kérdi meglepetten, őszinte kíváncsisággal íriszeiben - Maradj velem! Maradj és ígérem, nem bánod meg! Senki sem fog emiatt zaklatni vagy bármi más! Ígérem, ha törik, ha szakad én mindig melletted leszek! Szeretlek! - őszinte gondolataim talán hirtelen megijesztik, de hamar elszántan néz rám. Remélem ez nem jelent semmi rosszat...

Suga pov.

Szeret? Szeret? Azt mondta szeret? De....de én...én.... Mit is érzek? Egyáltalán mért érzek így? Talán ez nem is valódi...de akkor mért volt ez olyan jó? Olyan felettébb jó? Jó? Nem! Ez több volt annál! Ez valahogy más volt! Talán? Talán? Szere..szere... - Szeretlek Jungkook! Szeretlek! - lehelem szinte ajkaira, majd úgy csókolom meg, olyan hévvel, olyan szenvedéllyel, amit még maga Shakespeare se tudott elképzelni!

Hiányzik, hiányzik az az idő, mikor szerelemmel öleltél magadhoz, amikor azt mondtad mellettem maradsz... Most hol vagy Kook, merre vagy?

A sorokat egymás után vetem papírra, de lassan már csak szomorú, lehangoló dalokat vagyok képes írni...Hiányzol, látod? Ennyire képes voltál megőrjíteni kis maknae...!

- Yoongi, kész az ebéd. Gyere le enni és nem mondom kétszer! – szól rám Jin hyung, amit meg mosolygok. Legalább ők itt vannak nekem, ők itt maradtak velem!

- Igen is főnök! – állok fel, hisz ma már nem fogok semmi értelmeset alkotni. Nélküled nem megy!

- Yoongi – ül mellém Namjoon –, tudod, hogy vissza fog jönni, csak idő kell neki! – hiteget, de már nem tudok hinni ebben, vagy csak nem akarok. Talán jobb elfogadni, hogy nem jön vissza, mintha mindig csak várnám, hogy betoppan azon az ajtón – Szeret téged! – teszi még hozzá, majd mikor megjelennek a többiek már nem mond semmit. Szeret? Talán tényleg szeret, de nem várhatom el tőle, hogy adja fel értem a családját.

Délután a fiúk noszogatására, a nappaliban töltöm az időm nézve, ahogy ölik egymást valami idióta játékban, de tényleg kikapcsol egy kis időre és el is alszom a kanapén kiterülve.

- Hyung – hallok meg egy angyali hangot, ami sosem volt még ennyire élethű álmaimban –, Yoongi hyung – érzem is tenyerét végig simítani arcomon. Amint felfogom, hogy nem álmodom, tényleg itt van: szemeim kinyitva ülök fel, magamhoz ölelve szerelmem. Istenem, de régen ölelhettem!

- Jungkook visszajöttél! – nézek szemeibe, arcát tapogatva, hogy valódi-e és nem csak délibáb a szívem sivatagjában.

- Megígértem, hogy nem hagylak magadra! – mosolyog rám édes ajkaival – Szeretlek, mindennél jobban szeretlek és többi senki sem állíthat meg ebben! – ölel meg, mitől szívem kiakar vergődni mellkasomból. Ahogy ajkai érintenek megszűnik minden más, csak ketten vagyunk, ketten a végzet tengerén hajózva.

- De mi lesz a szüleiddel? – nézek gyönyörű szemeibe talán kicsit kétségbe esetten.

- Nem érdekelnek többé! Ha nem tudják elfogadni kit szeretek, akkor nincs rájuk szükségem. Nekem te és a csapat vagytok a családom! Soha többé nem választhat el minket senki! – csókol meg, mitől teljesen elolvadok. Ahogy ajkai érintenek megszűnik minden más, csak ketten vagyunk, ketten a végzet tengerén hajózva.

Örökké csak veled szerelmem!